„Az egészségügyi minisztérium nem végzi a munkáját” Beszélgetés a topolyai Tóth Ferenc tüdőgyógyász szakorvossal a Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének követeléseiről

Február 15-én a Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezete tiltakozó megmozdulást tartott Belgrádban, a kormányépület előtt. A megmozdulás célja az volt, hogy rámutassanak az egészségügyi dolgozók nehéz helyzetére, illetve az ágazatban történő nagyszámú halálesetre. A megmozdulás kezdetén 15 percig olvasták fel annak a százöt egészségügyi dolgozónak a nevét, akik az elmúlt egy évben hunytak el a koronavírus-fertőzés következtében.

A Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezete több követelést is megfogalmazott a kormány felé. Ezek között első helyen szerepel az a kérés, hogy a koronavírus-fertőzésben elhunyt egészségügyi dolgozók családjai részesüljenek nemzeti nyugdíjban. Azt is kérik, hogy a szakszervezetet ismerjék el releváns tárgyalópartnernek, és alakítsanak egy közös bizottságot, amely azt vizsgálná, hogy Szerbiában miért hunyt el ennyi orvos, illetve egészségügyi dolgozó a fertőzés következtében. A kormánytól azt is követelik, hogy bővítsék az egészségügyi dolgozók számát, illetve hogy állandósítsák a szerződéses foglalkoztatottak munkaviszonyát.

24 órás ügyelet, majd újra kell tanulni beszélni, járni

Végül, de nem utolsósorban követelik, hogy a Covid–19-et minősítsék foglalkozási betegségnek. Hogy miért is olyan fontos, hogy ez megtörténjen, arról Tóth Ferenc tüdőgyógyász, a Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének alelnöke mesél. Tóth doktor a topolyai egészségház tüdőgondozó részlegén dolgozik, a koronavírus megjelenésekor pedig legelsőként osztották be ügyeletre a Covid-részlegre.

– Két belgyógyász kolléga és én az első hónapban 24 óráztunk a topolyai Covid–központban. Három orvos volt ügyeletben, egyik reggeltől, a másik reggelig… Ez így ment egy hónapig, majd a terv az volt, hogy csak 16 órát dolgozunk, tehát este hazajöhetünk lezuhanyozni és aludni, de két hét után beütött a krach…

Tóth Ferenc éppen amiatt, mert személyesen is megtapasztalta, mit jelent ilyen megfeszített tempóban és ilyen stresszes körülmények között dolgozni, síkra száll azon szakszervezeti követelés mellett, amely szerint precízen be kell tartani a Covid-rendelőkbe kirendelt dolgozók munkájára vonatkozó szabályokat és előírásokat. Ez azt jelenti, hogy 6 óránál nem tarthat tovább egy műszak, és maximum egy hónapra lehet beosztani egy egészségügyi dolgozót Covid-rendelőbe, valamint elengedhetetlen a dolgozók rendszeres tesztelése. Mivel ezek a feltételek a topolyai Covid-rendelőben (sem) teljesültek, ezért beszélgetőpartnerünk maga is egészségügyi ellátásra szorult, és hónapokra kiesett a munkavégzésből.

– Felébredtem, mert munkába kellett mennem, és éreztem, hogy rosszul vagyok. Bekaptam egy aszpirint, és szóltam a feleségemnek, hogy azonnal vigyen az egészségházba, mert szerintem nagy baj van. Fél órán belül lebénultam, nem tudtam beszélni, nyelni. Hét napot a reanimáción töltöttem. Az első 24 órában nem tudtak semmit sem kezdeni velem, csak várták, hogy mi lesz. Megcsinálták az összes vizsgálatot, de nem találtak semmit. Egy hétre rá már valamennyire tudtam beszélni, de járni, a kezeimet mozgatni nem. Mivel nem kaptam terápiát, megkértem a neurológust, hogy küldjön haza. A topolyai rehabilitáción hoztak helyre, újra tanultam járni és beszélni, és csak szeptemberben tudtam újra munkába állni.

Védőfelszerelés volt, csak nem a rendelőkben

Ön akkor átesett a koronavíruson?

– Amikor bekerültem a kórházba, akkor levettek minden törletet, de a teszteredményeim negatívak voltak. Valószínűleg a fertőzésen tünetmentesen estem át, da a következményei majdnem fatálisak lettek. Agyi infarktusom volt a vérrögképződés miatt, és magam is csodálkozom, hogy még itt vagyok, ahol vagyok… De most már minden rendben, továbbra is a tüdőgondozóban dolgozom.

A Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezete többször is rámutatott arra, hogy az orvosok tömeges megbetegedését a nem elegendő és nem megfelelő védőfelszerelés okozhatta. Ön dolgozott a Covid-rendelőben. Mi erről a tapasztalata? Volt elég védőfelszerelés?

– Valahol bizonyára volt, de nem a rendelőkben. Állítólag beszerezték a felszerelést, de nem osztották szét. A sebészeti maszkok viszont csak a nagyobb cseppeket szűrik ki, az a műtétek során fontos, hogy az orvos ne fertőzze a beteget. Ennek semmi köze a vírus elleni védekezéshez. Ez olyan, mintha a drótkerítést tennénk a konyhaablakra, hogy ne jöjjenek be a szúnyogok. Mindennapra kaptunk egy új maszkot és egy papírszkafandert. Olyan maszkban és papírszkafanderben dolgoztuk végig a 24 órás ügyletet, amelyeket maximum 6–8 óráig lehet használni. Ezek a szkafanderek a maximálisan megszabott használati idő után már nem funkcionálisak, mert amikor benedvesednek az izzadságtól és a kipárolgásoktól, majd megszáradnak, a pórusaik kitágulnak, és az már nem véd meg semmitől sem. Kértük, hogy kapjunk legalább kettőt naponta, de Szabadkáról az a válasz érkezett, hogy spórolni kell a védőfelszereléssel, hogy elegendő legyen a járvány végéig. Kérdeztem, hogyan képzelik el a spórolást. Ne vegyük fel? Erre azt a szóbeli választ kaptam, hogy a papírszkafandert a műszak után tegyük vállfára, spricceljük be klóros oldattal, és hagyjuk száradni. Mondtam, adják ezt az utasítást írásba, mert különben nem fogjuk véghez vinni. Természetesen nem kaptunk írásban ilyen utasítást, mert ilyet senki sem mer aláírni. Viszont Szabadkán, a kórházban járva láttam kiteregetve lógni 20-30 egyszer használatos papírszkafandert, amint csepeg róluk a klóros víz. Le is fotóztam.

Amiket ön megtapasztalt és most elmesélt, az hozzájárulhatott az egészségügyi dolgozók halálához?

– Mi a védőeszközöket kétszer vagy háromszor annyi ideig hordtuk, mint kellett volna, így azok elvesztették a tulajdonságaikat. A Covid-központokban a betegeken nem volt védőfelszerelés, nem viseltek semmit, a személyzet igen, de egy ilyen helyen óriási a vírusok koncentrációja, és abban a térben akár 24 órát is töltöttek a már nem funkcionáló védőöltözetben. Csodálkoznak, hogy ennyien lebetegedtek… Nem mindenki halt meg, de mindenki lebetegedett. Ez a probléma. Egy időben még olyan rendeletet is kaptunk, ha az egészségügyi dolgozó érzi, hogy beteg, de nincsenek komolyabb klinikai tünetei, meg kell jelennie a munkahelyén, és el kell végeznie a munkát, vagyis nem mehet betegszabadságra. Míg más szektorokban dolgozók akkor is izolációba kerültek, ha csak kontaktusban kerültek beteg személlyel, nekünk betegen is dolgozni kellett. Vladimir Žugić tüdőgyógyász kollégám, a Szerbiai Klinikai Központ tüdőosztályának vezetője munka közben halt meg.

A tiltakozáson nem maradt szem szárazon

Hogyan érezte magát azokban a percekben, amikor a múlt heti megmozdulás kezdetén felolvasták annak a százöt egészségügyi dolgozónak a nevét, akik az elmúlt egy évben hunytak el a koronavírus következtében?

– A kormányépület előtti utat, mind a hat sávot leblokkoltuk fél órára. Fenn álltam a kormányépület bejáratánál, és megítélésem szerint mintegy ezren lehettünk. Ez nem tüntetés volt, hanem megemlékezés és figyelmeztető tiltakozás. Ide csak az egészségügyi dolgozók kaptak meghívót, esetleg az elhunytak hozzátartozói jöttek el. Nem akartunk cirkuszolni, nem akartunk nagy felhajtást, csak fel szerettük volna hívni a figyelmet arra, hogy az egészségügyi munkások ekkora mértékű elhalálozása nincs rendben. Más, nagyobb országokban, ahol tízszer több a lakosok száma, nem történt ilyen mértékű elhalálozás. A megemlékezésen, míg az elhunytak neveit olvasták, mindenki zokogott. Borzasztó volt nézni. Csak azt nem tudom, hogy ért-e valamit… Hogy akiknek tenniük kellene ez ellen valamit, azokhoz eljutott-e az üzenet.

Míg a szakszervezet azt állítja, sehol sem hunyt el ennyi orvos a pandémia következtében, nemrég a köztársasági válságstáb egyik sajtótájékoztatóján Predrag Kon, a válságstáb egyik orvos tagja azt mondta, ez nem pontos megfogalmazás, mert más országok nem hoztak nyilvánosságra ilyen adatokat. 

– Kon egy másik alakalommal azt állította, hogy az orvosok a nyaraláson és a telelésen fertőződtek meg. Kérdem én, hogyan, amikor az egészségügyi dolgozók egyetlen szabadnapot sem kaphattak, nem használhatták ki az évi szabadságukat sem. Akkor, hogyan? Máskülönben pedig nagy labdarúgó-mérkőzéseket szerveztek, a szórakozóhelyek tele voltak, a választások előtt lazítottak az intézkedéseken, majd a választásokat követően azonnal rendkívüli helyzetet hirdettek. Ez mind kettős mérce.

Az egymásnak ellentmondó információk miatt megrendült a polgárok egészségügyi dolgozókba vetett bizalma.

– Az egészségügyi dolgozók mindennap másféle utasításokat kapnak, de nem írásban, hanem szóban. Néha kapnak írásban utasítást, de utána akár óránként más parancs jön telefonon keresztül. Reggel az egészségügyi dolgozó elkezdi a munkáját, délre azt már másként kell csinálnia, estére meg arról, ahogy délben végezte a munkáját, kiderül, hogy nagyon rosszul csinálta. De senki semmit nem tud bizonyítani, mert semmit sem írásban kapott.

Minden a pénzről szól

Sokszor hangoztatják a szakszervezetből, hogy ez a járvány valójában megmutatta az egészségügyben jelentkező problémákat. Melyek a legnagyobb problémák, és hogyan lehetne azokat orvosolni?

– Az orvosi szakszervezet felhívja a polgárok figyelmét arra, hogy a mostani egészségügyi minisztérium nem képes elvégezni azt a munkát, amit elvállalt. Vagyis nem tudja megszervezni és elvégezni a polgárok egészségügyi védelmét. A tőlünk kapott tanácsokat, hogy miként lehetne változtatni, megoldani az egészségügyben megjelenő gondokat, nem alkalmazzák, vagy csak részben. De kisebb javításokkal nem lehet ezen az állapoton lendíteni. Rossz a rendszer. Állandóan azt akarják a polgároknak bizonyítani, hogy az egészségügy a költségvetés része, pedig nem tartozunk oda! Mindenki tudja, aki dolgozik: ha kisiparos, ha földműves, ha gyárban dolgozik, vagy mint mi, az egészségügyben – mindannyiunk fizetésében kimutatják az egészségügyi szolgáltatási járulékot, ami korántsem kis összeg. Tavaly ennek az összegnek egy részét, amit a nép adóként befizetett az egészségügyi ellátásra, autóutakra és közvállatok működtetésére költötték. A közvállalatok pedig olyan vállalatok, ahonnan a pártok anélkül tudják kivenni a pénzt, hogy abba bárkinek is beleszólása lenne. Ami pénzt összeszednek az egészségügyre, annak a kilencven százalékát ellopják. A szakszervezetünk szerint a szerbiai egészségügyet helyre lehetnek hozni az egészségügyi járulék összegének megemelése nélkül is, ha a pénzt, amit erre a célra fizetünk be, valóban az egészségügyre költenék. Ha így lenne, akkor minden rendben lenne. A pénzen múlik minden.

Azt is tapasztalhatták olvasóink, amiről nem ritkán be is számoltak, hogy azok a betegek, akik nem koronavírusosak, csak nehezen jutnak megfelelő orvosi ellátáshoz.

– Az onkológiai betegek ötven százaléka azért fog elhalálozni, mert nem volt lehetőségük bejutni a kezelésre. Amíg mindenki a Covid–19-cel foglalkozott, addig a rák vagy más betegség felemésztette az embereket. Ez borzasztó.

Ön ezt a tüdőgondozás terén, a saját munkájában is megtapasztalta?

– Persze. Lezárták az egész intézetet. A kamanci tüdőgondozóba pedig sehogy sem tudott bejutni az ember. Oda csak a nagy műtétekre, speciális terápiákra utaljuk a betegeket, de ez most elérhetetlen volt a számukra.

Mi történt ezekkel a betegekkel?

– Hát, mi történt… Nem kapták meg a kezelést. Aki nem kapta meg a kezelést, az elhalálozott. Volt, aki még egy ideig kibírta… Ez mindenkinek rosszat tett.

Suttyomban átszervezik az egészségügyet

Talpra tud állni a járványt követően a szerbiai egészségügy?

– Ezekkel az emberekkel, akik jelenleg irányítják azt, nem. Ők most azzal vannak elfoglalva, hogy felvásárolják a rehabilitációs központokat, intézményeket. Nagyon rossz irányban haladunk, a háttérben pedig készítik az egészségügyi intézmények privatizációját és az egészségügyi rendszer átszervezését. Úgy, ahogyan az elmúlt években a vállalatok esetében történt. Azt érjük el ezzel, hogy azoknak, akiknek műtét után rehabilitációra kell menniük, csak magánúton lesz arra lehetőségük. Ott majd fizetni kell a szállást, az ellátást, a gyakorlatokat. A privát vastagon fog számlázni, és jól fog járni.

Mi történik azokkal, akiknek erre nem lesz pénzük?

– Nem mennek sehova, mert semmi sem marad állami tulajdonban, minden átmegy magánkézbe. Mi azt akarjuk, hogy az egészségügy maradjon az államé, mert ennek a népnek nincs annyi pénze, hogy ezeket a szolgáltatásokat a magánrendelésen kifizesse. Itt a fizetések, a nyugdíjak annyira kicsik, hogy nem lehet mindezt kifizetni. Nem tudunk mi Amerikát vagy Németországot játszani…

A szakszervezet követeli, hogy a Covid–19 okozta egészségügyi problémákat minősítsék foglalkozási megbetegedésnek. Ön majdnem belehalt a koronavírus következményeibe. Perelni fogja az államot?

–  Eszembe sincs. Nekünk nem ezen jár az eszünk, hanem azon, hogy abból, ami történt, valahogy a legtöbbet hozzuk ki. Azon dolgozunk, hogy mások ne járjanak így. Én örülök annak, hogy visszatérhettem és tovább dolgozhatok. A Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezete azért van, hogy megvédje az orvosokat, az egészségügyi dolgozókat és ezáltal a népet is, hiszen ha a munkát jól végzik el, akkor az mindenkinek jó.

Az írás nyomtatott változata a február 25-ei Családi Körben jelent meg.

A szakszervezet több követelést is megfogalmazott a kormány felé, többek között azt, hogy a koronavírus-fertőzésben elhunyt egészségügyi dolgozók családjai részesüljenek nemzeti nyugdíjban (Fotó: Voive of America)