A címben feltett kérdést járja körbe Majláth Ronald külpolitikai újságíró az Autonómia portálon megjelent cikkében, amit az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk:

Amikor tíz évvel ezelőtt, 2010. április 25-én a magyarországi országgyűlési választások második fordulójában a Fidesz megszerezte a kétharmados többséget, még kevesen sejtették, hogy ezzel nem csupán négy évnyi jobboldali kormányzás következik Magyarországon, hanem egy egészen új korszakba lépünk.

Az önmagát csak Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) nevező kormányzás nem csak egy új hatalomgyakorlási formát, hanem ideológiai váltást is hozott az első Orbán-kormányhoz képest, amit leginkább a „polgári” jelző „illiberálisra” cserélése jelképezett.

Ám ez idő alatt nem csak a kormányzás formája változott, hanem maga a magyar társadalom is, amely politikailag megosztottabb lett, mint valaha. Érdekes módon azonban ez a folyamat nem ment végbe Vajdaságban, ahol a választójoggal bíró magyarság körében a Fidesz népszerűsége – minden más szomszédos országgal összevetve – hatalmas, ahol semmiféle babér nem terem az ellenzéknek. Hogy lássuk ennek az okát, mindenekelőtt azt kell megvizsgálnunk, milyen pozitívumokat és negatívumokat hozott az elmúlt tíz évben a NER a vajdasági magyarságnak.

Aligha akad bárki is, aki megkérdőjelezné, hogy a legnagyobb pozitívum az itt élő magyarságnak az egyszerűsített honosítási eljárás megszavazása volt, ami nem csak a nemzeti identitást erősítette meg, hanem erkölcsi jóvátétel is volt a korábbi népszavazási kudarcért.

A magyarországi baloldal – amely 2004-ben politikai szűklátókörűsége miatt ellenezte a határon túli magyarok kettős állampolgárságát – ezzel valójában történelmi vereséget szenvedett Vajdaságban, amit valószínűleg már sosem fog kiheverni.

És bár a kettős állampolgárság megszerzése a magyarság elvándorlását is magával hozta, az is vitathatatlan, hogy rengeteg családnak éppen a külföldi munkavállalás lehetősége hozta el, hogy emberi módon éljen és iskoláztassa a gyerekeit.

A második pozitívum a vajdasági magyarság támogatásával áll kapcsolatban, ami természetesen nem csak anyagi segítségnyújtást jelent. Emlékezetes: 2011-ben a szerb parlament olyan kárpótlási törvényt fogadott el, amely kollektív bűnösként tekintett a magyarokra, ezzel gyakorlatilag kizárta a kárpótlásból a Vajdaságban 1944-45-ben élőket és azok leszármazottait. Hogy a jogszabályon végül változtattak, az elsősorban a magyar kormány erőteljes fellépésének volt köszönhető, így mostanra már többen is visszakaphatták egykor elvett vagyonukat.

Budapest támogatása természetesen anyagi támogatást is jelent a Magyar Nemzeti Tanácson, a Prosperitati Alapítványon és más intézményeken keresztül, ami jóval magasabb, mint amit a Gyurcsány-, illetve Bajnai-kormány adott összesen.

És végül nem feledkezhetünk meg a harmadik legfontosabb pozitívumról sem, ami óriási hatással van a vajdasági magyarságra: ez pedig a szerb-magyar viszonyok normalizálása. Ma már sokan megfeledkeznek azokról az időkről, amikor ez a viszony cseppet sem volt konfliktusmentes:

a „temerini fiúk” elleni példátlanul súlyos ítélet, illetve a magyarverések után ez már egy teljesen más korszak.

Márpedig Európának ezen a részén ez is nagy eredmény, aminek a jelentőségét egyáltalán nem szabad alábecsülni.

A NER azonban negatívumokat is hozott Vajdaságban, amelyeket óriási hiba lenne eltagadni. Ezek közül a legfontosabb mi más is lehetne, mint a politikai megosztottság. Míg a legjelentősebb vajdasági magyar pártok Magyar Koalíció néven közösen indultak a 2008-as parlamenti választáson, ma már egy ilyen összefogás teljesen lehetetlen lenne. Sőt, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége között gyakorlatilag nincs is párbeszéd, nem is beszélve a Magyar Mozgalomról, amelynek még párttá sem kellett alakulnia ahhoz, hogy ellenségként kezelje a másik oldal.

A magyarok politikai megosztottsága így természetszerűleg hozza el, hogy összefogás híján egyre több önkormányzatban szorulnak kisebbségbe a magyarság képviselői.

De a NER olyan negatív következményekkel is járt Vajdaságban, ami korábban teljesen elképzelhetetlen lett volna a magyarság körében: ez pedig a fanatizálódás.

A magyar kormány, illetve a kormánypárti média által terjesztett konteók ide is eljutottak, így nem meglepő, hogy ma már Vajdaságban is sokan vannak, akik hisznek a Soros-féle összeesküvésben, illetve abban, hogy a közel-keleti és afrikai migránsok azért kelnek útra, hogy elfoglalhassák a magyar munkahelyeket.

Ez a végtelenül együgyű politikai üzenet természetesen magával vonta azt is, hogy ezzel olyan embertömegek zúdultak be a politikai diskurzusba, amelyek korábban legfeljebb háttérzajnak használták a politikai híreket. Most viszont eljött az ő idejük: ahogy a közösségi oldalakon a kommentmezők az ő gyűlölködéseikkel vannak tele, úgy szorították ki az értelmiségieket a politika világából. A vérmes rajongóktól és a fanatikusoktól ma már a vajdasági magyarság közösségi platformjai is ugyanolyan szennyezettek, mint a magyarországiak, ami teljesen ellehetetleníti a közügyekről szóló társadalmi párbeszédet.

Végül, a harmadik leginkább negatív következmény a médiával kapcsolatos.

Ahogy Magyarországon, úgy a vajdasági magyar médiában is az a modell lett uralkodó, amely szerint a hatalmi pártot támogató sajtóorgánumoknak jut minden anyagi forrás, a független lapoknak viszont a piacról kell megélniük.

Túl azon, hogy ez a politikai manipuláció melegágya, ma már jóval kevesebb magyar sajtótermék jut el az emberekhez, mint korábban. Erősen kétséges, hogy mindez a vajdasági magyarság érdeke lenne.

Ha a NER három legfőbb pozitívumát és negatívumát összevetjük, akarva-akaratlanul is észrevehetjük, hogy míg az előbbiek között elsősorban olyanokat találunk, amelyek közvetlenül hatnak az emberek mindennapjaira, addig az utóbbiaknak csak közvetetten, áttételesen van hatásuk.

Sajnos ma még nagyon kevesen vannak azok, akik elfogultság nélkül, tárgyilagosan vizsgálják a magyarországi politika vajdasági hatásait, amire előbb vagy utóbb feltétlenül szükség lesz, ha az itt élő magyarság életképes közösségként kíván fennmaradni.

Nyitókép: Orbán Viktor / Facebook