Olyan tájékoztatást kaptunk a választási bizottságtól, hogy átadnak egy olyan fantomlistát, amelynek a miénkhez hasonló neve van, ezért sürgősen lépnünk kell – közölte Sipos Roland a Kúlai Fiatalok (Mladi Kula) nevű polgári csoport nevében, amelyik Kúla község fiataljainak a hangja (Glas mladih opštine Kula) néven adta át a listáját a helyhatósági választásokra.
Sipos szerint most jogászokkal keresik a lehetséges megoldásokat erre a helyzetre, de mindenképpen panasszal fognak élni a községi választási bizottságnál, majd kedvezőtlen elbírálás esetén a bíróságon is.
„Igyekeznek fantomlistákat átadni, hogy előttünk szerepeljenek és megtévesszék a választókat” – mondja Sipos.
Kúlán megalakult az a politikai koalíció is, amely a közelgő helyhatósági választásokon „Aleksandar Vučić – Kúla, a mi családunk” néven indul. A koalíciót a Szerb Haladó Párt, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Szerbiai Szocialista Párt, a Szerb Radikális Párt és a Szerbek Közössége alkotja.
Mindenhogy próbálták megakadályozni, mégis összegyűjtötték a szükséges alírásokat a kúlai fiatalok
Fotó: N1

