A Szerbiai Lidl nagymennyiségű tej felvásárlását indította el hazai termelőktől, hogy további támogatást nyújtson a szerbiai mezőgazdasági termelőknek és a helyi tejiparnak – közölte a kereskedelmi lánc.

„Hosszú távú partnerünkkel, az Ub Tejüzemmel (Mlekara Ub) együttműködve, a Lidl a következő hetekben mintegy egymillió liter tejet vásárol fel hazai gazdáktól. Ezt az alapanyagot UHT (tartós) tejként dolgozzák fel, és a jól ismert Pilos márkanév alatt kerül a boltok polcaira Szerbia-szerte” – áll a közleményben.

Hozzátették, hogy ezzel a lépéssel a Lidl ismét megerősíti a helyi beszállítókkal évek óta épített partnerségi kapcsolatát, különös tekintettel arra, hogy a Lidl kínálatában szereplő valamennyi tartós és friss tejtermék hazai eredetű, vagyis helyi beszállítóktól és gyártóktól származik, írja az N1.

„Rendkívül hálásak vagyunk a Szerbiai Lidl gyors reakciójáért és a hazai tejtermelők támogatásáért. Az Ub Tejüzem már évek óta sikeresen együttműködik a Lidllel, és az ilyen lépések megerősítik, hogy közösen egy stabil és fenntartható ellátási rendszert építünk, amelyben a hazai tej hazai feldolgozóüzemekben marad, és eljut a fogyasztókhoz Szerbia egész területén. Naponta 840 partnergazdaságtól vásárolunk fel tejet, akikkel stabil üzleti kapcsolatokat alakítottunk ki. Büszkék vagyunk arra, hogy az üzemünkben feldolgozott tej – Pilos márkájú UHT tej formájában – a piacon minőségi, hazai termékként ismert” – közölte az Ub Tejüzem a Lidl tájékoztatása szerint.

Marija Kojčić, a Lidl Szerbia vállalati kommunikációs részlegének vezetője hangsúlyozta, hogy a hazai gazdaság és a helyi termelők támogatása „a Lidl szerbiai működésének egyik alapköve”.

„Ezért reagáltunk azonnal, és megbízható partnerünkön, az Ub Tejüzemen keresztül megkezdtük a többlettej felvásárlását. Fontos számunkra, hogy a fogyasztók tudják: amikor a Lidlben tartós tejet, görög típusú joghurtot, kefirt vagy tejfölt vásárolnak, akkor Szerbiában, szerb tejből készült terméket választanak. Továbbra is befektetünk a helyi beszállítók fejlesztésébe, mind a hazai értékesítés, mind a régiós exportlehetőségek bővítése révén” – mondta Kojčić.