Fogy az értékes idő, egyre kevesebb marad arra, hogy együttműködés alakuljon ki az egyetemisták és az ellenzék között, miközben a Szerb Haladó Párt az örökös uralom feltételeinek a megteremtésén fáradozik – közölte Zdravko Ponoš, a SRCE mozgalom elnöke.
„Tudomásom szerint Aleksandar Vućić Münchenben a fontos nyugati tárgyalópartnereinek az mondta nemrégiben, hogy az idén decemberben lesznek a választások, ami politikai értelemben holnapot jelent. Igyekeznünk kell, hogy jól felkészüljünk erre a nagy megmérettetésre, és észhez kell térnünk”– mondta.
Emlékeztetett arra, hogy az ellenzéki oldalon lévőknek fontos kérdésekben is eltérő álláspontjuk van, de mindenkire szükség van.
„Amikor decemberben vagy pár hónappal később meg kell küzdenünk ezzel a hatalommal, nem azok a témák lesznek napirenden, amelyekben különbözünk egymástól” – közölte Ponoš, aki szerint a legfontosabb feladat a hatalomváltás, ezért arra vár, hogy az egyetemisták megalakítsanak egy olyan testületet, amely felhatalmazást kap az ellenzékkel való tárgyalások lefolytatására.
Fotó: Tóth Imre

