Az új részvénykibocsátás során a belgrádi Nikola Tesla Repülőtér részvényeinek legnagyobb vásárlója a Szerb Köztársaság volt, amely az eladott részvények közel kétharmadát vásárolta meg.
A Központi Értékpapír-nyilvántartó adatai szerint az állam a nyilvános ajánlattétel során összesen 1 846 055 darab részvényt vásárolt meg a 2 934 659 eladott részvényből, ami azt jelenti, hogy a teljes eladott mennyiség közel 63 százalékát szerezte meg – írja a Biznis.rs portál.
Ezzel a vásárlással az állam összesen 31 462 801 darab Nikola Tesla Repülőtér-részvénnyel rendelkezik, ami 82,9 százalékos tulajdonrészt biztosít számára. Ugyanakkor ez a tranzakció enyhe csökkenést jelent az állam korábbi, 84,6 százalékos részesedéséhez képest, amelyet a tőkeemelés előtt birtokolt, amikor 29 616 746 részvénye volt.
A következő legnagyobb vásárló az OTP Bank volt, amely összesített és letéti számlákon keresztül, ügyfelei és alapjai számára mintegy félmillió részvényt vásárolt, ami az egész kibocsátás valamivel több mint 17 százalékát teszi ki.
Az új részvénykibocsátással a repülőtér 3,8 milliárd dinár (mintegy 32 millió euró) friss tőkéhez jutott, amelyből a legnagyobb hozzájárulást – körülbelül 20 millió eurót – az állam biztosította.
A részvényeket darabonként 1 278 dináros áron lehetett megvásárolni abban az időszakban, amikor a belgrádi tőzsdén a piaci ár 2 350 dinár volt, ami azt jelenti, hogy a vásárlók 45 százalékkal alacsonyabb áron juthattak hozzá a részvényekhez.
A részvénykibocsátás teljes mértékben sikeres volt, és szinte az összes, felkínált 2 934 742 darab törzsrészvényt értékesítették.
A vállalat a befolyt összeget nagyrészt a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő Repülési Múzeum felújítására kívánja fordítani, amelynek üzemeltetését a következő 20 évben maga a repülőtér látná el.
A Nikola Tesla Repülőtér által ebben a részvénykibocsátásban összegyűjtött tőke több mint kétszerese volt a belgrádi tőzsdén a tavalyi évben lebonyolított teljes forgalomnak, ez azonban valószínűleg a legnagyobb kockázatot is jelenti a társaság részvényeinek értékére nézve, mivel a rendkívül alacsony likviditású piacon kialakuló jelenlegi piaci kapitalizáció nehezen tekinthető objektívnek, s a tőkeemelésben részvényeket szerző tulajdonosok alapvető kockázata az, hogy képesek lesznek-e a részvényeket a kívánt áron értékesíteni – írja a portál.
A Nikola Tesla Repülőtér részvényeinek árfolyama az elmúlt tíz napban enyhe csökkenő tendenciát mutatott a belgrádi tőzsdén: 2 350 dinárról 2 200 dinárra esett.
Az állam a részvények közel 83 százalékát birtokolja (Fotó: pixabay)

