Vladimir Terzić ügyvéd vasárnap este közölte, hogy öt személyt vettek őrizetbe a Badovinci határátkelőt lezáró mezőgazdasági termelők tiltakozó akcióján. Terzić az X (korábban Twitter) közösségi oldalon azt írta: az előállított személyeket a bogatići rendőrkapitányságra szállították. Hozzátette, felmerült a gyanú, hogy az egyik előállítottnak eltört a karja, a többieket pedig bántalmazták, továbbá egyikük sem kapott orvosi ellátást.

Az N1 hírportál beszámolója szerint erős rendőri egységek számolták fel a határátkelő blokádját, miközben a polgárok a rendőrkapitányság előtt gyűltek össze, ahol az őrizetbe vettekről vártak információkat.

A gazdák a helyi lakosokkal együtt szombaton 13 órától zárták le a Bogatić melletti Badovinci határátkelőhöz vezető utakat. A megmozdulás békésen zajlott egészen addig, amíg meg nem érkeztek a demonstrációk feloszlatására felszerelt rendőri egységek.

A portál arról is beszámolt, hogy a rendőrség a blokád résztvevőit a környező földeken és magánudvarokban üldözte, valamint hogy több előállított személy orvosi segítséget kért.

Tiltakozást tartottak Loznica térségében is, ahol a mezőgazdasági termelők és a polgárok megpróbálták lezárni a Loznica melletti Trbušnica határátkelőt.

Ezen a megmozduláson 12 személyt állítottak elő, akik szabadlábon védekezhetnek. Legfeljebb 48 órás rendőri őrizetet egyedül Zlatko Kokanović aktivistával szemben rendeltek el, akit a sajtóértesülések szerint az előállítása után kórházba szállítottak, mert rosszul lett.

A rendőrség azzal gyanúsítja Kokanovićot, hogy traktorral áttörte a határátkelő védőkorlátját, és könnyebb sérüléseket okozott két rendőrnek.

A mezőgazdasági termelők érdekképviseletei már 19 napja tiltakoznak, és Szerbia-szerte fő-, regionális és helyi utakat zárnak le a mezőgazdaság rossz helyzete, valamint a szerb kormány követeléseikre adott válaszainak hiánya miatt.

A gazdák követelései között szerepel a hazai piac védelme és a tej importjának ideiglenes betiltása mindaddig, amíg a belföldi készletek el nem fogynak.

Emellett követelik importilletékek és kvóták bevezetését a tej- és húsbehozatalra, valamint egy határ menti ellenőrző laboratórium létrehozását az import vizsgálatára, azzal a céllal, hogy megelőzzék a tejjel és tejtermékekkel kapcsolatos gazdasági visszaéléseket.

Fotó: N1