Bár a koronavírus-járvány mindenkire negatív hatással van, egyre jobban tapasztalható, hogy a nőket összességében lényegesen hátrányosabban érintik a járvány miatt bevezetett szigorú intézkedések, mint a férfiakat. A munkahelyüket (kényszerből vagy önként) elvesztettek közt is jóval több a nő, és a kijárási tilalom bevezetése miatt nemcsak a gyermekekről, de a 65 évnél idősebb családtagokról való gondoskodás is jórészt a nők nyakába zúdult. Sajnos az összezártság miatt világszerte megnőtt a nők kárára elkövetett családon belüli erőszakos esetek száma is. Lendák-Kabók Karolina genderkutató, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Szociális Munka Tanszékének egyetemi docense szerint Szerbiának érzékenyebb családpolitikára lenne szüksége, hogy a társadalom progresszívebbé váljon.
Hogyan hatottak a nőkre mindazok a hatások együttesen, amelyek a járvánnyal érkeztek: a többletmunka, a szorongás a munkahely elvesztése miatt, az egészség miatt való aggódás, a megváltozott körülmények, a stressz?
– A SeCons (Fejlesztéseket kezdeményező csoport) kutatása szerint a pandémia csúcsa idején a válaszadókat a fertőzés kockázata aggasztotta leggyakrabban, 66,2 százalékban. Majdnem felét (47,3 százalék) nyugtalanította a szerbiai szükségállapot időtartamával kapcsolatos bizonytalanság. A járvány utáni súlyos gazdasági válsággal kapcsolatos aggodalmakat a válaszadók 35,6 százaléka osztotta, míg 31 százalékuk aggódott háztartásának gazdasági helyzete miatt. Nem is olyan kevesen, 16,2 százalékuk fejezte ki aggodalmát a szabadságjogok, valamint az elnyomás és az autoriter uralom megerősödése miatt. Az állampolgárokat a munkahely elvesztésétől való félelem is aggasztotta – a válaszadók 12,3 százalékát, főként azokat, akik különleges intézkedések keretében tevékenykedtek, valamint akiket informálisan vagy rövid távú munkaszerződéssel foglalkoztattak.
Összezárva veszélyesebb
A gondoskodási egyenlőtlenségek, a háztartási munka végzésében tapasztalható aránytalanságok miatt sérülhettek a viszonyok a házastársak között?
– Az Újvidéki Egyetem Szociológia Tanszékén dolgozó oktatók kisebb csoportja kutatásának válaszadói 6,2 százaléka azt állította, hogy a szükségállapot alatt ők maguk vagy családtagjaik pszichikai és fizikai bántalmazásnak is ki voltak téve. A The Economist az április 22-i számában a családon belüli erőszak növekedéséről írt. A családon belüli erőszak jelentősen megnövekedett, és ez a legritkábban bejelentett bűncselekmény. A bezártság idején még inkább így van, az áldozatok kényszerűen maradnak egy erőszakos családtaggal vagy partnerrel, és az áldozatoknak sokkal nehezebb segítséget kérni, ha a bántalmazó állandóan jelen van. Viszont a családon belüli erőszak áldozatainak többsége nő. Úgyszintén egyes külföldi újságokban szó esett arról is, hogy a hiányos egyészségügyi elláttás hogyan hatott a nőkre. Sok szervezet, ahol a kislányok edukációjával foglalkoznak, leállt a működéssel, megnőtt a nemkívánatos terhességek megtartásának a száma is (a klinikák bezárása miatt), de sok pár lemaradt a mesterséges megtermékenyítésről, és így búcsút kellett venniük attól a gondolattól, hogy valaha is gyermekük születik majd.
Mivel az egész család folyamatosan együtt volt, nem volt lehetséges újra felosztani a feladatokat?
– A magyarországi és erdélyi kutatásban a kutatónők olyan interjúalanyokat kerestek, akik „szerencsések” voltak, tehát megmaradt az állásuk, otthonról dolgozhattak, és párkapcsolatban éltek, a párjuk pedig szintén rendelkezett jövedelemmel. Ez szándékos volt, mert az érdekelte őket, hogy ha valaki ilyen szerencsés helyzetben van, akkor kihasználja-e azt, hogy újratárgyalja a feladatmegosztásokat. Más esetekben ugyanakkor a partnerük vállalkozásában sokkal kevesebb munka és bevétel volt, mint a járvány előtt. De olyan interjúalanyunk is akadt, aki pont a járvány közepén váltott munkahelyet. A személyes meglátásom erről, hogy a nők nem tudják újratárgyalni a feladatmegosztásokat ilyen rövid időn belül. Ez a berögződött, sztereotípiákon alapuló patriarchális társadalmi szemlélet miatt van, mely szerint a nők feladata a gyermekgondozás és a háztartás fenntartása. Ilyen „interruptok”, mint amilyen a szükségállapot volt, nem elég ahhoz, hogy korszakalkotó változások gyökeret vessenek.
Visszaállt-e a régi „rendszer” a családokba, amióta nem olyan szigorúak a járványügy intézkedések?
– Ez nyilván attól is függ, hogy a munkáltatók milyen formában kívánják folytatni a munkavégzést. Az én példámat nézve ez egy kettős csavar. A férjemmel együtt egyetemi alkalmazott vagyok, és most otthonról kell tartanunk majd az órák nagy részét, míg a vizsgáztatás már az egyetem épületében zajlik. Sok munkáltató azt a szempontot nem veszi figyelembe ilyenkor, hogy megvan-e a munkavállaló feltétele a home office-ra. Nekünk ez nagy kihívás három gyerek mellett (9 éves, 5 éves és 4 éves), gondolom, sokan a városban nem élnek nagy terekben, ahova el tudnak vonulni, és nyugodtan végezni a munkájukat. A másik feltétele ennek viszont az, hogy az egyik szülő teljes mértékben a gyerekekre összpontosítson, amíg a másik dolgozik. Nálunk a gyerekek is tudják már, hogy melyik napon kell csendesebben és visszafogottabban viselkedniük az iskolából és az óvodából hazajövet, mivel az édesapjuk délután tart órát a szobában, míg az én óráim délelőtt vannak.
Magára hagyott szülők
Mi segítene a kisgyerekkel rendelkező dolgozókon, főleg a nőkön egy újabb, hasonló intézkedés során?
– A kisgyerekes szülők nagyon sebezhetők, ők azok, akiket a rendkívüli helyzetek talán a legsúlyosabban érintenek, mivel azokat a feladatokat, amelyek az állam biztosít (iskolai képzés, óvoda) ilyen helyzetekben a szülőknek kell elvégezniük. Szerintem a kisgyerekes szülők többsége kiábrándulva és magára hagyatottan érezte magát Szerbiában. Dániában ugyanis az első bezártság után először a bölcsődéket és az óvodákat nyitották meg, majd az alsós iskolásokat engedték vissza a tanterembe, mert ők az a korosztály, akikkel nagyon nehéz megvalósítani a home office-t. Nálunk ez korántsem volt így, közel fél évet álltak a gyerekek szülői gondozás alatt. Az óvódákba is csak korlátozott számú gyerek mehetett vissza, és csak azok, akinek a szüleik nem home office-ban dolgoztak (munkáltatói igazolást állított ki számukra a munkáltató, hogy a munkavégzés helyén kell lenniük, és nem otthon). A férjemmel egy specifikus példa vagyunk, de azért megemlítem. A felsőoktatásban dolgozóknak nemcsak oktatniuk kell, hanem kutatniuk is, és a kutatásukat tudományos dolgozatok formájában prezentálniuk, illetve folyamatosan projektpályázatokat is kell írni. Ehhez viszont sok idő és rendezett körülmények szükségesek. Nagyon kompetitív a munka egyébként, a járványügyi vagy egyéb rendkívüli helyzetek ellehetetlenítik az ilyen tevékenységet (főleg a nők számára, akikre, ahogy azt fentebb is említettük, ilyenkor az összes háztartási feladat és a gyermekgondozás nagy része is rázúdul), és ez ahhoz vezet, hogy a nők jobban lemaradnak, nem tudják behozni a kiesést, és hosszú távon természetesen ez nyomot hagy a karrierjükön is.
Milyen intézkedésekre gondol?
– Romániában például a családpolitikában évekkel ezelőtt bevezették az apák gyermekgondozási szabadságát, ezzel is a progresszivitásra ösztönözve a társadalmat, melyben a gyermekgondozás nem csak az egyik szülő feladata már. A kettős keresetű családban ez már nem is reális elvárás. Magyarországon a nők a kormánytól egy bizonyosfajta elismerést vártak volna el a pandémia alatt azért a többletmunkáért, amit el kellett végezniük, illetve még mindig sokaknál fennáll az a kezdeti állapot. Ehhez képest a magyar kormányzati politika inkább a gazdaságot védte, mintsem a (női) munkavállalót és az anyákat. Erről Szerbiában, személyes belátásom szerint, szó sem esett. Egyébként Szerbia már több évtizede küzd a negatív természetes szaporulattal, és ezen nemcsak a gazdasági helyzet javítása fog változtatni, a kormányzati diskurzuson és a társadalmi beállítottságon is változtatni kell. El kell ismerni a kisgyermekes szülők lemondásainak árát, és külön intézkedésekkel kell őket segíteni.
***
Az idősek és a pandémia
Egy, a Danas napilapban megjelent cikkben az éppen hatályban levő bezártság hatásáról olvastam, a 65. év feletti nőkre (és férfiakra) vonatkozóan. Az idősebb emberekkel szembeni diszkrimináció fojtogatja a társadalmunkat, ez különösen érezhető volt a szükségállapot alatt. A házi őrizetet az idős emberek (sokkal nagyobb számban vannak nyugdíjas nők, mint férfiak – ez a nők hosszabb életkorából adódik) az egészségük elleni támadásként élték meg. Ismeretes, hogy az időseknek mozogniuk kell ahhoz, hogy egészségesek maradjanak. Számomra szívszorító volt olvasni és képekben illusztrálva látni az idősekből álló, megalázó hosszú sorokat hajnalban az élelmiszerboltok előtt – meséli Lendák-Kabók Karolina genderkutató.
A nyugdíjasok életének féltése valójában a munkanélküli fiatalok aggodalma is, akiket (szinte minden) nyugdíjas család támogat (és sokkal több a nő ebben a szerepben, mint férfi). Svenka Savić professzor asszony, a fenn említett cikk szerzője szerint a nyugdíjasok a gazdasági túlélés garanciája az országban, és szerinte ezt a „titkot“ fel kell tárni az állampolgárok előtt. Egyébként a kormány hektikus és paranoiás üzenetekben közvetített diskurzusa az idősek megóvásáról sokszor a mikrokörnyezetben nem is tudott megvalósulni, hiszen az óvodai és bölcsődei, valamint oktatási intézmények bezárásával sokszor magukra vállalták a gyermekgondozási feladatokat, így segítették a dolgozó szülőket (főként az anyákat) – ezzel felvállalva a megbetegedés lehetőségét. De nem sok választási lehetősége volt sem a nőknek, sem a nagyszülőknek.
Mi a helyzet az idősotthonokban?
Az idősotthonokban élők különösen veszélyeztetettek. A The Economist július 25-i számában olvastam, hogy a gazdag országokban a koronavírus okozta haláleseteknek csaknem fele idősek otthonában következett be, bár a lakosság kevesebb mint egy százaléka él ott. Nagy-Britanniában a vírus az ezekben az intézményekben élő emberek 5 százalékának vette életét. A probléma nemcsak az, hogy az életkoruknál fogva különösen veszélyeztetettek az idősotthonokban élők, hanem az is, hogy ezekben az intézményekben az életszervezés megteremtette a vírus terjedésének feltételeit. Azokban az államokban, ahol kevesebb az idősotthon, a koronavírus okozta halálozás is kevesebb volt. Néhány idős embernek ki kell majd költöznie a nem megfelelő otthonból, de a legtöbbnek akkor sem kell másik intézménybe mennie. Dánia vezető szerepet játszik az alternatívák biztosításában. Kormánya többet költ a nem rezidenciális lakóhelyekre, mint a rezidenciálisokra. Az idősödő dánok lehetőségei közé tartoznak a nyugdíjasközösségek és az idősek otthonai közelében épített lakások. A hatóságok más módszerekkel próbálnak könnyítéseket találni a családok számára olyan melléképületek megépítésével, amelyekbe az idősebb rokonok is beköltözhetnek.
Hollandiában viszont a diákokat és néhány más hollandiai fiatalt arra ösztönzöznek, hogy osszák meg az udvart vagy az épületeket idősebb emberekkel, akik nem tartoznak a családjukhoz, néha olcsóbb bérleti díj fejében cserébe. Az elképzelés az, hogy társasági és alkalmi segítséget nyújtsanak számukra. Ilyen vagy hasonló megoldásokról Szerbiában szó sincs. Sajnos Szeribában a médiából értesülhettünk arról, hogy az idősotthonokban a vírus tarolt. Azt is meg kell említeni, hogy itt az idősotthonokba vonuló személyek száma továbbra is alacsony (ennek két oka is van: az idősotthonokban való élet nem csekély pénzösszegbe kerül, illetve maguk az idősek sem szívesen költöznek otthonokba önként), és inkább a fiatalabb családtagok (főként a nők) vállalják az idősek gondozását is a családban.
Az interjú nyomtatott változata a Családi Kör hetilap 2020. október 29-ei számában jelent meg.
Az idősebb emberekkel szembeni diszkrimináció fojtogatja a társadalmunkat, ez különösen érezhető volt a szükségállapot alatt (Fotó: Kristin Lurtz/Getty Images/iStockphoto)
A cikk megjelenését támogatta:
