Szinte egyik pillanatról a másikra vált élhetetlenné Palics egyik csöndes és nyugodt utcája, a Ludasi utca, miután a szükségállapot kihirdetésével egyidejűleg teherautók százai jelentek meg, és egy focipálya méretű területen néhány nap alatt gyakorlatilag egy ipari város épült ki. A helyszínen mintegy száz munkás dolgozik egy olajkút kiépítésén, amely az első a környéken hamarosan kiépülő négy közül.

A háromgyermekes Mikovity család háza két fúrotorony között terül el, melyek közül az egyik alig néhány tíz méterre van az otthonuktól. A családfő, Zoltán azt mondja, egy éjszaka leforgása alatt félelmetes, orwelli környezetben találták magukat.

Senkit nem értesítettek, nem kérték ki az ott élők véleményét

Mikor kezdődött ez a család számára rémálomszerű történet?

– Idén március 23-án a házunkkal szemben körülbelül egy tucat céges (Virom Group, NIS Naftagas) autó jelent meg, egyenruhákba öltözött szakemberek jöttek földmérők társaságában, akik elkezdtek méricskélni. Mi ekkor már sejtettük, hogy mi zajlik, ugyanis néhány évvel ezelőtt nagy orosz kamionokkal keresték errefelé a kőolajat, és főleg itt, a környéken kutattak sokáig, még a ház mellé is bejöttek. Úgyhogy feltételeztük, hogy erről lehet szó, amikor jöttek kimérni a telket. Persze a beruházók előzőleg a telek korábbi tulajdonosával, Szerencse Máriával már megegyeztek, megcsinálták a szerződést, és ki is fizették, viszont a környéken senkit sem kérdeztek meg, hogy beleegyezünk-e, és egyáltalán nem tájékoztattak minket, hogy itt mi épül majd. Úgyhogy ez hideg zuhanyként ért bennünket. Amikor láttam, hogy miről van szó, akkor András szomszéddal együtt fölkerestem a Szerencséséket, és megkérdeztük, hogy mi várható itt, mire eldicsekedték, hogy egy tekintélyes összegért cserébe eladták a földjük egy részét, ahol majd olajat fognak fúrni. Mondtuk nekik, hogy „ezt mégis, hogy gondoltátok, ez nagyon zajos lesz, hiszen itt épül a házunk mellett”, ők azonban nevetve közölték: „lehet, hogy nem fogtok tudni aludni”. Mivel ők egyeztek meg a Szerbiai Kőolajipari Vállalat jogászaival, megkértük őket, hogy legyenek szívesek, egyezzenek meg velük, hogy a fúrást tegyék a termőföld túlsó oldalára, hogy ha már kamionokkal bejárnak az utcából – ami szintén nem kellemes –, legalább ne itt fúrjanak, a ház mellett. Kétszer is elmentünk hozzájuk, de erre nem voltak hajlandók, hiába kértük őket. Igazából ők akkor már nem is tudtak mit csinálni, mert megtörtént az átutalás, ők elintézték a magukét, de nem is állt érdekükben, hogy ezzel tovább foglalkozzanak, hiszen onnantól ez már nem az ő bajuk, ők egészen máshol élnek. Az emberségüket pedig ez egyáltalán nem zavarta.

Építkezés a Mikovity család házával szemben lévő parcellán

A munkálatok milyen problémákat okoztak a családjuknak?

– Kiépítették az utat, majd elkezdték körülbelül egy méter mélységben kitermelni a földet, ahová utána a kamionok százai hordták a törött követ – azokra az óriási narancssárga vojputos kamionokra kell gondolni. A munkálatokról százával vannak fényképeim, videófelvételeim és zajmérési adataim is. Ráadásul mindez a rendkívüli állapot idején történik, amikor még mindenhol három óráig korlátozták a munkaidőt, mivel öt órakor kezdődött a kijárási tilalom, ők azonban öt után is dolgoztak, de akkor legalább még szombaton és vasárnap nyugalom volt. A kiépítés határideje április tizedikére esett, ezt valamennyivel túllépték, de közben elkezdtek jönni a NIS-esek is, akik meg a maguk dolgát kezdték csinálni: hozták a konténereket, elkezdték a zsalukat kiépíteni stb. Ők viszont már egész éjszaka itt tartózkodtak, az áramfejlesztőik éjjel is zúgtak. Az egy dolog, hogy van engedélyük a fúrásra és a kitermelésre, de arra nincs, hogy többszörösen túllépjék a zajkorlátozást, vagy hogy porral és gázokkal mérgezzék a környező lakosokat. És arra sincs, hogy kiöntsék az útra a naftát, amit aztán az éjszaka közepén mosnak le az útról, ez iszonyú ijesztő, mintha egy orwelli környezetbe csöppentünk volna. A gyerekek éjjel sírva kérdezik, hogy mi történik. Mindez az elmúlt hétvégén és az előző hosszú hétvégén történt. Gőzerővel dolgoztak, mi pedig el sem mehettünk sehová, hogy kipihenjük magunkat, mivel kijárási tilalom volt, ők pedig ezt jól ki is használták!

 

 

Itt már nem lesz nyugtunk akkor sem, ha befejeződik az építkezés

Mi volt az az „orwelli dolog”, ami éjszakánként történt?

– Képzeljen el egy nagy kamiont, ami éjszaka ideáll a ház mellé, rajta egy nagy konténerméretű gép, és egy maszkos ember a sötétben valami gőzöket enged ki egy csőből. Felhívtam a rendőrséget is, ahol azzal utasítottak el, hogy a munkálatokhoz megvannak az engedélyek, a rendőr gyorsan lerázott, persze arról a beszélgetésről is van hangfelvételem. Az más lapra tartozik, hogy ki adta ki az engedélyt, mert neki tudnia kellett, hogy ez lakott területen történik, és hogy ezek a munkálatok mivel járnak majd. Eddig két ügyvédnél jártunk, az első segítségével annyit csináltunk, hogy egy felszólítást küldtünk a NIS Naftagasnak Újvidékre e-mailben és ajánlott levélben is, hogy próbálják meg a kutat minél messzebb tenni a házunktól.

Sikerrel jártak?

– Én elég unalmas és rámenős vagyok, ezért gyakran beszéltem az itt dolgozó főnökökkel, a vojputossal és a NIS-essel is. A mérnök azt állította, hogy talán valamennyivel távolabb rakták, de ezt mi nem tudjuk leellenőrizni, mivel oda tilos a bejárás. Nyilván nem harminc méterre van a házunktól (mivel a törvény szerint a parcellának a villanykarótól harminc méterre kell lennie), hanem messzebb. De ez egy hatalmas beruházás, nemcsak több száz géppel dolgoznak, de egy egész ipari várost építettek oda. A mérnök azt mondta, hogy négy kutat fognak fúrni. Ez több hónapig tart, mivel egy kút kiépítéséhez körülbelül húsz munkanapra van szükség. A NIS-es főnök azt mondta, hogy az ide rakott követ ők újra kitermelik, elviszik, a földet pedig visszarakják és lebetonozzák, ez további egy hónap. Tehát itt hónapokig nem lehet majd élni. Aggodalmunkat tovább fokozza, hogy a terv szerint négy pumpa épül, de tartályokkal, mivel csővezeték nem lesz, ezért éjjel-nappal hordják majd innen a naftát. Tehát a porral, a zajjal és a különféle gázokkal való szennyezés továbbra is megmarad. Igazából mi úgy érezzük, hogy élhetetlenné tették ezt a környezetet, pedig ez lakott terület, a házaink legalizáltak, nemcsak a miénk, a szomszédoké is. Az építkezéshez mi vagyunk a legközelebb, de még két-három háztartás ebben a történetben közvetlenül érintett. Kikértem egy másik ügyvéd véleményét is.

 

Ő tudott-e bármi biztatót mondani?

– A másik ügyvéd azért sokkal vehemensebben állt hozzá a dologhoz. Azt mondta, hogy abszolút jogunk van kártérítésre. A legvalószínűbb, hogy meg kell venniük a házunkat, mivel annyira közel áll az építkezéshez. Azt mondta, először is a városházán kérvényezzünk egy felügyelőségi vizsgálatot. A kérelmet április 15-én adtam át, de napokig nem történt semmi. Azután felkerestem a szabadkai ombudsmant, akinek a helyettesével sikerült beszélni. Segítőkész volt, és elmondta, hogy habár az építkezés az út túloldalán történik, így a befektetőknek nem volt kötelessége, hogy minket megkérdezzen, de az, ami zajlik, arra akkor sincs joguk, ezért az ombudsman is eljárást indít majd az ügyben. Šaro Nemanja a felügyelőségről már csak azután hívott fel, hogy beszéltem Ljiljana Vuković Šimić ombudsmanhelyettessel. A felügyelő viszont csak a kamionforgalom ügyében jött ki a terepre április 22-én, és azt állapította meg, hogy itt nem tilos a kamionforgalom. A zaj, a füst és a por ügyében nem járt el. Miután elmondtam a teljes történetet, megígérte, hogy utánanéz, mit lehet tenni. De azt mondta, ha kihívjuk a zajméréssel foglalkozó felügyelőt, és esetleg nem lesz elég zaj abban a pillanatban, akkor bukik az ügy, és én fizetem a költségeket.

 

Mi jelentene a családja számára megoldást ebben a helyzetben?

– Leginkább a kivásárlásban vagyunk érdekeltek, mert nem hiszem, hogy olyan kártérítést tudnának fizetni, amiből mi új életet tudnánk kezdeni. Itt viszont az élet nyilvánvalóan lehetetlenné vált. Az ingatlanunk emiatt minden bizonnyal nagyon leértékelődött, ki akarná ezt így megvenni? Pedig a házat nemrég fejeztük be, ez egy új építésű objektum, szép udvarral, vagyis mindenünk megvan. Azt hittük, hogy a családunknak a három gyerekkel itt majd nyugodt élete lesz, de a NIS nem így gondolta. Tehát a kivásárlás lenne számunkra a jó megoldás, mert egész egyszerűen új életet kell kezdenünk. Ugyanis, ha a NIS fizetne például tízezer euró kártérítést, hogy befogjuk a szánkat, azzal nem sokra mennénk – panaszolta Mikovity Zoltán, és hozzátette, szerinte ebben az esetben a szükségállapot csak súlyosbító körülmény, hiszen a hétvégi kijárási tilalom miatt még „elszökni” sem tudnak otthonról, hogy valahol kipihenhessék magukat.

Az ügy kapcsán kérdéseket intéztünk az Energetikai és Bányászati Minisztériumhoz, valamint a Szerbiai Kőolajipari Vállalathoz. Azt szerettük volna megtudni, hogy a beruházás kivitelezését megelőzően készült-e környezeti hatástanulmány, a tervekről miért nem tartottak közvitát, miért nem értesítették a közvéleményt, illetve, hogy ezek hiányában ki és hogyan adhatott ki építési engedélyt. Lapzártánkig ezekre a kérdésekre nem érkezett válasz. Amennyiben válaszolnak, azt a következő lapszámaink egyikében közöljük.

NIS: Nyitottak vagyunk a lakosokkal való párbeszédre

Múlt heti számunkban írtunk a palicsi Ludasi utcában élő Mikovity családról, melynek életét gyökeresen megváltoztatta a házuktól mindössze néhány tíz méterre, a szemben lévő telken épülő olajkút, amely egy a környéken épülő négy közül.

Az éjszaka és hétvégén sem szűnő zaj – amelyet a kamionok százai és a munkagépek okoztak –, a por és a megnövekedett forgalom miatt gyakorlatilag elviselhetetlenné vált a család élete. A munkálatokkal kapcsolatosan levélben fordultunk a Szerbiai Kőolajipari Vállalathoz (NIS), mivel szerettük volna megtudni, hogy készült-e környezeti hatástanulmány, továbbá, hogy miért nem értesítették az utca lakosait arról, ami ott készül. Azt is megkérdeztük, hogy milyen anyag ömlött ki az úttestre, amit éjszakánként kellett lemosni, és igaz-e, hogy a kitermelt kőolajat nem csővezetéken, hanem teherautókkal fogják elszállítani, továbbá azt is, hogy a cég hajlandó-e kártalanítani a környéken élő polgárokat.

A NIS sajtószolgálata a következő levelet juttatta el szerkesztőségünkhöz:

„A Szerbiai Kőolajipari Vállalat Palics területén olajkutak fúrásba kezdett, az említett munkálatokhoz pedig rendelkezik a szükséges engedélyekkel és az állami szervek jóváhagyásával. A vállalat olyan korszerű felszerelést használ, amely teljes mértékben biztonságos, az emberek egészségére éppúgy, mint a környezetre nézve. Betartjuk a hazai és az európai környezetvédelmi előírásokat.

A fúrásokkal kapcsolatos valamennyi tevékenység a bányászati tervdokumentáció alapján zajlik, ami a Szerb Köztársaság hatályos törvényeivel összhangban készült el, hiszen ennek megléte mindig előfeltétele a bányászati munkálatok megkezdésének.

A NIS betartja a biztonsági előírásokat, és teljes mértékben arra törekszik, hogy a kivitelezési munkálatok során a lehető legkevésbé zavarja a helyi lakosok munkáját és mindennapjait. A NIS társadalmilag felelős vállalat, az aktivitásokat megelőzően rendezte a tulajdonjogi viszonyokat azokon a parcellákon, ahol a munkálatok zajlanak. Minden, a terepen esetlegesen keletkező kár miatt a vállalat teljes felelősséget vállal. Ugyanakkor cégünk mindig nyitott lesz a területen élő lakosokkal való párbeszédre.

A konkrét fúrásokat illetően a törvény nem írja elő a környezeti hatástanulmány elkészítését.

A munkálatok során semmilyen anyag sem ömlött ki az aszfaltra, az úttestre felhordott port azonban minden nap lemossuk vízzel. A jövőbeni infrastruktúrát illetően azok a tervek még kidolgozás alatt állnak, melyek a kőolaj kitermelésének további menetét határozzák meg. A NIS egy átláthatóan működő cég, így amennyiben az erre vonatkozó megoldás megszületik, készen áll, hogy erről tájékoztassa a közvéleményt” – olvasható a Szerbiai Kőolajipari Vállalat szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében.

A felsoroltakhoz hasonló kérdésekkel kerestük meg a bányászati és energetikai minisztériumot is, onnan azonban nem kaptunk választ.

A Mikovity családról készült riport 2020. április 30-án, a NIS reagálása pedig egy héttel később, azaz 2020. május 7-én jelent meg nyomtatásban a Családi Kör hetilapban.