A szerbiai Privrednik üzleti klub elnöke, Zoran Drakulić szerint az EPS-ben kialakult katasztrofális helyzet, amely miatt fogyasztók ezrei maradtak áram nélkül, hihetetlen, és ez azt bizonyítja, hogy a pártkáderek nem képesek komoly cégek vezetésére

– Megnéztem a kormányülés egy részét, teljesen összezavarodtam. Nem hiszem el, hogy ekkora kiesés van a rendszerben. Ez katasztrófa a szerb gazdaság számára – mondta Dragulić az N1 műsorában, és hozzátette, hogy a károkat a gazdaság és a polgárok lesznek kénytelenek megfizetni.

A Privrednik elnöke szerint megengedhetetlen, hogy a nemrég felújított elosztórendszer egy hóeséstől csődöt mondjon, valamint azt is felháborítónak tartja, hogy az ország széntározói konganak az ürességtől, és hogy a hőerőművekben agyagos, sáros szenet használtak.

– Értem, hogy vannak pártkáderek, de hozni kellene olyan embert, aki el tudja irányítani az ilyen vállalatokat – mondta Drakulić és kiemelte, hogy az EPS-ben keletkezett károk napról napra növekednek, ugyanis az áramimport naponta 10 millió euróba kerül Szerbiának.

Az üzleti klub vezetője szerint a helyzet katasztrofális, és könnyen a gazdaság leállásához vezethet, amennyiben az ország már nem tud több külföldi áramot importálni.

– Ha professzionális vezetése lenne az EPS-nek, ma nem lenne ilyen helyzetben. Ön ha ilyesvalakit felvett volna a cégébe, 500 eurót se adott volna neki. De ha már ez a valaki annyira érdemes tagja a pártnak, akkor adtak volna neki 2000 eurót, csak hogy ne szóljon bele az üzletbe, és alkalmaztak volna mellette egy szakembert is – mondta Drakulić.

Kiemelte, hogy szégyen, hogy most, decemberben a szerb gazdaság nem tudja, hogy jövőre mennyibe fog kerülni az áram.

– Valaki már júniusban, júliusban költségvetést készít, de mi nem tudjuk, mennyit fogunk fizetni az áramért – mutatott rá az N1 beszélgetőpartnere.

Kifejtette, egyes vállalkozók jobban, mások kevésbé tudják beépíteni az áram változó árát a termékbe, emiatt a piacon még ma is egyenlőtlenség uralkodik.

– Azt mondják, még nincs döntés… Nincs ár, és nem tudjuk, hogyan fogunk dolgozni jövőre, hogyan tervezzük a költségeket, ha nem tudjuk, mit lesz január elseje után – hangsúlyozta Drakulić, és megjegyezte, hogy a Privrednik klub körében már évek óta nem látták a gazdasági minisztert.

– Egyáltalán nincs kapcsolatunk, és nem volt kapcsolatunk az előző miniszterrel sem. Nem tudom, mi a probléma. Az üzleti klubunknak 60 tapasztalt embere van Szerbiában. Csak én a világ 31 országában dolgoztam, mindezt 22 év alatt. És oda jutottunk, hogy nem alkalmaznak ilyen embereket – mondta Drakulić, és hozzátette, az állam egyáltalán nem akar velük együttműködni.

Az üzletember rámutatott, hogy óriási mértékű a szerbiai korrupció, és, hogy az országon belüli gazdasági lehetőséget sincsenek kihasználva.

– A korrupció óriási probléma, egész Európa arról beszél, hogy Szerbiában milyen méreteket öltött a korrupció. Másik kérdés, hogy kihasználjuk-e a lehetőségeinket. Ha nem használjuk ki a hazai lehetőségek maximumát, nincs jövőnk – mondta Drakulić.

A Privrednik üzleti klub elnöke a lítium kérdésre is kitért, szerinte a jelenlegi technológiával nem lenne szabad lítiumot bányászni.

– Nem értem. Termeljünk lítiumot és áldozzunk fel több ezer hektárt – ez érdeke Szerbiának? Ez nonszensz. Nem hagyhatjuk, hogy Rio Tinto kitermelje a pénzt, mi meg megkapjuk a haszon három százalékát – mondta Drakulić, aki szolidaritását fejezte ki a Rio Tinto ellen tüntetőkkel.

Zoran Drakulić (Fotó: N1)