Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a koronavírus omikron-variánsa jóval nagyobb eséllyel a torkot fertőzi meg, nem pedig a tüdőt, és ez magyarázhatja, hogy ez a variáns miért terjed sokkal hatékonyabban, de egyben azt is, hogy miért lehet kevésbé halálos, mint a korábbi törzsek. A Guardian hat friss nemzetközi kutatás alapján ír arról, hogy az omikron a jelek szerint kevésbé támadja meg a fertőzöttek tüdejét, mint a delta, illetve a korábbi variánsok.

A 444.hu által ismertett cikk szerint ezek mind elég új kutatások, nem estek át még peer review ellenőrzésen, de eredményeik egymástól függetlenül mutattak ugyanabba az irányba. Az University College London virológusa, Deenan Pillay arról beszélt a lapnak, hogy az omikron abban különbözik a korábbi variánsoktól, hogy más típusú sejteket támad meg, és ezek a sejtek a felső légutakban, azaz a torokban vannak. Emiatt több sejtet tud megfertőzni, és könnyebben is terjedhet, ugyanakkor kevésbé veszélyes az emberi egészségre, mint a tüdőt támadó variánsok. Hasonló eredményre jutottak egymástól függetlenül belga, amerikai és hongkongi kutatások során is. Egy skót kutatás pedig arra jutott, hogy az omikron könnyebben fertőzi meg azokat, akik már két oltást kaptak, de a harmadik, megerősítő oltás képes részlegesen helyreállítani az immunitást.

A kutatók hangsúlyozták, hogy az első jelek ugyan kedvezőek, de nem szabad felhagyni a védekezéssel, mert az omikron még így is veszélyes lehet azokra, akik rosszabb egészségügyi állapotban vannak.