Közel 40 ezer euró értékű arany-és ezüst ékszert akartak átcsempészni a vatini illetve a horgosi határon. Az ékszerek mellett befektetési arany és ezüstérme is volt.
Mint a Szerb Vámigazgatóság közzé tette, február 20-án a vatini határátkelőn kilenc kisebb és egy nagyobb „Ferenc József” aranyérmét, egy karkötőt és két nyakláncot találtak, összesen 90 gramm súlyban, melynek értéke közel 9 000 euró. Néhány nappal korábban pedig a horgosi határátkelőn találtak egy 100 grammos aranyrudat az egyik utas személyes átvizsgálása során. Az illetőnél ezen kívül három különböző súlyú és méretű német ezüstérme is volt, amelyek értéke meghaladja a 14 500 eurót.
Ugyancsak a horgosi határátkelőn ugyanazon a napon egy másik gépkocsi ellenőrzésekor bukkantak aranyékszerekre, melyek értéke mintegy 12 500 euró.
A be nem jelentett értéktárgyakat a bírósági eljárások lezárásáig ideiglenesen lefoglalták.
Fotó: Szerb Vámigazgatóság

