A nagybecskereki Mihajlo Pupin Műszaki Tudományok Kara blokádban lévő egyetemistái támogatásukról biztosították azokat a közép-bánáti gazdákat, akik keddre hirdettek útlezárásokat.
„Csatlakozzunk hozzájuk, és ezzel nyújtsunk támogatást Aradi (Aradac), Elemér (Elemir), Bégaszentgyörgy (Žitište), Klek, Magyarcsernye (Nova Crnja), Perlesz (Perlez), Csenta (Čenta) és más települések gazdáinak, akik még egyszer tanúbizonyságát adták a szolidaritásnak és az egységnek” – írták a közösségi hálón a nagybecskereki hallgatók.
A tervek szerint a tüntetők 10 és 14 óra között találkoznak Aradiban a Login eka előtti kereszteződésben és Klek kijáratánál Bégaszentgyörgy irányában, 10 és 15 óra között pedig a csentai Aviva benzinkútnál lévő kereszteződésben.
Az egyetemisták 10 és 12 óra között a Beodra, Basahíd és Töröktopolya közötti kereszteződésben, valamint Kumánban, a Melence felőli bejáratnál is le fogják zárni az utat.
Fotó: N1

