Nem tudom, tisztában vannak-e a Vajdaságban (Délvidéken) élő magyar nemzetiségű állampolgárok, hogy mi várható ebben az évben a kötelező sorkatonasággal kapcsolatban? Aki nem értesült volna még, az jó, ha tudja, legelőször az 1996–2007 között, valamint a 2008-ban született született fiúkat kívánják listázni. Még akkor is ez a véleményem, ha azzal kecsegtetik őket, választhatják a fegyveres szolgálat helyett a civilt is, igaz az kétszer annyi ideig tart!

De maradjunk a tényeknél! A javaslat, hogy a fegyveres szolgálat négy hónapig kellene, hogy tartson, azaz a civil szolgálat pedig nyolc hónapig. Nem hiszem, hogy kikérték a pszichológusok véleményét is, mert legtöbbjük bizton állította volna, ez idő alatt a fiatalok szinte semmit sem képesek elsajátítani a modern hadviselés fortélyaiból, azonban ez elég hosszú idő ahhoz, hogy megtörjék szabad akaratukat! Mindez azért is fontos, mert az úgynevezett „hadkötelezettség” alapja a feltétel nélküli engedelmesség, mégpedig olyan tiszteknek, na meg altiszteknek, akiknek felkészültsége igencsak sok kívánni valót hagy maga után!

Ráadásul az alapvető feladat az lenne, sajátítsák el a fegyverek használatát, olyan eszközökét, amelyet a nagyhatalmak seregeiben legfeljebb a múzeumokban lehet fellelni! Ehhez még hozzátartozik az átnevelés munkája is, meg kell azt is tanulniuk, miért is kell a szerb népet fegyverrel védeni a belső és külső ellenségektől!

Minden készen áll a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítására

Illene azt is tudni, mivel a vajdaság/délvidéki magyar fiatalok óriási többsége rendelkezik az anyaországunk állampolgárságával, hogy amennyiben van még ideiglenes – az is lehet: állandó – lakhelyük (nem akarok, megoldást ajánlani, de be lehet szerezni), ott egy egyszerű nyilatkozattal felvállalhatják, hogy a hadkötelezettséget az anyaországban kívánják teljesíteni, mégpedig civil szolgálat keretében, majd az ottani beosztásukat igazoló dokumentumot szerb nyelvre lefordítva, majd hitelesítve mellékelniük kell az itteni katonai hatóságoknál!

A legnagyobb probléma az, hogy a 18-30 éves fiatalok nagy többsége immár nem itthon, hanem Európa szerte (Németország, Ausztria, Svédország, Szlovákia, Magyarország stb.), na meg még a világ egyéb államaiban találta meg a jövőjét. Az ő esetükben azért nehezebb a megoldás, mert a katonai szervek most is – a múlt század 90-es éveihez hasonlóan, azaz: szokás szerint – el fogják juttatni a külföldön élő hadkötelesek listáját a határállomásokra, ott pedig erőszakkal begyűjthetik őket (például, ha az évi szabadságuk alatt hazalátogatnak). Az ilyen esetekre fel lehet készülni jó ügyvédek segítségével. Amennyiben valaki nem kíván pénzt költeni a jogi segítségre, na meg nem akar konfrontálódni a szerbiai hatalommal, akkor létezik egy radikális megoldás – én nem javaslom, de ez sem elvetendő –, mert az a személy akinek már van magyar vagy más európai állampolgársága, fogja magát és besétál Szerbia egyik külképviseletébe (nagykövetségébe vagy konzulátusába), beadja annak a honlapján található kitöltött űrlapot – ha meg ezek az űrlapok valami miatt eltűnnek az internetről, megfogalmaz szerb nyelven egy nyilatkozatot –, így – az 500-600 euró közötti összeg kifizetése után – lemond a szerb állampolgárságáról!

Eközben megjelent a legújabb közlemény is, ugyanis a hadügyminisztérium elkezdte az értesítések kiküldését a hadkötelezettek nyilvántartásba vétele céljából. Igencsak érdekes, hogy ezt nem az újévi ünnepek közvetlenül előtti vagy utáni időpontra időzítették, (amikor ezek, a külföldön dolgozó és élő fiatalok itthon voltak), mintha szándékosan be szerették volna bizonyítani, ellenük ki kell adni a „begyűjtési” parancsot. Pedig ezzel sokkal hamarabb azt érik el, a fiatalok lemondanak a szerb állampolgárságukról, mert akkor minden veszély nélkül, amikor az nekik tetszik haza- (illetve hivatalosan: külföldre) látogathatnak.

Ezzel be is fejezem. Remélem, legalább én egy kicsit segítséget nyújtottam, habár – meglehet nem nekem kellett volna ezt tenni, hanem – valamelyik politikai szereplőnek lett volna kötelessége!

Balla Lajos

Pénzbüntetést, de akár börtönt is kaphat, aki nem jelentkezik a katonai nyilvántartás-vételre