A Szerb Hadsereg szakkiképző központjaiban pénteken befejeződött a 2025.év decemberi generációjához tartozó, önkéntes katonai szolgálatot teljesítő katonák egyéni felkészültségének ellenőrzése.
Az ellenőrzés az alapkiképzés második szakaszának lezárását jelenti, amelynek során a katonák egyéni kiképzésen vettek részt a harctéri taktikai tevékenységek végrehajtására, elsajátították fegyvernemeik, illetve szolgálataik fegyvereinek és eszközeinek kezelését, valamint végrehajtották az összes tervezett lövészetet.
A kétnapos felkészültségi vizsgán a gyalogság, a tüzérség, a műszaki csapatok, a légvédelmi tüzér-rakéta egységek, valamint az atom–biológiai–vegyi szolgálat, továbbá a logisztikai és távközlési szolgálatok katonái taktikai kiképzési feladatokat oldottak meg, és gyakorlati tevékenységeken, eljárásokon keresztül bizonyították megszerzett ismereteiket és készségeiket a fegyverzet, a harceszközök és a katonai felszerelés alkalmazásában.
A decemberi generáció katonái teljes mértékben elsajátították az ebben a kiképzési szakaszban szereplő valamennyi tartalmat, ami egyben annak megerősítése is, hogy a kiképzés jól megtervezett és szakszerűen végrehajtott volt. Őket most a Szerb Hadsereg alakulataiba történő áthelyezés várja, ahol a katonai szolgálat utolsó három hónapjában a kollektív feladatok végrehajtására készülnek fel, áll a Védelmi Minisztérium közleményében.
Azok, akik ezt szeretnék, már a katonai szolgálat ideje alatt is jelentkezhetnek hivatásos katonai szolgálatra, ezt követően pedig az előírt eljárás lefolytatása után megszerzik a feltételeket arra, hogy a katonai szolgálat befejezését követően azonnal a Szerb Hadsereg hivatásos állományának soraiba lépjenek.
Fotó: pixabay

