A polgárok helyett a politikusok között zajlanak nyelvi és identitásbeli viták

Szabadkai horvát és bunyevác újságírók, egy szociológus és egy kisebbségi jogi szakértő portálunknak adott nyilatkozata szerint, csak a politikusok, a nemzeti tanácsok képviselői és a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó néhány egyesület és szervezet tagjai között váltott ki feszültséget az, hogy a közelmúltban Szabadkán hivatalos nyelv lett a bunyevác, miközben az „egyszerű embereknél” ilyen probléma egyáltalán nem tapasztalható.

„Csak a politikai dimenzió maradt, ami már teljesen kikopott terep, a nagy többség többnyire közömbössé vált már a bunyevácok és a horvátok közötti feszültségekkel szemben. Az etnikai identitás bármilyen formában történő megkérdőjelezése a kisebbségi jogok lényegét ássa alá” – foglalható össze röviden az általunk megkérdezett személyek véleménye.

Interjúalanyaink szerint a bunyevác identitás kérdése nem egy új keletű dolog, miközben nyilvánvaló, hogy Szabadkán létezik két olyan azonos eredetű népcsoport, amelyek száma megközelítőleg egyforma, de teljesen különböző nemzetként határozzák meg magukat. Ám ez a probléma nem veszélyezteti hosszú távon a két nemzet viszonyát.

„Az egyszerű emberek továbbra is a «saját» nyelvükön fognak kommunikálni, tehát keverni fogják a dialektusokat, sőt a nyelveket is, és senki sem azon fog gondolkodni, hogy a szavak és a mondatok keverése közben most épp hány nyelven beszélt a szomszédjával”, vélik a beszélgetőtársaink. Szerbia és Horvátország között jelenleg is ettől sokkal fontosabb megtárgyalandó ügyek vannak, amelyeket közösen kell megoldani, hangsúlyozzák.

Az újságírók eltérő nyilatkozatai

Nikola Stantić, a Bunjevačke novine és a Subotičke novine újságírója portálunknak elmondta, hogy a feszültség egyrészt az adott népcsoportokat képviselő politikusok között nőtt leginkább, amely a városi képviselő-testület ülésein elhangzó felszólalások során volt tapasztalható, másrészt a bunyevác és a horvát kérdésekkel foglalkozó intézmények, egyesületek és szervezetek között. Miközben a két népcsoporthoz tartozó egyszerű emberek között egyáltalán nincs feszültség ezzel kapcsolatban.

„Akik horvátnak vallják magukat Szabadkán, azoktól ez a döntés semmit nem von meg”, magyarázza Stantić. A horvát nyelv már hivatalos használatban van és ez így is fog maradni, attól függetlenül, hogy ennek bevezetése más jogi keretek között történt, ezért ez afféle „szerzett jog”.

„Tehát nem értem, miért lenne probléma az, hogy akik Szabadkán bunyevácnak vallják magukat, ne legyenek jogosultak erre. A jogi keretek lehetővé teszik a «pozitív diszkriminációt» ebben a kérdésben. A legutóbbi népszámlálás is megerősítette, hogy Szabadkán a bunyevácok és a horvátok száma hasonló. A bunyevác nyelvnek Szabadkán pedig minden bizonnyal jelentős történelmi gyökerei vannak. Amennyiben Szerbiában a bunyevác népcsoport nemzeti kisebbségként minősül, és bizony annak, akkor lehetővé is kell tenni számára, hogy ugyanolyan mértékben élvezhesse garantált jogait, mint az összes többi, szerbiai nemzeti kisebbség”, véli Stantić.

Zlatko Romić, a Hrvatska riječ újságírója szerint sem növeli a feszültséget a nemzeti kisebbségek között ez a kérdés, különösen nem azok körében, akiket közvetlenül nem is érint.

„Főként a roma és a német nemzeti kisebbségekre gondolok itt, akiknek a képviselői joggal kezdeményezhetnék a város statútumának a megváltoztatását, azaz a saját nyelvük hivatalos használatba vételét a pozitív diszkrimináció elve alapján” – mondja Romić.

Ő szintén nem gondolja azt, hogy ez a döntés csökkentené a horvát közösség jogait, „de minden bizonnyal sérti azokat, mert a bunyevác nyelv, annak minden jellemzőjével együtt, a horvát dialektológiai térkép részét képezi”.

„Legitim joga van bárkinek, hogy ne érezze magáénak ezt a tényt, de ez a tények erejét semmivel sem csökkenti. Ha valaki például nem tűri el a szüleit és lemond róluk, attól az még biológiai szempontból semmit sem változtat a tényeken” –magyarázza Romić.

Vajon ez precedens értékűek számít-e Szerbiában?

Az elmúlt két hónapban a horvát közösség néhány képviselője azt hangoztatta, hogy egy ilyen döntés precedens értékűnek számít Szerbiában, és hogy a horvátok bunyeváctalanítása egy potenciális etnocídium. Azonban a nyelvészek véleménye ebben a kérdésben is megoszlik. A szerb nyelvészek szerint minden nyelvjárás voltaképpen egy nyelv, míg a horvát nyelvészek úgy vélik, hogy a bunyevác a horvát nyelvhez tartozó nyelvjárás. Ám mindenki egyetért abban, hogy itt valójában egy politikai döntésről van szó.

„Ami a «bunyeváctalanítást» illeti, végső ideje, hogy befejezzük azt a trendet, hogy mindenkit negatívan értékelünk, akinek csak van joga bunyevácnak vallania magát” – mondja Nikola Stantić, és hozzáteszi, hogy gyakran hallunk olyan kifejezéseket, hogy „úgynevezett bunyevác nyelven”, vagy „úgynevezett bunyevácok”, illetőleg „bunyevácok, akik nem akarják magukat horvátnak vallani”.

„Ha valaki ápolni akarja a bunyevác hagyományokat, az korántsem az «etnocídium» felé vezető úton jár, hanem éppen ellenkezőleg, a nemzeti közösségeinket, így a bunyevácot is, ékesítő sajátosság megőrzésének az útján halad” – véli Stantić.

Zlatko Romić arra emlékeztet, hogy Szerbia olyan precedensekről ismert ebben a témában, „hogy máshol nem létező, új nemzeteket hoz létre és ápol”, amelyből időnként problémái származnak a környező országokkal is.

„Ezzel a szabadkai példával is csak még egy lapáttal rátett az ügyre és olyan precedenst hozott létre, amely nemcsak valakinek a hovatartozásával kapcsolatos érzését érinti, hanem ezt az érzést, szintén mesterségesen és minden bevett ismeret és szabály ellenében, törvényes és legitim szintre emelte” – véli Romić.

Ami pedig a „bunyevácok horváttalanítását” illeti, szerinte az etnocídium fogalma minimum helytelen, mert ennek a szónak sokkal súlyosabb konnotációi vannak, mint amilyen jellegű ez a probléma a gyakorlatban.

Szerbia és Horvátország között ennél sokkal fontosabb megtárgyalásra váró kérdések vannak

Stantić úgy véli, hogy Szerbia és Horvátország között számos olyan fontos kérdés áll fönn, amelyek a két nép közötti viszony javítását szolgálhatják, de ugyanakkor ronthatnak is ezen a viszonyon.

„Ha nem tévedek, a 2013-as, tavankúti látogatása során Ivo Josipović, Horvátország akkori elnöke a «bunyevác-kérdéssel» kapcsolatban az újságíróknak azt válaszolta, hogy «az identitás kérdése személyes kérdés és egyben alapvető emberi jog», és hogy «Zágráb senkinek sem hivatott meghatározni, hogy minek érezze vagy vallja magát»”, emlékeztet Stantić.

Romić elmondása szerint a két ország kapcsolatát immár három évtizede, kisebb-nagyobb intenzitással, a hatalmon lévő, romlott politikai elitek határozzák meg, amely aztán dominóhatásként tovább hárul a két ország polgáraira is.

„A «bunyevác-kérdés» egy olyan politikai ügy, amely a legkülönfélébb okokból egyre gyakrabban kerül elő. A valós probléma igazából akkor merülhetne fel, ha Horvátország Szerbiának feltételként tűzné ki a kérdést az Európai Unióhoz való csatlakozása során. A dolgok jelenlegi állása szerint ez a pillanat még mindig nagyon messze van, mert Szerbiának az unióhoz való csatlakozása hihetetlenül emlékeztet arra a mondásra, hogy keresi munkát, de imádkozik, hogy ne találjon” – véli Romić.

„Nem hiszem, hogy egy ilyen kérdés hosszú távon veszélyeztetné a nemzetek közötti kapcsolatokat” – mondja Stantić. Szerinte azon kell dolgozni, hogy minden egyes nemzeti közösség jogait egyenlő szinten támogassuk és tartsuk tiszteletben. – Jelenleg nincsen olyan érv, amely alapján közelebb kerülne a horvát és a bunyevác közösség véleménye egymáshoz. A bunyevác identitás kérdése nem újkeletű, az viszont nyilvánvaló, hogy Szabadkán létezik két olyan azonos eredetű népcsoport, amelyek száma megközelítőleg egyforma, de teljesen különböző nemzetként határozzák meg magukat.

Romić szerint az egyszerű polgárok nem kezelik komoly ügyként a bunyevác-kérdést, gyakran nagy csodálkozások és gúnyos megjegyzések közepette adnak hangot ennek a mindennapi kommunikációjuk során. Romić azt is hangsúlyozza, hogy A bunyevác nyelv helyesírási és nyelvtani kézikönyve szerzőnőjének írásbeli készségén is csak az tükröződik, hogy a bunyevác valójában mennyire is „nyelv”.

A szabadkaiak továbbra is „saját” nyelvükön beszélnek majd

Jelena Perković, a Regionalizmus Központ egyik munkatársának magyarázata szerint, Szabadka városi képviselő-testülete A hivatalos nyelv- és íráshasználatról szóló törvény alapján hozta meg ezt a határozatot, ami azt jelenti, hogy a határozat megkérdőjelezése és a körülötte kialakult vita is a jogszabályok nem ismeréséből ered.

„A bunyevác közösség minden feltételnek eleget tett, hogy nyelve hivatalos használatba kerüljön Szabadkán. A városvezetés az említett törvény 11. paragrafusának első bekezdésével összhangban lehetővé is tette ezt a civilizációs vívmányt a bunyevác közösség számára. Az is dicséretes, hogy négy nemzeti közösség is részt vett a vitában. Viszont egymás nemzeti identitásának a megkérdőjelezése a kisebbségi jogok alapját ássa alá, és végső soron azt mutatja, hogy nem ismerik azokat az alapvető jogi értékeket és vívmányokat, amelyekből ezek a jogi normák létrejöttek” – véli Perković.

Szerbhorváth György kishegyesi származású, Budapesten élő szociológus, a budapesti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, portálunknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy ez a terep most alkalmassá vált az úgynevezett „etnikai vállalkozók” számára.

„Ugyanez történt Magyarországon mintegy tíz évvel ezelőtt. Egy bunyevác személy egyesületet alapított és azt követelték, hogy nemzeti kisebbségként ismerjék el a bunyevác népcsoportot. A Magyar Tudományos Akadémia erre azt válaszolta, hogy a bunyevác a horvát nyelv egyik dialektusa, de az vitathatatlan, hogy egy etnikai közösségről, kisebbségről van szó. A bunyevácok között azonban kialakult három külön áramlat, így össze is vesztek, ahogy ez Magyarországon egyébként is szinte minden közösségnél lenni szokott, így van ez a németeknél, a romáknál és a zsidóknál is”, magyarázza Szerbhorváth.

Perkovićnak az a véleménye, hogy a horvát közösséget nem veszélyezteti ez a döntés meghozatala. A bunyevác nyelv hivatalossá tétele Szabadkán a város költségvetésének egy jelentéktelen részét képezné. Szerinte nem történt itt akkora változás, amihez „ekkora feneket kellene keríteni”.

„Ennek csak a politikai dimenziója áll fenn, amely már véleményem szerint teljesen elhasznált, a nagy többség többnyire közömbössé vált a bunyevácok és a horvátok közötti feszültségekkel szemben”, állapítja meg a kisebbségi jogi szakértő.

Perković hozzáteszi, hogy mindenképpen több kárt okozna, mint amennyi előnnyel járna, ha megtagadnák annak a jogát, hogy a bunyevác nyelvet hivatalossá tegyék Szabadkán.

„Elsősorban a bunyevác közösséget «sértené», amely évszázadok óta itt él, és folyamatosan azzal küzd, hogy kisebbségként elismerjék nálunk is, és a régió országaiban is. A döntés tagadása Szerbiának nemzetközi választottbírósági eljárást eredményezne, ami nem válna dicséretére” – véli Perković.

Szerbhorváth György arra emlékeztet, hogy ugyanez történt Kishegyesen is, ahol a montenegrói nyelv hivatalos használatban van.

„Tíz évvel ezelőtt a kishegyesi, helyi választásokon a Vajdasági Magyar Szövetség 12 mandátumot nyert és a helyi montenegrói párt szintén ugyanannyit. Majd e párt kérvényezte, hogy tegyék hivatalossá a montenegrói nyelvet, s ez később meg is történt” – mondja Szerbhorváth. A szociológus emlékeztet arra, hogy az identitás- és nyelvháborúk mindig is jól jönnek a mi térségeinkben. Mindez egy afféle „több rétegű, balkáni bureknek” tűnik.

„Egy sor Srebrenica, egy sor Jasenovac, aztán Bleiburg, csetnikek, partizánok, baliák, siptárok, majd egy sor bunyevác, aztán Koszovó, Bosznia és Hercegovina felosztása stb – egy körhinta, amelyen már négy évtizede forgunk” – magyarázza Szerbhorvát.

Jelena Perković véleménye szerint nem először fordul elő, hogy a bunyevácok és a horvátok közötti kapcsolatok éles megjegyzések tárgyát képezik Szerbia és Horvátország között.

„Hasonló történt a vlachok és a románok esetében is, amikor Románia azzal fenyegetett, hogy megakadályozza Szerbia és az EU csatlakozási tárgyalásait. Az ilyen fajta kölcsönös állami reagálások többnyire a napi szintű híreknek valók csak. Véleményem szerintem a két országnak ettől sokkal fontosabb megvitatni való témái vannak” – jegyzi meg Perković. Becslése szerint ez az esemény is gyorsan a saját medrébe fog kerülni, az pedig a normalitás szintje.

„Biztos vagyok benne, hogy ez nem fogja megzavarni a két nemzet viszonyát. A bunyevácoknak és a horvátoknak már egy ideje harcolniuk kell időnként a jogaik, az érdekeik és az identitásuk védelmében. Ha más közösségeknek is megvan a jogalapjuk, nyugodtan tegyenek ilyen kezdeményezéseket, mint a bunyevácok. A nyilvános kisebbségi politika jogi rendelkezéseinek megvalósításhoz, azaz a végrehajtásához, mint ahogyan minden hasonló törvény esetében is, türelemre, kapacitásra és politikai akaratra van szükség” –  mondja Perković.

Szerbhorváth György nem látja annak a lehetőségét, hogy „ez a nyelvi és identitásbeli háború egy olyan fegyveres konfliktussá váljon, mint 30 évvel ezelőtt”.

„Az egyszerű emberek továbbra is a «saját» nyelvükön fognak kommunikálni, tehát keverni fogják a dialektusokat, sőt a nyelveket is, és senki sem azon fog gondolkodni, hogy a szavak és a mondatok keverése közben most épp hány nyelven beszélt a szomszédjával. Az egyik szerbül kérdez, a másik magyarul válaszol stb., ahogy ez szokás” – magyarázza a szociológus, aki közben egy másik fontos jelenségre hívja fel a figyelmet, amely mindenféle identitásvita ellenére is évek óta folyamatosan zajlik.

„A szabadkai lakosok külföldre való tömeges elvándorlása miatt valószínűleg majd egyetlen hivatalos nyelven sem kommunikálnak majd a gyerekeiknek a gyerekei, beleértve a szerbet is” – zárja a gondolatát Szerbhorváth.

Natalija Jakovljević

A cikk szerb nyelvű változata:

Jezički i identitetski ratovi među političarima, a ne među građanima

A szabadkai városi képviselő-testület ülésén a jelenlevők elfogadták, hogy a bunyevác is hivatalos nyelv lesz (Fotó: Natalija Jakovljević)