A járvány kellős közepén a magyar egészségügyről kiderült, hogy felszereltsége kritikán aluli, személyi állománya elégtelen, az irányítási körök kibogozhatatlanok, és irgalmatlanul hiányzik egy külön egészségügyi tárca. Az összevont „emberi erőforrás” minisztériumról kiderült, hogy működésképtelen, se emberi, se erő, se forrás nincs benne.

Kásler Miklóst el is dugták, így csupán a háziorvosok találékonyságának, a kórházi dolgozók önzetlen önfeláldozásának, köszönhetően nem omlott még össze a rendszer. Közben vigyázzunk egymásra, és bátran bízzunk abban, hogy a korlátlan teljhatalom majd minden bajba került magyar emberért megharcol, ahogyan azt nagy hangon hirdeti a kormány.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy folyamatos és speciális ellátásra szoruló, súlyos állapotban lévő, járásképtelen, magatehetetlen, javarészt idős, daganatos és egyéb krónikus betegségekkel küszködőket küldenek haza, eresztenek szélnek, löknek ki az utcára, miután Kásler, az egészségügyért is felelős, láthatatlan miniszter utasítására a kórházi ágyak 60 százalékát rekordidő alatt fel kell szabadítani a járvány miatt.

Közben ugyanaz a Kásler Miklós két nap alatt két kórházigazgatót meneszt. Ha már látványosan semmi érdemlegeset nem tud hozzátenni a járvány elleni védekezéshez, legalább ilyen módon adja a nyilvánosság tudtára, hogy él és vadul, s keményen megdolgozik jól megérdemelt fizetéséért.

Miközben Magyarország továbbra is a régió legtragikusabb halálozási arányát produkálja az egész Európa zászlóshajójának hazudott kelet-európai régióban (V4-ek+egyéb bezzegországok), azt is tudjuk, hogy a pártállami propaganda szerint semmi értelme ezen arányok összehasonlításának. Egyáltalán akkor minek van értelme, ha az elvégzett tesztek száma nem számít, az igazolt fertőzések száma nem számít, az igazolt fertőzésekhez képest elhunytak száma nem számít?

Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) főigazgatójának már az állásába került, hogy nem volt hajlandó cserben hagyni a betegeit. Az volt a bűne, hogy állítólag nem szabadított fel 200 ágyat a koronavírusos betegeknek, vagy legalábbis nem úgy, ahogy parancsba kapta. (Ha azért rúgták ki valójában, mert saját hatáskörben teszteltetett más kórházból érkezett betegeket – ahogyan ezt több hírportál is állítja — az legalább ennyire tragikus.)

Úgy tűnik, hogy az emberi életek megmentéséért folyó harc örvén a borítékolható halálba küldenek embereket. Az, hogy egy járványügyi helyzet akármelyik fázisában orvosok és ápolók szimpátiatüntetést tartanak az ország legszínvonalasabb rehabilitációs intézményének kirúgott főigazgatója mellett, hogy tapssal és énekléssel búcsúztatnak egy köztiszteletben álló szakembert, akinek az a bűne, hogy a legjobb tudása szerint igyekszik nem kiszolgáltatni a legkiszolgáltatottabbakat, az abszurd és a groteszk olyan szintje, amihez nehéz szavakat találni.

Naponta látjuk, hogy borzalmas állapotban lévő betegeket küldenek el isten hírével, hogy majd a családjuk gondoskodjon róluk, ahogy tud. Ha egyáltalán van családjuk. Milyen megfontolás áll a mögött, hogy a szállításhoz nem megfelelő állapotban lévő és/vagy állandó felügyeletre és kezelésre szoruló embereket elkükdenek? Minek is kell a propaganda kirakatába kipakolt több millió, vegyes minőségű kínai maszk, kesztyű és több tízezer izolációs köpeny, amikor közben emberek életéről mondanak le röhögve?

A kormány által közölt „hivatalos” adatok, illetve az ezekből kiolvasható trendek és propagandisztikus retorikai fordulatok tükrében, szakmailag mi indokolja ezt a lázas- erőltetett kórházkiürítést? Mivel magyarázható ez a kapkodás, tekintve, hogy az eddig felszabadított ágyak és a konténerkórházak egy része még most is üresen áll? És pláne hogyan egyeztethető össze mindez a Nemzeti Népegészségügyi Központ ama korábbi hivatalos közlésével (amelyet Müller Cecília is több ízben megerősített), amely szerint például a daganatosok kezelését és a sürgős eseteket nem tagadhatják meg az egészségügyi intézmények.

Kinek lesz a felelőssége, és milyen statisztikai elbírálás alá esnek majd azok a halálesetek, amelyek azért következnek be, mert daganatos (egyébként megmenthető) betegeket passzolgatnak a kórházak, vagy küldenek el Isten hírével, miközben életmentő műtétek maradnak el úgy, hogy közben a járóbeteg-ellátás teljesen szétesett?

Ki fogja vállalni a felelősséget azért, ha netán többen fognak meghalni a járvány fékezését célzó kásleri ukázok nyomán, mint magában a fertőzésben? És a végén kinek lesz mersze belenézni az emberek szemébe és azt mondani, hogy legjobb szakmai és erkölcsi tudásunk szerint megharcoltunk minden emberi életért?

tuti

A nyitóképen: Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere (Fotó: MTI / Bruzák Noémi)