Még egy nap, és már vége is lesz: kedden, augusztus 15-én este, vagy talán inkább szerdán hajnalban, az utolsó utáni italkimérés bezárásával és elbontásával véget ér az idei Sziget Fesztivál, sorrendben a huszonötödik, amely tehát egy jelentős fordulópont is egyben a rendezvény történetben. A negyed évszázad tiszteletére újítottuk fel (s poroljuk le…), de folytatjuk is immár itt, helyben, a szabad fórumunkon a sorozatot, amely sok-sok átalakuláson és metamorfózison esett át nyomtatott megjelenése idején, de mindvégig kitartott az eredeti elképzelés mellett, hogy élményszerűen elevenítse föl a Sziget Fesztivál történetét, illetve annak legfontosabb eseményeit.

 

Ez volt az az esztendő, amikor valamikor tavasszal megkeresett Lőrincz Marcell barátom, aki a Szubjektív Értékek Alapítvány révén már hosszabb ideje szoros kapcsolatban áll és talán ennél is szor(g)osabb együttműködésben dolgozik a Sziget Fesztivál szervezőivel. Ők hozták össze például 2009-ben a Zene a Rasszizmus Ellen egésznapos programját is a rendezvény úgynevezett nulladik napján, s erről terjedelmes interjút is olvashattak akkoriban futó sorozatunkban a Magyar Szó olvasói az Üveggolyó című mellékletünkben (Szigeti históriák – 2009, Magyar Szó, Üveggolyó, 2009. október 5.).

 

Szigeti históriák (2009/11)

Augusztus 9-én kezdődik az idei Sziget Fesztivál, sorrendben a huszonötödik, tehát egy jelentős fordulópont is egyben a rendezvény történetben. A negyed évszázad tiszteletére újítjuk fel (poroljuk le…) és folytatjuk immár itt, helyben, a szabad fórumunkon a sorozatot, amely sok-sok átalakuláson és metamorfózison esett át nyomtatott megjelenése idején, de mindvégig kitartott az eredeti elképzelés mellett, hogy élményszerűen elevenítse föl a Sziget Fesztivál történetét, illetve annak legfontosabb eseményeit.

 

Szóval Marci most azzal keresett meg, hogy egy programjuk részeként honlapot indítanak az alapítvánnyal, ez lett később a máig is létező Perspektívák, vagyis a http://perspektivak.blog.hu oldala. Vagyis: A bevándorlók hangja az országos médiában – márpedig ilyen megközelítésben az anyaországba áttelepült határon túli magyarok is (a maguk igazán specifikus módján ugyan, de mégis…) bevándorlóknak tekinthetők, ezért arra kért, hogy segítsek neki olyan anyagok létrehozásában és megírásában, amelyek a Magyarországon élő vajdaságiakat és egyéb régiókból érkezett határon túli magyarokat mutatnák be az anyaországi publikumnak. Szívesen tettem eleget a felkérésnek…

 

Perspektívák

A bevándorlók hangja az országos médiában

 

…és ez volt a sorrendben huszadik Sziget Fesztivál esztendeje is, Uj Péter sokadik, vallomásos hangvételű vezércikkével, beköszöntőjével a műsorfüzetben: „Én végeztem. Az izét ezennel megizé. Díszmenet!” – írta Minden jó, vége címmel a Pesti Est című műsorújság Sziget-különszámának 2012-es vezércikkében, vagyis a hagyományos beköszöntő szövegében. S akkor még nem is sejthettük, hogy ez volt az utolsó esztendő, amikor még létezett, amikor még megjelent a Szigetre a Pesti Est.

Nincs többé Pesti Est. Nincsenek az Uj Péter-féle beköszöntők, vezércikkek. Akárki akármit is mondjon, akármennyire is fanyalogjanak a hivatásos fanyalgók, akárhogy alakuljanak is a dolgaink, forduljanak bár jóra vagy rosszra… Ha valami, hát ez jelzi igazán, hogy a Sziget már nem a régi.

Távolról sem az.

 

Mi marad az irodalomból, ha elveszti határontúliságát?

 

Ha most abban gondolkodom, hogy Marci barátom felkérésének eleget téve, az első fesztiváli jellegű esemény a huszadik Sziget Fesztivál esztendejében, azon a tavaszon az Ünnepi Könyvhét volt – amelyben jómagam akkor épp a budapesti Püski kiadónál megjelent VERSeny(v) című verskötetem ürügyén voltam érintett –, amelyre hivatkozva, a Perspektívák honlapján publikált írásomban kiemeltem a határon túli magyar alkotókat, akkor most azt kell mondanom, hogy olyan vajdasági irodalmárokról írtam Mi marad az irodalomból, ha elveszti határontúliságát? címmel, akik áttelepültek ugyan, s már hosszabb ideje az anyaországban élnek, itt találták meg boldogulásukat, itt alapítottak családot, mégis ezer meg ezer szállal kötődnek a szülőföldjükhöz. Írásomat, amelyik 2012. június 24-én jelent meg a Perspektívák honlapján, egy Laták Istvántól vett idézettel nyitottam:

 

„A vajdasági magyar irodalomról annyit összelotyogtak az utóbbi időben, illetékesek és illetéktelenek, fölavatottak és avatatlanok, hogy szinte kétséges kimenetelű dolog még egyszer szólni róla.

Tekintve azonban, hogy én már a második könyvemmel kilincselek a vajdasági magyar irodalom szent nevében, engedtessék meg nékem az, hogy e helyen én is szóljak valamit a veszekedésre annyi okot adó vita tárgyáról.

Nem minden vélemény volt teljesen rossz, ami a vajdasági magyar irodalomról elhangzott, azonban egyetlen vélemény sem felelt meg a valóságnak.

Vajdasági magyar irodalom ugyanis létezik, csak nem található ott, ahol egyes jóakaratú, vagy rosszakaratú fölfedezőcskék vélik megtalálni. Nem ott rejtőzködik a redakciók tintatengeres íróasztalain, sem a finomkodó, diplomás esztétikusok zsebeiben, még csak nem is a jómódú házak hangulatkeltő budoárjaiban…”

 

Már Laták István (1910–1970) délvidéki magyar költő, prózaíró, publicista is igen szomorú, kietlen képet festett a vajdasági magyar irodalom állapotáról az 1929-ben megjelent Düh című elbeszéléskötetéhez írt Elöljáró beszédében. Mindez azonban még a királyi Jugoszlávia életkörülményeit, egy nemzeti közösség kisebbségbe szorulásának első évtizedét, vagyis az új, megváltozott körülmények közötti irodalmi kibontakozás esztendeit jellemezte.

Ami természetesen elvonatkoztathatatlan a társadalmi kibontakozástól, illetve a közösség társadalmi helyzetétől.

 

Önmeghatározási kényszerben

 

Ma már közhely ezt így kimondani, de az irodalom helyzete, illetve az irodalmi élet (ki)alakulása, rugalmassága lényegében mindig is az adott társadalom helyzetének, viszonyainak sajátságos lenyomata volt, különösen igaz azonban ez Vajdaság viszonylatában, ahol az impériumváltások által teremtet kényszerűségek/kényszerhelyzetek mintegy behatárolták a lehetőségeket, meghatározták a lehetséges írói-költői pályákat, és – a leggyakrabban ideológiai alapon – viszonylag szűkre szabták a kibontakozás mozgásterét. Másfelől pedig megteremték a folyamatos újrakezdés, újbóli önmeghatározás, önértékelés szükségességét. A 20. századból legalább négy ilyen sorsfordító évszámot tudnánk kapásból elősorolni, de az alaposabb mérlegelés – amely akár egy kimerítő tanulmány, disszertáció témája is lehetne – valószínűleg tovább hatványozná ezt a számot, illetve az alkalmakat, amikor/ahányszor az irodalomtörténetet újra kellett értékelni. És az író-költői magatartásformákat újradefiniálni.

A századvégen a kilencvenes évek vérbő délszláv (polgár)háborúi idézték elő az újabb társadalmi változásokat, átalakulásokat, amelyek az addigra már kiépült, és konstituálódottnak – öröknek és megváltoztathatatlannak – vélt irodalmi közéletet is újbóli önértékelésre, önmeghatározásra kényszerítették. Tény és való, hogy ennek szükségességét egyes közegek máig sem ismerték fel, illetve még mindig nem szánták el magukat az önvizsgálatra (vagy szükséghelyzetben csak mímelték azt…), s továbbra is kitartanak a korábban, még a titói Jugoszlávia idején felrajzolt konstrukcióknál, de jelen dolgozatunk tárgya most épp ennek az ellenkezője, vagyis az idei [ti. 2012-es], 83. Ünnepi Könyvhét tükrében azt vizsgáljuk, hogyan találták fel magukat, hogyan érvényesültek Magyarországon azok a szerzők, irodalmárok, akiket a háborús kényszerhelyzet vitt bele a migráns életmódba, a kilencvenes évek vérzivatara miatt hagyták el hazájukat, Vajdaságot, a Délvidéket, és az anyaországban telepedtek le.

 

A Túliratok szerzője

 

Tóbiás Krisztián, a Túliratok című kötet szerzője a fiatalabb vajdasági magyar írónemzedékhez tartozik, 1978. augusztus 15-én született a bánsági Csókán, Balatonfüreden él, ahol a Seleris Project Bt. tulajdonosa, ügyvezetője: „A Seleris Project Bt. az alábbi területeken garantál sikeres megoldásokat:

– Minőségbiztosítási rendszerek kiépítése, működtetése és felülvizsgálata szaktanácsadással

– HACCP rendszer kiépítése, felülvizsgálata, működtetése

– BRC/IFS rendszerek kiépítése

– Minőségi Kézikönyv kidolgozása

– Belső auditok elvégzése

– HACCP oktatás

– Takarítási és fertőtlenítési rendszerek (GMP, SOP, SSOP, QMS) kiépítése, működtetése

– Szaktanácsadások, oktatások elvégzése

– Nyomonkövethetőség kialakítása

– Dokumentumtár kialakítása és összekapcsolása

– Üveg- és Kemény Műanyag Rendszerek és Monitoring folyamatok

– Üzletpolitika és Folyamat Kézikönyv elkészítése

– Takarítási Programok és képzés

– Higiéniai Programok és képzés

– Működés előtti felülvizsgálati folyamatok elvégzése és monitoring

– Nyomonkövetési/Termékvisszahívási dokumentáció elkészítése.

A Minőségbiztosítási Rendszerek dokumentációja és folyamatai a hazai és az exportpiac igényein alapul annak érdekében, hogy a Minőségbiztosítási rendszer minden eleme megfeleljen a célpiac követelményeinek” – olvashatjuk egyfajta bemutatkozásként is a cég honlapján.

Tóbiás Krisztián versesköteteinek kiadója a zentai zEtna (vulkán a kisváros alatt…) webmagazin, amely internetes gyökereiből kibontakozva ma már a vajdasági szépirodalmi produkció egyik meghatározó (ha nem a legmeghatározóbb…) műhelye. A kiadó alapítója és vezetője Beszédes István, a József Attila-díjas költő, aki ugyancsak megtapasztalta az emigráns életformát, azonban végül mégis úgy döntött, hogy családjával hazatelepül, ma Zentán él. A kilencvenes évek elején Magyarországra, Hódmezővásárhelyre költözött, s évekig ott is élt, majd 1999-ben, a miloševići rezsim regnálásának utolsó esztendejében mégis hazatért, és megalapította a zEtnát, amely kezdetben egyfajta internetes folyóiratként működött, „éghetetlen könyvtárat” üzemeltetve, majd az ezredforduló után, az évtized első esztendeiben az éghető könyvek kiadásában is jelentős eredményeket ért el, s évek óta rendszeresen jelen van az Ünnepi Könyvhéten is – eddig jutottam hát első nekifutásban a Perspektívák honlapján 2012. június 24-én megjelent Mi marad az irodalomból, ha elveszti határontúliságát? című cikkemben. Ezúton is köszönettel a Szubjektív Értékek Alapítványnak!

Így hát a folytatás is innen remélhető… (Az írás teljes terjedelmében elérhető a http://perspektivak.blog.hu/2012/06/24/mi_marad_az_irodalombol_ha_elveszti_hatarontulisagat internetes címen, ajánlom hát – addig is! – mindenkinek szíves figyelmébe…)

 

Mi marad az irodalomból, ha elveszti határontúliságát?

„A vajdasági magyar irodalomról annyit összelotyogtak az utóbbi időben, illetékesek és illetéktelenek, fölavatottak és avatatlanok, hogy szinte kétséges kimenetelű dolog még egyszer szólni róla. Tekintve azonban, hogy én már a második könyvemmel kilincselek a vajdasági magyar irodalom szent nevében, engedtessék meg nékem az, hogy e helyen én is szóljak valamit a veszekedésre annyi okot adó vita tárgyáról.

 

Nagy jubileum esztendeje volt egyébként a 2012-es, hiszen ez volt sorrendben immár a huszadik Sziget Fesztivál. Volt hát bőven esemény, amit érdemes lesz még összefoglalnunk.

 

(Folytatjuk)

Az írás nyomtatott változata megjelent a Magyar Szó 2014. szeptember 1-i számában