A szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola keretében épülő korszerű tréningközpont kivitelezése a befejező szakaszába lépett. Az építési munkálatok a tervek szerint haladnak, és az előrejelzések szerint az objektum májusra elkészül. Ezt követően a belső tér felszerelése és a külső környezet rendezése következik, hogy a központ a következő naptári év elején fogadhassa első felhasználóit, adta hírül a Vajdasági RTV.

Az épület bruttó alapterülete 3.700 négyzetméter, míg a nettó hasznos terület mintegy 2.600 négyzetmétert tesz ki. A központ finanszírozását a Szerb Köztársaság Kormánya, a Duális Oktatási és Nemzeti Képesítési Keretrendszerért Felelős Hivatal, valamint Szabadka Városa biztosítja. Kapacitását tekintve az ország egyik legnagyobb ilyen jellegű létesítménye lesz.

„A tervek szerint májusig befejeződnek a munkálatok. Ezt követően szükséges lesz az üzembe helyezési engedély megszerzése. Mi pedig fokozatosan elkezdjük beköltöztetni a már beszerzett gépeket és berendezéseket, és lassan felkészülünk a tréningközpont működésére” – magyarázza Željko Rajčić, a szabadkai „Ivan Sarić” Műszaki Iskola igazgatója.

Elmondása szerint a felszerelés szinte teljes egészében rendelkezésre áll és telepítésre kész. Az új létesítményben helyet kap CNC-technológia, lakatosok, esztergályosok és marósok, hegesztők számára szolgáló berendezések, valamint korszerű rendszerek robotikai, mechatronikai és távközlési technikusok képzésére. Tervben van egy teljes műszaki vizsga-szimulációs rendszer kialakítása is, amelyet a tanulók mellett a lakosság is igénybe vehet majd.

A központ nem csupán az iskola diákjai számára lesz elérhető. A cél az, hogy regionális tudás- és élethosszig tartó tanulási központtá váljon.

„Terveink szerint mintegy harminc nem formális oktatási programot és körülbelül tíz informális képzési programot kínálunk majd. Ez azt jelenti, hogy harmadik felek, vállalatok és mindazok számára is biztosítunk képzéseket, átképzéseket, továbbképzéseket és specializációkat, akik magasabb szintű tudást szeretnének szerezni” – tette hozzá Rajčić.

A cél az, hogy az objektum ne csupán az iskola, hanem az ország teljes északi régiója számára is jelentős legyen. A tervek között szerepelnek gazdasági szereplők számára szervezett képzések, valamint külföldi résztvevők fogadása is. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, jövőre Szerbia egyik legkorszerűbb tréningközpontja megnyitja kapuit – a diákok, a gazdaság és az egész közösség előtt.

Fotó: subotica.com