Akármikor úgy érzem, hogy elfáradtam és belefáradtam az éppen aktuális tennivalókba, nála kötök ki. A járvány ideje alatt viszont én is egy kicsit cserben hagytam, miközben ő soha, senkit sem hagyott bajban. Zrínyi Bolvári Mária masszőz, akinek kezei az ő meghosszabbított szíve, mondja, s nem csak a testet, hanem a lelket is masszírozzák.
Ünnepelünk az idén igaz? Kereskedőként dolgozott sokáig, de hány éve is, hogy csak a masszázsé a főszerep?
— Jubiláris tíz éve: rengeteg ember, rengeteg helyzet, szép élmény. Soha nem bántam meg. A koronavírus ideje alatt felmerült bennem, hogy vissza kell-e térnem a kereskedéshez, de szerenécsre túléltük. Maradhattam az asztal mellett.
Egy tengerparti élményhez kötődik az Ön első masszázsélménye. Miért került akkor Ön az asztalra?
— Amikor az ember munkásként dolgozik, akkor az erejét és idejét kihasználják. A tengeren dolgoztam, nagyon ki voltam merülve, a sok munkától, a melegtől. Minden pillanatot ki akartam használni, vágytam rá, hogy lemenjek fürdeni, napozzak, de nagyon nehéz volt ezt összeilleszteni. Kimerültem és ez elkezdett megmutatkozni. Összetalálkoztam egy nénivel, aki megkérdezte, hogy miért nem megyek hozzá egy masszázsra. Én azt sem tudtam miről beszél, de vonzott a gondolat, hogy valami újat megélek és tényleg teljesen megváltoztatta az életemet. Úgy éreztem, hogy a masszázs erőt ad, pihentet, gyógyít. Egészen meglepett a közérzet, amit utána kaptam a masszázs által. Mert a masszázsnál az az eredmény. Ha az ember elmegy fodrászhoz, körmöshöz, ott látja az eredményt, vagy péknél kap egy kenyeret, de itt a közérzet az, ami megmondja, hogy milyen is az, amit kapunk. Vonzott, hogy mi is ez, kutattam utána és nyíltak a kapuk.
Mindenkinek jót tesz a masszázs?
— Egyedül a rákos betegeknek és lázas állapotban nem javasolt a masszázs. De egy masszázs alatt megindul a vérkeringés, a nyirok, s amikor megindul az anyagcsere, akkor megindul az élet is a testben. Az agy vize tisztul a masszázs során, frissebbek vagyunk, közben pihenünk, mert az idegszálak nem csak megkapják az oxigént, hanem erősödnek.
Sok ember gyógyult már a kezei alatt?
— Jó érzés, amikor lehet látni, hogy mekkora segítséget hoz a munkám. Ha az ember kap egy plusz esélyt arra, hogy a szeretteivel legyen, hogy megéljen még pár szép dolgot, és a mindennapi életminőségen javítani tud: ha jobban alszik, könnyebben megy, visszakapja az erejét és az akaratát, hogy éljen. Akkor azért már megérte.
Nagyon megérezte a koronavírus-járvány következményeit az Ön munkája is?
— Azóta is harminc-negyven százalékkal kevesebb munkám van, mert a koronavírus miatt nagyon félnek az emberek. Falhoz lettünk állítva és az ember nem győzi magyarázni, hogy a masszázs csak jót tesz, emeli az immunrendszert, és sokkal több jót hoz, mint a pánik, meg a félelem, amit a járvány okozott. De a családom mellettem volt, a Jóisten a támaszom volt, így kitartottam. A férjem a háttere ennek a szalonnak, ő gondolkodik azon, hogy rendben legyen az ágynemű, legyen masszázsolaj, karbantartja a szalont.
Egyszer azt mondta, hogy Ön nem is a kezével, hanem a szívével masszíroz. Hogy érti ezt?
— A kéz az csak eszköz, a szív meg a szeretet, a lélek, az hozza ki a munkát az ujjaimból. Az ujjak úgy forognak és mozognak, ahogy a szívem érzi. Mindenki meglepődik, hogy többet tudok róluk, mint ők saját magukról. Idegenek vagyunk a saját testünktől, sajnos. Nem is neveltek úgy bennünket és el is idegenedtünk. A gyerekkorban indul az egész, és ha ott az ember elveszíti a kapcsolatot, akkor nehéz visszaszerezni. A mozgásszegény életmód, az ülőmunka, a dolgok megélése, a stressz, a pszchózisok, ezek mind hatnak ránk. Az emberek félnek, pánikba esnek. Keveset mosolyognak, keveset alszanak, keveset örülnek. Még egész jó állapotban vagyunk, ahhoz képest, hogy milyen mindennapokat élünk. Az emberek jajgatnak, nem találtak parkolót, panaszkodnak az időjárásra, vagy hogy ki mit élt meg otthon, a munkahelyen. Ezt mind felírja a testünk és az én kezem azt megérzi. Én próbálom meglazítani az embert, az ellenállások valahonnan erednek, ez így működik és így is a normális. Mindegyik mozdulat épp úgy van, ahogy kell jönnie. Megpróbálom kihozni a feszültségeket, kimozdítani onnan, ahol vannak. El kell engedni a dolgokat, túl kell tenni magunkat helyzeteken. Sokszor nem látjuk a fától az erdőt. És legtöbbször nem olyan a dolog, amilyennek mutatkozik és amilyennek mi látjuk. Az embernek összhangban kell lenni önmagával és a természettel. Sokan kérik tőlem, hogy többet foglalkozzak a fejükkel, s az nekem arra utal, hogy nagy zűrzavar van a fejükben. Sokszor beleizzadok jobban mint egy nagy férfi hátába.
Nem fárad el soha?
— Nem. Itt érzem a legjobban magam, az asztal mellett. Én itt mindentől meg vagyok mentve és hálás vagyok ezért. Engem nem zavar mi történik kint, máshol, mi múlt el vagy mi vár. Ennek a pillanatnak élek és ez a gyönyörű ebben. Tényleg szép ez és hálás vagyok a Jóistennek, hogy ide tett engem, mert sok jót tehetek az emberekkel. Míg élek csinálom.
Akkor ugyanitt találom öt év múlva is?
— Remélem ugyanitt leszek, legalábbis az asztal mellett, biztosan. Ha egy lépést tett valaki az irányomban , hogy segítsek neki, akkor nekem nincs jogom, hogy ne adjam meg neki ezt a segítséget. Mert az az egy ember nem csak egy személy, hiszen mindig vannak körülötte mások: a párja, a családja, gyerekei, környezete, akikre mind hatással lesz, ha az az egy ember jobban érzi majd magát. Mindenki érzi, ha itt a helye. Nekem meg itt a helyem, hogy értelmet, erőt adjak az embereknek a küzdelemhez, hogy túléljenek, könnyebben viseljék el a mindennapokat. Ha én ez az évtized alatt megkaptam a bizalmat, nem tehetem meg, hogy elmegyek innen, vagy abbahagyom ezt a hivatást. Én nem lehetek máshol boldog. Nekem ez a nap, ez az ég. Szeretem Szabadkát és az itteni embereket. Hálás vagyok, hogy lehetek, tehetem a dolgom és az időben egy kis jelet hagyok, hogy éltem is, vagyok is.