A mostani zavaros időkben Peking megköveteli az újgazdagok hozzájárulását egy kiegyensúlyozottabb társadalom fejlődéséhez.
Az 1976-ban lezárult kulturális forradalom óta sok minden megváltozott Kínában. Az elmúlt 45 év során Kína hatalmas fejlődésen ment keresztül és a GDP növekedésének éves átlaga 10,2 százalék. A kommunista ideológusok irányítása alatt működő államkapitalista gazdaságpolitika révén korábban nem létező középosztály is létrejött, amelynek létszáma 350 és 400 millió között mozog.
Manapság naponta 4 ezer új magánvállalatot hoznak létre Kínában, 800 szupergazdag több mint 100 millió dolláros vagyonra tett szert, akik között 130 multimilliárdos található.
Jelenleg a magánvállalkozások az ország adóbevételének 50 százalékát teszik ki, a GDP 60, a csúcstechnológiai innovációk 70 százalékát állítják elő, és az új munkahelyek 90 százalékát teremtik.
Ennek a példátlan gazdasági fejlődésnek azonban negatív következményei (is) vannak. Ugyanis az országban rendkívül magas jövedelmi egyenlőtlenség alakult ki – a leggazdagabb 20 százalék jövedelme a tízszerese a legszegényebb 20 százaléknak.
Ez a hatalmas jövedelmi rés Hszi Csin-ping elnök szerint elfogadhatatlan. Az általa megalkotott, majd alkotmányba emelt doktrina ugyanis kimondja, hogy „A fejlődés elsődleges célja az emberek életszínvonalának és jólétének fejlesztése.” Ennek persze nem azt kellene jelentenie, hogy a lakosság egy része nagyon gazdag legyen, a másik része pedig szegény maradjon.
Hszi egy „közös jólétről” szóló tervezetet nyújtott be az Országos Népi Gyűlésnek, amely az állami médiában megjelent információk szerint magába foglalja a jövedelem szabályozását és egyben annak újraelosztását is.
Az elnök bejelentése nem maradt következmény nélkül:
a szupergazdagok azonnal dollármilliárdokat ajánlottak fel a társadalomnak, hogy a lakosság alsóbb rétege is részesedhessen a gazdagok vagyonából.
Az Országos Népi Gyűlés Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának elnökhelyettese szintén felszólalt ebben az ügyben – és teljesen más véleményen volt, mint a szupergazdagok. Szerinte adományokra nincsen szükség. Egyben azt is hozzátette, hogy a nagy technológiai és digitális vállalatok ellen bevezetett legutóbbi korlátozások semmiképpen sem a magánszektor vagy a külföldi befektetők ellen irányulnak, hanem kizárólag az illegális gazdálkodást és jogsértéseket büntetik.
A javaslat célja a középosztály bővítése és az alacsonyabb jövedelmű réteg jövedelmének a növelésére. A javaslatban azonban az is áll, hogy a társadalmi igazságosság előmozdítása érdekében be kell tiltani az illegális jövedelemszerzést.
Ezek a lépések azt jelzik, hogy a kormány ingatlanadók és öröklési adók bevezetését is tervezi. A hatóságok régóta beszélnek ingatlanadóról, és 2011 óta tesztelik az ingatlantulajdon megadóztatásának lehetőségét. A tőkenyereségre kivetett adó szintén egy opció lehet, akárcsak a jövedelemelosztás javítására irányuló egyéb intézkedések, például a társadalombiztosítási programok korszerűsítése és a kevésbé fejlett régiókba irányuló állami támogatások megnövelése. Kínában egyelőre nincs öröklési adó, amelynek bevezetése azonban szintén hatással lehet a vagyon elosztására.
Az említett ülésen szóba került továbbá a közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés, aminek következtében megkönnyítenék a lakásokhoz való hozzájutást. Ezen az ülésen a pénzügyi kockázatok visszaszorításának szükségességéről is szó esett, valamint arról, hogy meg kell teremteni az egyensúlyt a stabil gazdasági növekedés és a pénzügyi kockázatvállalás között.
A tőkepiac érzékenyen reagált ezekre a bejelentésekre, a szakértők azonban hosszú távon helyesnek és pozitívnak tekintik ezeket a terveket.
A KKP múlt csütörtökön közzétett Kína jövőjéről szóló útmutató dokumentuma szerint, „a jövőbe vezető út nem lesz zökkenőmentes, de a kilátások ennek ellenére továbbra is ígéretesek.”
Egy dolog viszont már most is világos: a kidolgozott tervezés ellenére sem lesz könnyű 1,4 milliárd ember jólétét megteremteni.
Lufi-e a jólét-propaganda Kínában? Lampionok készülnek egy sanghaji kézműves műhelyében. (Fotó: Reuters)
