Sokan hajlunk a panaszkodásra és elégedetlenségre. Néha persze jogosan, néha már megszokásból. Én pedig azt gondolom, hogy fontos: a dicséret ne a sírokon teremjen! Ha valaki megérdemli, dicsérjük. Mi nem leszünk szegényebbek, neki pedig lehet, hogy sokat jelent.
Érkezésünkkor a szabadkai Mentőállomáson (kb. 21,30 órakor) az állapotok elég hasonlóak a Grace klinikában látottakhoz: Káosz és tömeg, mindenféle illat vagy inkább szag…
23 óra körül érkezik egy kamasz fiú az apukájával, akik magyarországi állampolgárként, egészségügyi biztosítás nélkül, kullancs miatt jöttek a mentőállomásra. Vendéglátójuk jelezte, hogy nincs biztosítása a fiúnak, ezért ha szükséges, fizeti az ellátást. A betegápoló megjegyzés és probléma nélkül látta el a „vendéggyereket”. Büszke voltam és azt éreztem, hogy még én is hálás vagyok, hogy valaki úgy mehet haza, hogy jó emberek jó hírét viszi innen magával.
Az állapotomtól függetlenül, elégedetten vártam tovább a soromat. Már majdnem másnap van, éjfél előtt néhány perccel érkezik egy szerbiai, de kettős állampolgárságú, fiatal lány, szintén kullanccsal. Ő Szegedről hozta idáig a kullancsot, mert annak ellenére, hogy felajánlotta, hogy kifizeti a „beavatkozást”, ott nem látták el, mert nem volt egészségügyi biztosítása.
Nem volt lehetőségem, sem erőm ott hajnalban az elégedettségemnek és elismerésemnek „hangot adni”, de így utólag tisztelettel dicsérek.
Vendégszerző: Gajda Nóra
