Szombaton támogatói tüntetést szerveztek a Belgrádi Orvostudományi Kar elbocsátott titkárnője, Marija Radovanović mellett. A demonstráción a résztvevők azt követelték, hogy helyezzék vissza őt korábbi munkakörébe.

A kar hallgatói korábban közölték: a titkárnőt jogellenesen bocsátották el, mivel leleplezőként hívta fel a figyelmet az intézmény vezetőségének törvénysértő működésére.

„Nem maradunk csendben, és nem engedjük, hogy bárkit megtorlás érjen azért, mert kiállt a hallgatók mellett és rámutatott a jogsértésekre. Nem adjuk Mariját” – üzenték a diákok az Instagramon.

Az Orvostudományi Kar blokáddal tiltakozó hallgatói által szervezett megmozdulás a kar dékáni hivatala előtt kezdődött, majd egy felvonulást követően az Igazságügyi Palotánál ért véget.

A menetben az egyetem oktatói és civilek is részt vettek. A felvonulás élén egy transzparenst vittek, amelyen ez állt:

„A rendszer megbetegedett – üzenik önöknek az egészségügyi dolgozók”

Illusztráció (021.rs)