Elmúlt egy teljes év a „világ legnevetségesebb vírusának” megjelenése óta, pontosabban 2020. február 26-a volt az a nap, amikor Szerbiában az államvezetés képviselői és néhány olyan orvos is, akik azóta (is) a kormány válságstábjának tagjai egy közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a szerb nép nem fog megijedni egy Facebookon terjedő vírustól, amit különben is pálinkával gyógyíthatunk, és lehet menni Milánóba bevásárlókörútra. Így kezdődött, majd tudjuk, mi következett: lezárások, bezárások, fenyegetés, könyörgés, megtelt temetők emlegetése stb. Azóta is csak a fejünket kapdossuk a hírek hallatán, amikor megpróbáljuk valahogy tervezni az életünket annak függvényében, hogy épp vicces kedvében vannak-e a döntéshozók (elmehetünk-e Kopaonikra síelni, ha van miből) vagy épp ideges az államfő vagy valamelyik embere (mondjuk újra bezárják az iskolákat, vagy adott esetben a nyugdíjasokat).
Ilyen hangulatban fogalmazódott meg sokakban az ötlet, hogy erre a február 26-ára illene megemlékeznünk minden évben – lehetne mondjuk ez a nap a politikai és szakmai felelőtlenség napja. Ennek kapcsán írt jegyzetet a Danas napilapnak Zoran Radovanović egyetemi tanár, epidemiológus, aki a tavalyi sajtótájékoztatón megjelent orvosokról szólva leszögezi, megtörténhet, hogy valóban nem tudták, mivel állnak szemben.
– Lehet, hogy valóban nem tudták, mi történik, vagy azért, mert volt jobb dolguk is, mint a járványügyi helyzet követése, vagy szkeptikusak a „nyugati propagandával” szemben, vakon követik a Vezért, aki pedig fenntartás nélkül hisz saját magának, vagy a genetikai felsőbbrendűségünkbe bíztak vagy valami ehhez hasonló furcsa elképzelés vezérelte őket – írja Radovanović, aki szerint az is megtörténhet, hogy egyszerűen magatehetetlennek érezték magukat.
– Vagyis, tudatában vannak a veszélynek, de a felszerelés, a tesztek hiányával, egyéb anyagi források behatároltságával, a kislétszámú emberállománnyal és a teljes egészségügyi rendszer felkészületlenségével, valamint a társadalom felkészületlenségével is tisztában vannak, azzal, hogy nem tud majd sikeresen kilábalni egy éppen olyan rendkívüli helyzetből, amilyenbe a járvány miatt kerül. Az lett volna a megoldás, hogy a fejüket homokba dugják?
Így kapott Oscar-díjat egy olasz színész egy apa szerepéért, akit koncentrációs táborba zárnak, ahol a kisfiának a háború borzalmait és az öldöklést úgy mutatja be, mintha az egy örült és felejthetetlen szórakozás lenne. A gyerek megrémült a dolgok láttán, de belemegy a játékba és lelkileg sértetlenül szabadul. Filmvásznon ez a taktika sikeresnek bizonyult, de a való életben nem volt ott az gyerek, akik a bölcs(?) apuka kézen fogva vezetett volna.
Térjünk vissza az „ünnephez”. Az a balsorsunk jelképe, Domanović szakadék felé tartó vezére. Az a február 26-a a 30 évnyi megtévesztésnek és annak a beletörődömségnek a jelképe, amely – az adott személy elkerülhetetlen változásával együtt – az ugyanazon vezetők – akik háborúba küldtek, elüldöztek az országból és kiraboltak bennünket – felé tanúsított apatikus behódoltság megtestesítője.
A cinizmus netovábbja az, ahogyan egész idő alatt arról akartak meggyőzni minket, hogy állítólag szebb jövő vár ránk, miközben lassan egy évtizede valahol alul kullogunk a régió országainak gazdasági növekedési listáján. Egy olyan környezetben elképzelhetetlen a prosperitás, amellyel egy tekintélyelvű uralkodó formálisan meg nem koronázott imperátorként manipulál. Ilyen viselkedési formákkal találkozhattunk a modern világban is – a közép-afrikai császár, Bokassa jut eszünkbe –, de azoknak nem lett jó vége – véli a szakorvos, majd hozzáteszi, Szerbiában nem csak az intézményeket tették tönkre, a társadalom értékrendje is már a múlté, a Vezér pedig olyan csapatot vett maga köré, amelyben minden parancsát teljesítő csalók, diplomahamisítók, bűnözők, gyilkossággal vádolt személyek és megóvott gyilkosok vannak. A közeljövő megmutatja majd, hogy nem létezhet egy olyan társadalom, amely a fejlődését a saját humán és műszaki intelligenciájának gyűlöletére alapozta, teszi hozzá a szerző.
– Sajnos, amikor ez világossá válik, a mi úgynevezett elitünk már valahol a Karib-szigeteken lesz. Megállapodnak majd a világ erőembereivel arról, hogy egy vérfürdő vagy polgárháború elkerülése érdekében menedékjogot kapnak, az összelopkodott milliárdjaikat pedig vagy saját vagy álnéven elkölthetik. Az igazság ökle az alacsonyabb beosztású miniszerekig és más „kishalakig” ér majd el.
Az átlagpolgár, akit az állami médiumok propagandája már megfertőzött, az oltási kampány hozza fel a sikerességünk bizonyítékaként. Igen, valóban az, de nem tudjuk, milyen materiális, és ami még fontosabb, nem materiális ára van ennek a hőstettnek. Valamint, egy sikeres akció képes-e ellensúlyozni azt a sok sikátort, amelyekben tévelyegtünk az elmúlt három hosszú évtized során – írja Radovanović.
– Ha valaki kikérné a véleményét, ennek a szerzőnek két dilemmája lenne. Az első az, hogy vajon ez a felelőtlenség napja legyen vagy durvább és találóbb nevet kell találni, mondjuk a bűntett napja. A másik pedig az, hogy ha kiválasztunk egy napot az évből, nem leszünk-e igazságtalanok az év többi 364 napjával, amelyek ugyanúgy tömve vannak az ép ésszel köszönőviszonyban sem levő dolgokkal. Erre már válaszoltunk is: február 26-a az összes baklövésünk jelképe, termése és képviselője – véli az epidemiológus.
Eredetiben, a teljes szöveg itt.
Egyre távolabb az EU-tól
Srđan Majstorović, az Európai Politikai Központ és Zoran Gavrilović, a Társadalmi Kutatások Irodája (BIRODI) képviseletében az N1 tévé 360 fok című műsorában Szerbia európai uniós útját értékelve leszögezték: az Európai Parlament Szerbiáról szóló jelentése és az ahhoz kapcsolódó módosítási beadványok – amelyekben a Jovanjica, Krušik, Telekom ügyeinek megoldását kérik, valamint a savamalai bontás körülményeinek tisztázását – nem meglepőek, és azt jelzik, Brüsszel nem tud tovább szemet hunyni a joguralom és a sajtószabadság terén mutatott egyre gyengébb eredmények felett.
– Az Európai Unió egy nagyon direkt üzenetet küldött, amiben azt fogalmazta meg, hogy elfogyott a türelem, elveszett a bizalom. Szerbia az elmúlt két évben nem egy olyan ország benyomását kelti, amely egyértelműen állást foglalt volna a fejlődés és az uniós tagság mellett. Látható, hogy a kulcsfontosságú reformok, amelyek nagyrészt a joguralomhoz kötődnek, nem a várt ütemben zajlanak – nyilatkozta Majstorović, külön kiemelve a demokrácia és a véleményszabadság csökkenését, a korrupció növekedését. Az európai parlamenti képviselők a legutóbbi jelentéssel megpróbálták megóvni saját tekintélyüket, és elhatárolódtak attól, ami jelenleg Szerbiában történik, tette hozzá.
Gavrilović szerint az EU legutóbbi lépése azt mutatja, hogy „Európa nem feledkezett meg rólunk”.
– Nyilvánvaló, hogy az, ami az elmúlt két évben történik, a joguralomnak, vagyis magának az államnak a széthullása. Ennek tudatában én erre úgy tekintek, mint egyfajta tesztre, házi feladatra – mondta, majd emlékeztetett, hogy az előző hatalomnak is volt ilyen „házi feladata”, vagyis 24 ügy, amelyeket meg kellett oldania, és amelyeket az Aleksandar Vučić vezette hatalom örökölt meg.
– A 24 ügyből csak az Állategészségügyi Intézet esetében volt végkifejlet, amikor Dragan Đurić valami nevetséges ideig lábbilincset hordott. A büntetlenség Szerbia beceneve – mondta Gavrilović.
Majstorović arról is beszélt, hogy a haladók lassan 10 éve hatalmon vannak, és ennyi idő után már „lehetetlenné vált eltitkolni a hiányosságokat, a válságokat és a botrányokat”.
Gavrilović kiemelte, nem szabad szem elől téveszteni, hogy a Szerbia és az EU közötti tárgyalásokkal megbízott szerbiai tárgyalócsoportnak két éve nincs kinevezett vezetője, vagyis „Szerbia egyre távolabb kerül az Európai Uniótól”.
Majstorović arról az elég abszurd helyzetről is beszélt, hogy Szerbiának állítólag érdeke az EU-s tagság, de a kormányában vannak olyan miniszterek, akik nyíltan az unió ellen beszélnek.
– Ez egy olyan jelenség, amit ritkán látni más csatlakozásra váró országban. Nem hiszem, hogy Szerbiának bármekkora tere is lenne arra, hogy szítsa a feszültséget az Európai Unióval fenntartott kapcsolatában – véli Majstorović, akinek meggyőződése, hogy az unió nem tolerálja a „kilengéseket és az incidensközeli helyzeteket”.
– Olyan időben élünk, amikor minden médiumot követnek, minden nyilatkozatot, még a közösségi oldalakon tetteket is, és valaki emlékezni fog arra, ki, mit mondott. Ez kifejezetten káros, és végeredményben nincs semmilyen pozitív hatása. Szerbia nem tagja az EU-nak, de a beruházások több mint 70 százaléka az unióból érkezik, egészen világos, merre tart az ország, és hogy kitől függ a gazdasági és mindennemű más fejlődése – emelte ki Majstorović.
A BIRODI decemberben kezdte a tévécsatornák központi híradásainak elemzését.
– Az Európai Unióról az esetek 15 százalékában, az USA-ról 7,4 százalékban, Oroszországról 84,3, Kínáról pedig 81,8 százalékban szólnak pozitív hangnemben a hírek. Ezek a nemzeti lefedettségű tévékről és az N1 tévécsatornáról készült megfigyelés eredményei. Létezik egy az EU-t „eltoló” tendencia. Az EU-t és az USA-t semlegesen mutatják be, míg Oroszországot és Kínát pozitívan. Egyértelmű, hogy a védőoltás is politikai téma lett, és szerintem a választási kampány fontos témájává válik – jelentette ki Gavrilović.
Majstorović rámutatott arra is, hogy Vladimir Bilčik, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője által az EP jelentésére vonatkozó módosítási beadványokban egyértelműen szerepel az is, hogy a szerbiai kormánynak meg kell magyaráznia az ország lakosságának, hogy ki fektet be legtöbbet Szerbiába.
– Ez az Európai Unió. Csak a járvány ideje alatt 3,3 milliárdot (eurót – a szerk. megj.) juttattak a Nyugati-Balkán államainak. Ha viszont megkérdezi a polgárokat, a híráradatok (a Kínáról és Oroszországról szóló hírek) miatt olyan érzése lehet az embernek, hogy Szerbia prioritásai valahol máshol vannak, a valóság viszont másmilyen – emelte ki Majstorović.
A teljes beszélgetést ezen a linken olvashatják, nézhetik meg.
A nyitókép pontosan egy éve készült: Branimir Nestorović tüdőgyógyász – aki több hónapja nem mutatkozik a válságstábbal – beszél, a „legnevetségesebb vírusról”, a háttérben Aleksandar Vučić államfő, aki egy hónappal később arról beszélt, hogy nincs annyi temető az országban, amennyire szükség lehet abban az esetben, ha nem rá hallgat a nép (Fotó: N1)
