„Ködös Albion” példát mutat tengeren túli nagy (kis)testvérének. A brit rendőrség őrizetbe vette Andrew Mountbatten-Windsort (András ex-herceget), valamint lord Peter Mandelson ex-nagykövetet az elítélt és börtönben „meg-öngyilkolódott” pedofil lánykereskedő Jeffrey Epsteinnel fenntartott kapcsolataik miatt. Mindkettőjüket közhivatalban elkövetett visszaéléssel gyanúsítják. Közel 400 év után az előbbi volt az első letartóztatás az angol királyi családban – ahol korábban fejek hullottak az ilyesminél sokkal kisebb vétségek miatt is.

A királ köznépiesített öccse azonban – hírek szerint – semmilyen megbánást nem tanúsít, nem is érti, mi zajlik körülötte. Erről számolt be a világsajtó az elmúlt napokban, amelyet átlapoztunk Londontól Lagosik és Bécstől Bangkokig – még mielőtt a második bilincs is kattant volna. A „tett színhelyén” viszont semmi sem történik, mert a „királyiasított” világi uralkodó miniszterei foggal-körömmel védik patrónusukat, azaz vastag fekete tollal ködösítik az érzékeny bizonyítékokat.

Születésnapján tartóztatták le András volt yorki herceget, III. Károly király öccsét az Epstein-ügyben játszott szerepe miatt, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:

„Közhivatalban elkövetett visszaélés gyanújával letartóztatták Andrew Mountbatten-Windsor volt yorki herceget, a brit uralkodó, III. Károly király öccsét – tudta meg a BBC. A Thames Valley-i rendőrség közleményében az áll: »A nyomozás részeként ma letartóztattunk egy hatvanas éveiben járó, norfolki férfit közhivatalban elkövetett visszaélés gyanújával, és házkutatásokat tartunk Berkshire-ben és Norfolkban található címeken. A férfi jelenleg rendőri őrizetben van. Az irányelveknek megfelelően nem hozzuk nyilvánosságra a letartóztatott férfi nevét«.

[…] Oliver Wright rendőrfőnök-helyettes közölte, alapos értékelést követően indult vizsgálat közhivatalban elkövetett visszaélés gyanújával kapcsolatban.

A BBC kiemeli, a volt herceget – aki a letartóztatásával ma rendőrségi zárkában ünnepelheti 66. születésnapját – legfeljebb 96 óráig lehet fogva tartani, de az esetek többségében ez valójában 12 vagy 24 óra szokott lenni, majd vagy vádat emelnek ellenük, vagy szabadon engedik őket a nyomozás további idejére. Azt nem tudni, Andrew Mountbatten-Windsort pontosan mikor tartóztatták le.

Azt követően, hogy Pam Bondi, az Egyesült Államok igazságügy-minisztere szerint – aki egyben a legfőbb ügyész is – a Jeffrey Epsteinre vonatkozó minden dokumentum, kommunikáció és vizsgálati anyag nyilvánosságra került, a szigetországban fokozódik a nyomás a teljes kép feltárására. Már legalább három rendőr-főkapitányság foglalkozik az aktákkal. Nyomoznak Jeffrey Epstein kapcsolatai, köztük Andrew Mountbatten-Windsor után is. A rendőri műveleteket egy nemzeti bizottság fogja koordinálni, amelybe a szexuális visszaélések elleni küzdelem szakértőit is bevonják.

A volt yorki herceggel kapcsolatos vizsgálat kiterjed arra, hogy brit kereskedelmi követi minőségében állítólag bizalmas információkat szolgáltatott ki a pedofil üzletembernek. Kiemelt téma, hogy vajon a pedofil befektető Virginia Giuffrén kívül más nőket is küldött-e nemi közösülés céljából különböző királyi kastélyokba. Egy anonim rendőrségi forrás arra figyelmeztetett viszont, hogy a médiában megjelent állítások és találgatások nem biztos, hogy kimerítik a bűnügyi eljárás és elmarasztaló ítélet feltételeit. »Lehet, hogy András szemenszedett hazudozó, de ez nem jelenti azt, hogy bűncselekményt követett el«, írja a Guardian.

Az András elleni gyanúval – amelyet ő egytől egyik váltig tagad – immár a külügyminisztériumra is nyomás nehezedik, hogy hozza nyilvánosságra a volt herceg 2008-as kazahsztáni és 2009-es azerbajdzsáni hivatalos útjával kapcsolatos papírokat.

Amikor ezeket egy York-házról nemrég megjelent könyv szerzője, Andrew Lownie kikérte, azzal utasították el, hogy közzétételük az érintett egyének fizikai és mentális állapotát, illetve biztonságát veszélyeztetné.

Ilyesmit további esetekben »nemzetbiztonsági kockázatokra vagy a királyi kommunikációk titkosságára« hivatkozva utasítottak vissza. A kulisszák mögött rengeteg udvari alkalmazottat és egyéb bennfentest megszólaltatott Lownie értesülései szerint utazásai során András még a masszázs-számláit is elszámolta, külügyi tisztviselők pedig áldásukat adták erre. »Ez csak a jéghegy csúcsa lehet abból a szempontból, hogy mekkora támogatásban részesítették az adófizetők« Erzsébet harmadik gyermekét.

Andrew Lownie az udvar egyik »trükkjének« nevezte, hogy elterjesztette, András az öngyilkossághoz közeli állapotba került, ­holott ő belső információ alapján úgy tudja, hogy a volt herceg semmilyen megbánást nem tanúsít, nem is érti, mi történik körülötte. Az udvari tudósító hasonlóan lesújtó véleménnyel van Sarah Fergusonról és a pár két lányáról, Beatrix és Eugénia hercegnőről, akik állami költségeket nem kímélve vettek részt gyakorta apjuk hivatalos útjain, és közben kapcsolatrendszerüket építgették.”

„Bizalmas információk terjedtek?” – teszi fel a kérdést a Frankfurter Allgemein Zeitung című polgári-konzervatív napilap:

„»A törvénynek járnia kell a maga útján« – jelentette ki III. Károly király, miután öccsét, Andrew Mountbatten-Windsort csütörtök reggel letartóztatták. Senki sem áll a törvény felett, még a királyi család tagjai sem. Stuart-házi I. Károly több mint 350 évvel ezelőtt másképp látta a dolgokat. Nem engedte, hogy a Parlament korlátozza isteni mindenhatóságát, ami 1649-ban letartóztatásához vezetett. »Árulása« végül az életébe került. I. Károly volt a királyi család utolsó tagja, akit letartóztattak, majd bíróság elé állítottak.

András letartóztatásának semmi köze sincs az állítólagos Epstein-áldozathoz, Virginia Giuffréhoz, aki azzal vádolta a volt yorki herceget, hogy kiskorúként bántalmazta őt. A vádak inkább olyan részletekre összpontosítanak, amelyek csak januárban kerültek napvilágra, amikor az Epstein-ügy további hárommillió oldalnyi aktáját nyilvánosságra hozták.

E szerint András, aki 2001 és 2011 között az Egyesült Királyság nemzetközi kereskedelemért és befektetésekért felelős különmegbízottjaként dolgozott a Kereskedelmi és Ipari Minisztériumban, bizalmas dokumentumokat adott át Jeffrey Epsteinnek, az elítélt szexuális bűnözőnek. Emiatt a Temze-völgyi Rendőrség, amelynek illetékességi körébe tartozik a Windsori kastély területe is, ahol a 66 éves András élt, nyomozást indított II. Erzsébet királynő második fia ellen.

A brit média szerint egy email különösen komoly aggodalmat kelt az akkori herceg ügyében. Egy hivatalos, kormány által finanszírozott ázsiai útját követően András állítólag egy sor bizalmas országjelentést kapott Szingapúrról, Hongkongról és Vietnamról, amelyek állítólag jövedelmező befektetési lehetőségeket is érintették ezekben az országokban. A BBC beszámolója szerint András öt percen belül továbbította a jelentéseket Epsteinnek, akit akkoriban már elítéltek gyermekbántalmazásért és már [a fellebbezés idején is] börtönben tartották.

Ezt követően legalább két további hasonló eset történt: 2010 karácsonyán András állítólag bizalmas emailt küldött Epsteinnek az afganisztáni Helmand tartomány újjáépítésének befektetési lehetőségeiről, amelyért akkoriban a NATO-misszió részeként brit csapatok voltak felelősek. 2011. február 9-én András szintén emailt küldött, amely bizalmas információkat tartalmazott egy magántőke-társaságról, amelyet Őfelsége képviselőjeként nem sokkal korábban meglátogatott.

Attól tartanak, hogy ez csak a »jéghegy csúcsa«, ahogy a BBC is írja. Önmagukban az emailek nem vezethettek volna ilyen drasztikus lépéshez, András letartóztatásához. Pénteken ismét rendőrautók érkeztek a windsori kastély területén található Royal Lodge-hoz, és a tisztek átkutatták az épületet, ahol András több mint két évtizeden át élt. A király testvére ellen még nem emeltek vádat: csütörtök este feltételesen szabadon engedték. A nyomozás folyamatban van, és mivel várhatóan elhúzódik, a volt herceg elhúzódó fogva tartását nyilvánvalóan elfogadhatatlannak ítélték. Az óvadékról vagy a feltételekről nem áll rendelkezésre információ, de András egyelőre biztosan nem hagyhatja el az országot.

A Palota, amely évtizedek óta a legmélyebb válságban van, hétfőn már jelezte »támogatását« az ügy tisztázásához, ami valószínűleg a Temze-völgyi Rendőrség kiküldéséhez vezetett András új sandringhami rezidenciájához. Amennyiben az ügy bíróság elé kerül és vádat emelnek ellene, végső soron az »R kontra Mountbatten-Windsor« lesz a végeredmény, ami szokás szerint azt jelenti, hogy »A király nevében…« – ebben az esetben saját testvére ellen.”

A brit volt-herceg ideiglenes letartóztatása világszerte címlapokra került. Az isztambuli ​​Hürriyet című, Erdoğanhoz közel álló, közép-jobboldali napilap ezt jegyzi meg erről:

„Andrást azzal vádolják, hogy érzékeny brit üzleti információkat osztott meg Epsteinnel, amikor Nagy-Britannia kereskedelmi nagykövete volt. Új dokumentumok azt is feltárják, hogy a volt hercegnek viszonya volt fiatal nőkkel. Mindez hihetetlen nyugtalanságot okozott a brit társadalomban, ami kárt okozhat mind a királyi családnak, mind a kormánynak.”

„Minden, ami ezzel kapcsolatban történt, példa nélküli” – olvashatjuk a lagosi The Guardian című független napilapban:

„Andrew Mountbatten-Windsor az első személy a királyi család modern történelmében, akit letartóztattak. Az egész monarchia veszélyben van.”

A thaiföldi Bangkok Post című angol nyelvű digitális konzervatív tabloid hasonló nézetet vall:

„A botránynak a brit monarchia fennmaradására gyakorolt ​​hatását nem lehet eléggé hangsúlyozni. A botrány elmélyítette a generációs szakadékot az intézmény támogatottságát illetően. Végső soron a monarchia fennmaradása azon múlik, hogy képes-e valódi együttérzést mutatni a túlélők iránt és elköteleződni egy olyan jogállamiság mellett, amely túlmutat a család iránti hűségen.”

A londoni Daily Telegraph című jobboldali napilap azonban más perspektívát kínál:

„Hogyan lehetséges, hogy András az egyetlen személy, akit az Epstein-aktákkal kapcsolatban letartóztattak? Az egyik ok természetesen az, hogy minden, ami a királyi családot érinti – jó vagy rossz –, nemzetközi médiafigyelmet vonz. Az András elleni vádemelés azonban eltereli a figyelmet azokról a politikusokról, köztisztviselőkről, milliárdosokról és értelmiségiekről, akik szerepet játszottak Epstein rút cirkuszában. Károly király így fogalmazott: »A igazságszolgáltatásnak végig kell járnia a maga útját.« De ennek az útnak sokkal többre kell kiterjednie, mint egyetlen ember.”

Óriási imázskár, így kommentálja a madridi El Mundo című közép-jobboldali napilap Mountbatten-Windsor letartóztatását, ami…:

„… történelmi csapást mért a brit monarchiára. […] A Jeffrey Epstein-ügy legújabb dokumentumainak nyilvánosságra hozatalát követően a hatóságok gyanítják, hogy a volt herceg […] érzékeny információkat adott át az elítélt szexuális bűnözőnek. […] Amennyiben ezek az […] állítások igaznak bizonyulnak, az azt jelentené, hogy a királyi család egyik tagja elárulta hazáját egy önmagában is botrányos kapcsolaton keresztül […]. III. Károly király reakciója, akárcsak Keir Starmer brit miniszterelnöké, megfelel a jogállamiság követelményeinek. Mindketten következetes és független igazságszolgáltatási vizsgálatot követelnek. A monarchia imázskárja azonban felbecsülhetetlen. András volt herceg […] már amúgy is kétes életrajzához most egy lehetséges bűncselekmény társul, amely megrázza a nemzet és az azt képviselő Korona szívét. Az exherceg 77 éves testvérének most az a feladata, hogy helyreállítsa a bizalmat egy olyan intézményben, amely nélkül az Egyesült Királyság nem értelmezhető.”

Ketyegő időzített bomba a Monarchia számára, írja a milánói Corriere della Sera című, történelmi jelentőségű, 1876-ban alapított, legolvasottabb olasz liberális napilap:

„Az Epsteint övező szexbotrány után András összes címét elvesztette és laza üzleti ügyei is vizsgálat alá kerültek. Életrajzírója szerint András készségesen fogadott el több millió dollárnyi kenőpénzt világszerte, gyakran korrupt rezsimektől, amikor Nagy-Britannia kereskedelmi megbízottjaként utazgatott. Ez megmagyarázná, hogyan volt képes a volt herceg mindig fényűző életmódot fenntartani, messze meghaladva hivatalos lehetőségeit. Állítólag Andrásról kiterjedt dossziék, köztük fényképek is, ellenséges rezsimek – Oroszországtól Kínáig – kezében vannak, amelyek szexuális kalandjait és kapzsiságát is dokumentálják. A volt herceg így sebezhető lenne a zsarolással szemben – ami egy ketyegő időzített bomba a monarchia számára. Egy fekete bárány, amelyet már nem lehet kifehéríteni.”

Példátlan a királyi házak történetében, írja az ausztrál Sydney Morning Herald című közép-jobboldali napilap a Windsorok múltját vizsgálva:

„A király öccse szégyent hozott magára és a királyi családra a Windsor-házat valaha megrázó legnagyobb botránnyal. Letartóztatása Andrew Mountbatten-Windsor számára egy olyan időszak kezdetét jelzi, amely valószínűleg tovább súlyosbítja a már okozott hatalmas károkat. Figyelemre méltó módon letartóztatásának semmi köze a nőkkel való kapcsolataihoz vagy Virginia Roberts Giuffréval való kapcsolatához, aki az elmúlt évtizedben a volt herceg körüli figyelem középpontjában állt. […] Diana hercegnő 1997-es halála tragédia volt, nem botrány. VIII. Edward király lemondása 1936-ban válság volt a monarchia és a kormányzat csúcsán, de nem botrány: a király a partnerét, Wallis Simpsont helyezte a Korona fölé. A királyi házak közelmúltbeli történetében nincs ahhoz hasonló példa, amit András tett.”

Andrew Mountbatten-Windsor, akit az Epstein-ügyben való részvétele miatt már megfosztottak hercegi címétől, még nagyobb nyomás alá került a globális botránnyal kapcsolatos új dokumentumok nyilvánosságra hozatala után. A 66 éves férfi letartóztatása mellett a rendőrség csütörtökön bejelentette, hogy két angliai ingatlant is átkutattak. Mindössze néhány nappal korábban András bátyja kérésére elköltözött a windsori királyi palotából.

III. Károly király már a tavalyi év végén megfosztotta testvérét minden címétől és kitüntetésétől az Epstein-botrány miatt, Virginia Giuffre, az Epstein-áldozat emlékiratainak posztumusz megjelenését követően. Ezekben Giuffre részletesen megismételte állítását, miszerint az akkori András herceg szexuális kapcsolatot létesített vele, amikor a lány mindössze 17 éves volt.

Epsteint több mint ezer kiskorú lány és fiatal nő szexuális zaklatásával gyanúsították, akik közül néhányat hírességeknek adott át. Először 2008-ban ítélték el kiskorú személy prostitúcióra való felkéréséért. Az ügyészekkel kötött vitatott vádalku miatt azonban csak 18 hónapos börtönbüntetést kapott. Egy hónappal azután, hogy Epsteint 2019-ben ismét letartóztatták, akkor már kiskorúak szexuális zaklatása miatt, holtan találták New York-i börtöncellájában. A hivatalos jelentések szerint öngyilkos lett.”

A párizsi Le Monde című liberális-szocialista napilap sem hagyhatta szó nélkül az ügyet:

„Február 19-én, a csütörtöki reggeli közben, Andrew Mountbatten-Windsor 66. születésnapján, Temze-völgyi Rendőrség egy tucat tisztje érkezett a norfolki Sandringham birtokon található rezidenciájára és letartóztatták. II. Erzsébet királynő kedvenc fia és III. Károly király öccse továbbra is a nyolcadik a brit trónöröklési sorban, és a rendőrség közlése szerint a nap végén »nyomozás alatt szabadon engedték«, miután átkutatták a Királyi Palotátt – korábbi rezidenciáját Windsorban.

A Temze-völgyi Rendőrség (London nyugati része) csütörtök délben megerősítette, hogy a rendőrök egy »hatvanas éveiben járó férfit« hallgattak ki közhivatali visszaélés gyanújával (a rendőrség által kihallgatott személyeket az Egyesült Királyságban általában nem nevezik meg, tekintettel az ártatlanság vélelmére).

Nagyon valószínű, hogy a nyomozás az Epstein-ügyben az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma által január végén közzétett több millió dokumentumból kinyert kommunikációra összpontosít. Ezek a dokumentumok arra utalnak, hogy Mountbatten-Windsor, akit 2025-ben már megfosztottak minden címétől és kitüntetésétől az amerikai szexuális bűnözővel való hosszú távú barátsága miatt, bizalmas információkat adott át neki, miközben a brit igazságügyi minisztériumban szolgált.”

Lapszemle. Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)