Vladan Petrov, az Alkotmánybíróság elnöke január folyamán összesen 171 alkalommal szerepelt az Informer, a Pink, a Prva, a B92, a Studio B, az Euronews, a K1 és a Tanjug televíziók műsoraiban, közölte a Társadalomkutató Szolgálat (BIRODI).
A BIRODI közleményét az Alkotmánybíróság elnöke és alkotmányjog-professzor, Vladan Petrov azon nyilatkozata kapcsán adta ki, amelyben megkérdőjelezte a BIRODI által végzett médiamonitoring pontosságát az ő médiaszerepléseivel kapcsolatban.
A közlemény szerint Petrov leggyakrabban az Informer televízió vendége volt, 35 alkalommal, műsorok becsült összes időtartama, amelyekben szerepelt, meghaladja a 138 órát.
Az elemzés egyelőre nem terjed ki az adásokban elhangzott tartalom vizsgálatára, így a jelenlegi adatok alapján nem lehet következtetést levonni arra vonatkozóan, hogy a médiaszerepléseket politikai párt vagy egyes közfunkcionáriusok népszerűsítésére használták-e fel.
Vladan Petrov néhány nappal ezelőtt a K1 Televízió vendégeként kommentálta Aleksandar Vučić államfő TikTok élő szereplését, amely során elmondta, hogy ilyesmit csak egy olyan karizmatikus ember tud megvalósítani, mint Vučić és azt sem bánja, ha megbélyegzik azzal, hogy ő a rajongója, mert az is.
Petrov (jobbról a második) Vučić társaságában Víd-napján, 2025-ben (Fotó: Beta)

