Pénteken tíz együttműködési megállapodást ír alá Szerbia Kazahsztánnal, jelentette be sajtótájékoztatóján Aleksandar Vučić szerb államfő. Szavai szerint ezek jelentik annak az alapját, amelyre a két ország közös érdekeit szolgáló „nagy barátságház” épül majd.
Vučić Asztanában, a Kasim Žomart Tokajev kazah elnökkel folytatott tárgyalásait követően elmondta: nagy megtiszteltetés és tisztelet érte azzal, hogy a kazah miniszterelnök fogadta a repülőtéren, valamint hogy a kazah légtérben Szuhoj vadászgépek kísérték repülőgépét.
Közölte, hogy vacsorán vett részt Tokajev elnökkel, és először fordult elő, hogy egy külföldi államfő belépett a kazah elnök rezidenciájára.
„ Különböző területeken már a Jugoimport, valamint egyes magáncégek is — amelyek fegyverek és lőszerek gyártásával foglalkoznak — együttműködésbe kezdtek kazah partnereinkkel technológiaátadás és más projektek keretében. Ezek nagy szerződések, több százmillió euró értékű megállapodások” — mondta Vučić.
Hangsúlyozta, hogy Szerbia sokat tanulhat Kazahsztántól az innováció területén.
„Minden közép-ázsiai ország, különösen Kazahsztán, rendkívül sikeres abban, hogyan képezik az embereiket, miként hoztak be külföldi egyetemeket, hogyan biztosítják a duális képzést, és hogyan érik el, hogy saját fiataljaik és szakembereik visszatérjenek az országba” — mondta, hozzátéve, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy holnap átveheti Kazahsztán legmagasabb állami kitüntetését.
„Az Arany Sas Rend óriási megtiszteltetés Szerbia számára, és ezt országunk nevében fogadom el. Nagyon boldog vagyok, hogy Kazahsztán legnagyobb elismerését kapjuk meg” — mondta az elnök.
Elmondása szerint közös sajtónyilatkozatot tartanak a kazah elnökkel, a két ország delegációi tárgyalásokat folytatnak, valamint meglátogatják a kazah mesterségesintelligencia-központot is.
Vučić kiemelte, hogy Kazahsztán kazah kulturális központot szeretne építeni Belgrádban.
„Építkezni szeretnének. Moszkvában és Oroszország számos részén ők építik a legluxusabb szállodákat. Érdeklődnek a belgrádi és szerbiai beruházások iránt” — hangsúlyozta.
Az elnök hozzátette: bízik abban, hogy Tokajev még az év vége előtt ellátogat Szerbiába.
“A világ egyik legnehezebb éve lesz”
Vučić arról is beszélt, hogy szerinte hamarosan egy nagy konfliktus kezdődhet.
„Mindannyian tudják, melyikre gondolok, és nem várom, hogy az ukrajnai háború hamar véget érjen. Úgy gondolom, még sokáig tart majd. Szeretném, ha tévednék, és nagy örömmel mondanám, hogy rosszak voltak az előrejelzéseim. Sajnos attól tartok, igazam lesz” — mondta, hozzátéve, hogy ez tovább bonyolítja a helyzetet.
„Mindenki zsákutcába kerül, és amikor zsákutcában van, csak nehezebb megoldások és nagyobb problémák felé lehet haladni. Ez kulcsfontosságú év lesz, és a világ egyik legnehezebb éve. Nem zárnám ki annak lehetőségét sem, hogy idén nem hagyományos fegyvereket is bevetnek” — tette hozzá.
„Nehéz választások várnak ránk több önkormányzatban”
A szerb elnök belpolitikai kérdésekről is beszélt, és kommentálta Đorđe Vukadinović felmérését.
„Ő valójában soha nem végzett komoly kutatást, nem buta ember, látja, hogyan változtak a dolgok, csak ezt nem mondhatja ki. Nézzék meg, mi volt márciusban — 28–29 százalék —, most pedig már más a helyzet. Az én adataim — és túl régóta vagyok komoly politikus ahhoz, hogy kitalációkkal foglalkozzam — mást mutatnak. Az embereket a program, a munka és a terv érdekli. Nem az, hogy valaki dicsekedjen azzal, erősebb vagy jobb másoknál” — mondta.
Hozzátette, hogy több önkormányzatban nehéz választások várnak rájuk.
„Számunkra nincs nehezebb község Kúlánál, sok okból. Nincs nehezebb Bornál sem. De sikert kívánok ellenfeleinknek, és ha győznek, még aznap este gratulálni fogok nekik. Az emberek munkát, fejlődést és jövőt akarnak. Nem akarják, hogy az idejüket olyanok vegyék el, akiknek nincs mit kínálniuk” — mondta Vučić.
Aleksandar Vučić Kazahsztánban (Fotó: Tanjug, Screenshot)

