Az RMS Lusitania 1915. május 7-én szenvedett végzetes torpedótámadást Írország partjainál. A brit Cunard Line által üzemeltetett óceánjárót a Brit Birodalom is tulajdonolta, ezért nemcsak egyszerű luxusgőzös volt, hanem postahajóként állami feladatot is el kellett látnia. Háborús esetben pedig a haditengerészet segédcirkálójaként kellett „bevonulnia”.
A Lusitania több, mint 25 csomós sebességgel száguldozott Liverpool és New York között, többször nyerte el a Kék Szalagot, a gyorsaság „érdemrendjét”. Összehasonlításképpen a mai cirkálók sem képesek 35 csomónál többre, de inkább 30 csomó körül cirkálnak. A Lusitania 202 utat teljesített 1907. szeptemberétől a végzetes 1915. májusi napig. Mikor kitört az első világháború, a brit haditengerészet segédcirkálóként igényt nyújtott be a hajóra, viszont a 12 löveg, amit legyártottak hozzá, sosem került beépítésre. Hamar belátták, hogy katonai szolgálatba állítani nem lenne sok értelme, irdatlan fogyasztása miatt, de érdekes módon a személyszállítást nem korlátozták a háborús időkben, pedig tudni lehetett, hogy a németek 1915-től minden hajót megtorpedóznak, ami a háborús zónába lépett. A háborús zóna Nagy-Britannia köré kiterjedő területet jelentett, tehát minden hajó előbb vagy utóbb kénytelen volt belépni a zónába, ha ki akart kötni. A Cunard Line hajótársaság vezetői úgy gondolták, a Lusitania van olyan gyors, hogy könnyen megszökhet a tengeralattjárók elől. Az U-20-as német tengeralattjáró már napok óta a körzetben tartózkodott és leskelődött, így sikerült elcsípnie a luxusgőzöst.
Több, mint 1200 ember vesztette életét: az utasok és a személyzet számára lett volna elegendő mentőcsónak – okulva a Titanic három évvel korábbi esetéből –, de idő nem volt használni őket. A hajó, ahogyan rekordsebességgel közlekedett az óceánon, ugyanúgy rekordsebességgel süllyedt el, kevesebb, mint 20 perc alatt. A torpedó a hajó orránál találta el a Lusitaniát, majd egy újabb robbanás történt ismeretlen okokból, és az amúgy is keskenyre tervezett hajó percek alatt oldalára dőlt és megindult a tengerfenék felé.
Az első osztály utasainak ebédlője (Fotó: Wikimédia)
A világ közvéleménye azonnal Németország ellen fordult, mivel az áldozatok civilek voltak. Hiába mentegette magát Németország, hogy a Lusitania titokban hadifelszerelést is szállított, ez nem hatotta meg a közvéleményt, amely érzékenyen reagált a háborús időkben, jól emlékezett a Titanic alig néhány évvel korábbi katasztrófájára, és a sok amerikai áldozatra való tekintettel (az USA akkor még nem lépett be a világháborúba!) súlyosan elítélte a németeket. Mert ott nem baleset okozta ártatlanok halálát, hanem szándékos pusztítás.
Hogy van-e végzet vagy nincs, ki tudja. De érdekes Alfred Gwynne Vanderbilt, a híres milliomoscsalád tagjának a sorsa, aki három évvel korábban, a Titanic utolsó útján lemaradt a hajóról, s így akkor megmenekült. Ám a Lusitaniára felszállt és életét vesztette a tragédiában.
