Még egy nap, és már vége is lesz: kedden, augusztus 15-én este, vagy talán inkább szerdán hajnalban, az utolsó utáni italkimérés bezárásával és elbontásával véget ér az idei Sziget Fesztivál, sorrendben a huszonötödik, amely tehát egy jelentős fordulópont is egyben a rendezvény történetben. A negyed évszázad tiszteletére újítottuk fel (s poroljuk le…), de folytatjuk is immár itt, helyben, a szabad fórumunkon a sorozatot, amely sok-sok átalakuláson és metamorfózison esett át nyomtatott megjelenése idején, de mindvégig kitartott az eredeti elképzelés mellett, hogy élményszerűen elevenítse föl a Sziget Fesztivál történetét, illetve annak legfontosabb eseményeit.

 

„2012. augusztusában immár 20. alkalommal indulunk kedvenc fesztiválunkra, a Szigetre, az egy hét önfeledt együttlétért, a koncertek és előadások sokaságáért, vagy csak azért, hogy ott legyünk. A jubileumi alkalom okán most a fesztivál jön el az A38-ra, hogy januártól, havonta adjon egy kis ízelítőt az elmúlt Szigetek koncertjeiből vagy még eddig ott nem látott bulikból…” – írták a fesztivál szervezői hírlevelükben 2012. január 19-én. Az e-mail aljában található linken azonban ma már az egykori kedvcsináló, előzetes nem érhető el. Helyette a Sziget honlapjának legfrissebb híreit hozza be böngészőnkben a rendszer.

 

Jubileumi esztendő, huszadik évforduló. Sok szempontból is jelentős volt 2012, amikor nemcsak a Sziget, de a vele egyidős soproni VOLT Fesztivál is fennállásának két évtizedét ünnepelte. A szervezők lényegében egész évben a nagy jubileum megörökítésén dolgoztak, és tulajdonképpen már a január 26-i !DelaDap lemezbemutató koncert is mintegy a megalapozása volt a nyári fesztiválszezonnak. „Január 26-án az elektronikus »nu-roma« zenekar, a !DelaDap igazán aktuális koncertre készül az A38-on: mindössze pár nappal az új nagylemez, az I Know What You Want megjelenése után lép fel a hajón, így a koncert lemezbemutató is lesz egyben. Emellett a régi-új énekesnő, a magyar származású Melinda Stoika is visszatért a zenekarba, úgyhogy nagyszerű mulatságra van kilátás. Előzenekar a hagyományos roma muzsikát játszó Vojasa, az A38 Hajó mindkét koncertről televíziós felvételt készít.

A fellépés egy friss sorozat nyitókoncertje. Az immár huszadik Sziget kerek jubileuma alkalmából most a fesztivál jön el az A38-ra, hogy januártól, havonta adjon egy kis ízelítőt az elmúlt Szigetek koncertjeiből vagy még eddig ott nem látott bulikból, hogy kellőképp felkészülten várhassuk az augusztust, a huszadik Szigetet.

Jegyár: 2500 Ft, elővételben: 2000 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó megújult honlapján (www.a38.hu), vagy személyesen az A38 Hajón” – a Partyanimals.hu honlapja őrzi máig is az egykori beharangozót, azokkal a részletekkel együtt is, amelyeket a szervezők a 2012-es hírlevélben már nem részleteztek.

 

Élmények az „edzőtáborban”

 

Talán kicsit az is az augusztusi Szigetre való „felkészülésünk” részének is tekinthető, hogy Sopronba, a Lőwér-kempingbe utaztunk „edzőtáborba”. Vagyis a VOLT Fesztiválra 2012. június 27. és 30. között. A budapesti Szubjektív Értékek Alapítvány által üzemeltetett Perspektívák című honlapon 2012. július 2-án jelent meg a Mi a csilpcsalpfüzikével vagyunk! című összefoglalóm a soproni rendezvényről. Kánikulás, hőgutás, sorozatos hőségriadóktól terhelt nyarunk volt 2012-ben, főleg júniusban, amikor a 83. Ünnepi Könyvhét és a VOLT Fesztivál eseményei is zajlottak. A Sopronból hazafelé vezető úton tehát jószerével odakozmáltunk a kocsihoz… Nem csoda hát, hogy hazaérkezve, a magyar főváros IX. kerületében (no jó, a pontos lakcímem természetesen nem fogom itt most sebtében megadni… név és cím a szerkesztőségben, ahogyan egykoron mondták…), a volán mellől az első utam a zuhany alá vezetett. Itt jegyzem meg, hogy okostelefont, androidot, és hasonló kütyüket nem (és továbbra sem…) használok, laptopot ugyan vittem magammal a fesztiválra, de azt is csak azért, hogy a munkámat elvégezzem (igen, dolgoztam is…), ellenben internetet, Facebookot, levelezést, e-mail postafiókot nem néztem ezekben a napokban. Nem sok értelmét látom ugyanis a fesztiválozásnak úgy, ha az ember nem szakad ki erre a néhány emelkedett, áldott pillanatra a hétköznapi közegéből, a szürke, vagy éppenséggel nagyon is tarka mindennapi valóságából. S ha el is tűröm az ellentmondást, magam mégsem alkalmazkodom hozzá. Zuhany után tehát számítógép azonnal bekapcs, levelek letöltenek – long live Szőke kapitány! –, lássuk csak, mi mindenről maradtam le június 27-e és 30-a között. Jöttek aztán csőstül mindenféle üzenetek, de be kell vallanom, az igencsak kisszámú értékelhető küldemény mellett, legnagyobb számban mégis csak hírleveleket, szpemeket, kéretlen, mihaszna szemétleveleket kaptam… Nézzük hát a közösségi portálokat!

Igen – válaszolhatnánk Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál két alapítójának, főszervezőjének, „házigazdájának” a Facebook internetes közösségi portálon épp ekkor közzétett bejegyzésére –, igen, s köszönjük is szépen, épségben hazaérkeztünk – bólintottam magamban. Ők pedig utóiratban hozzábiggyesztették még: „Köszönjük a kollégáinknak, hogy velünk együtt részesei VOLTak ennek az élménynek!” Ne ragozzuk ezt túl sokáig, fiúk, mondom most is, és főleg ne tegyük ezt a feleslegesség teljes tudatában…

Mi is nagyon szépen köszönjük nektek ezt a néhány frenetikus fesztiválnapot!

 

Vaúúúúúú…

 

A VOLT kezdeteinél jómagam nem voltam jelen, csak hírből tudok róla, hogy az idei volt a jubiláris, sorrendben huszadik rendezvény. Két évtized… Ennyit öregedtünk volna hirtelen?! Mert nagyon hirtelennek tűnt mindez az én forró huzattól megkótyagosult fejemnek. Tény, hogy 1993. június 4-én (nem, a dátum sem véletlen, de az egy egészen másik téma lenne, nem keverjük most ide…) mintegy nyolcszázan váltottak jegyet a legeslegelső VOLT Fesztiválra, s a belépő ára is jelképesnek tűnik a mai bérletekhez képest: természetesen kétszázhúsz forint VOLT – akkor, a kezdetek kezdetén. Nem szeretnék nagyképűsödni itt (nem, itt nem… majd megteszem máshol… 🙂 ), de azt kell mondanom, hogy láttam én időközben, az elmúlt két évtizedben az első VOLT-nál nagyobb fesztiválokat is, határon innen és túl (bármelyik oldalról nézve…), amelyek kezdeteikben és elképzeléseikben, legfőképp pedig célkitűzéseikben sokkal nagyobbak voltak ennél az 1993. június 4-i rendezvénynél. Sőt, nemcsak láttam, némelyiknek – közvetve vagy közvetlenül – a szervezője is voltam! Láttam rendezvényeket, amelyek már az első lépéseikben is nagyfesztiváloknak indultak… Aztán pedig vagy rögtön az első alkalom után, vagy egy-két esztendő elteltével – kimúltak. Elmúltak. Ma már a kutya sem emlékszik rájuk…

Vaúúúúúú…

Éppen ezért van összehasonlítási alapom is ahhoz, amikor azt mondom, hogy fantasztikusan nagy eredmény ilyen sikeresen működtetni egy ilyen rendezvényt két évtizeden át, még ha tudom is, hogy ez, így kimondva, banalitásnak, frázisértékű kis megállapításnak tűnhet. Hát persze, hiszen ezt mindenki elismeri…

Ami persze a szavak súlyán és tényszerűségén mit sem változtat.

Annak érdekében pedig, hogy ez a fantasztikus sikerű széria ugyancsak hirtelen megszakadjon, épp a környezetvédelmi hatóság tette 2012-ben a legtöbbet… És itt jön most a képbe a csilpcsalpfüzike… Ma, főleg így, hogy haza is tértünk a fesztiválról, ez részben már lejárt lemez. Ezért nem részletezzük… S főleg – ismételten – nem a nyilvánvaló feleslegesség tudatában. Röviden: 2012. június 21-én, tehát alig néhány nappal a rendezvény nyitónapja előtt jelentette a Magyar Távirati Iroda, hogy nem kapta meg a regionális környezetvédelmi felügyelőség engedélyét a soproni VOLT Fesztivál. Az indoklás akkor úgy szólt, hogy a rendezvény megtartása nem egyeztethető össze a terület védetté nyilvánításának céljával és indokával. Az engedélyeztetésre azért van szükség, mert a terület a Soproni Tájvédelmi Körzethez tartozik, illetve Natura 2000 védelem alatt áll. Az elutasító határozatot egyebek mellett azzal indokolták, hogy a vendégeknek kialakított kemping területén védett állatfajok is élnek, amelyeket zavarna a zaj és a tömeg, s ráadásul „lehetnek olyan madárfajok, amelyeknek pótköltése zajlik”. A tíz éve ugyanott megtartott rendezvény után a helyreállítás pedig csak akkor lehet eredményes – érveltek akkor –, ha utána a területet „több éven át nem veszik igénybe”, és így tovább, és így tovább… Akinek a kíváncsiságát ezzel a kis összefoglalóval nem sikerült volna kielégíteni, nyugodtan keressen rá az interneten, minden megvan, a legapróbb, első ránézésre mellékesnek tűnő részlet is megtalálható, csak ügyesen kell lapozgatni.

Én is ezt tettem! No persze, én ezeket a részleteket akkor már nagyon is jól ismertem… Jobban is, mint szerettem volna!

Ellenben biológiai, és elsősorban madártani, ornitológiai ismereteim felettébb pallérozatlanok, így hát fogalmam sem volt arról, hogy mi is az, vagy ki is az a csilpcsalpfüzike, akinek az utóköltését megzavarhattuk volna jelenlétünkkel a Lővér-kempingben. Nos hát, pallérozódjunk most együtt, ugyancsak röviden és lényegre törően: „A csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és az óvilági poszátafélék (Sylviidae) családjába tartozó faj. Nevét az általa kiadott hangok után kapta (csip-csup-csip-csup).” És még egy fontos tudnivaló: „Európában, Ázsia déli részén és Észak-Afrikában él. Ritkás erdők, parkok nedves aljnövényzetében található.”

Isten hozott hát körünkben, kedves csilpcsalpfüzike!

 

„Mi jöttünk az ő életterükbe”

 

Be kell vallanom, én ez az összességében hat fesztiválnap alatt egyetlen csilpcsalpfüzikével sem találkoztam, ami persze egyáltalán nem cáfolja azt, amit már a címben is fölírtam… Én mindig is a csilpcsalpfüzikékkel leszek! Jómagam is megszállott környezetvédő vagyok, s mindig figyelmeztetem is a „gyerekeket”, amikor különböző fesztiválokon felverjük a sátrainkat, ők pedig arra kezdenek panaszkodni, hogy mindenféle bogarak bemásznak, berepülnek…

„Mi jöttünk az ő életterükbe” – mondom nekik ilyenkor amolyan cukros bácsisan (biztos, hogy nagyon unják is már…), s igyekszem lebeszélni őket arról, hogy undorodjanak egy-egy bogártól, holmi kis zümmögő élettől, valamint kérem őket arra is, hogy ne öljék meg, ne csapják agyon, ne tapossák el – inkább csak pöcköljék le, hessegessék odébb…

No de amit ebben az esetben a környezetvédelmi hatóság produkált, az elképesztő. És akkor még mindig csak azért fogalmaztam ennyire visszafogottan, mert szeretnék tartózkodni az ide nem illő minősítésektől… Szerencsére azonban – átmenetileg – minden megoldódott idejében (jövőre majd jöhet a következő menet, az újabb kötélhúzás, ketrecharc…), és az idei, jubileumi VOLT Fesztivál is elkezdődhetett június 26-án, az úgynevezett nulladik nap programjaival.

Ez pedig egy újabb ok arra, hogy megköszönjük a két főszervező és minden munkatársuk egész évi munkáját.

Köszönjük!

Mert nemcsak ők, hanem mi is… WE LOVE VOLT!

Köszönjük az Enter Shikari, a Lostprophets, a Snow Partol, a Simple Plan, Katy B, a Faith No More, a Röyksopp, a Csík zenekar, a Kiscsillag, a Tankcsapda, a Quimby koncertjét, és külön köszönet Iggy Pop és a Stooges felléptetéséért!!! Mondjuk, én a Compact Discót nem szeretem, és szerintem az eurovíziós dalfesztivál óta sem lettek jobbak – s főleg nem a versenydaluk –, sőt Yonderboi nagy dérrel-dúrral beharangozott visszatérését sem tudtam megfelelőképp értékelni…

Ellenben megkülönböztetett örömmel fogadtam Maszkuráék produkcióját pénteken délután az OTP Bank és a Petőfi Rádió közös színpadán (hát igen, nehéz úgy leírni a hivatalos megnevezéseket, hogy akaratunk ellenére se említsünk mindenféle, keresztapai minőségbe előléptetett szponzorokat…), a tikkasztó hőség ellenére is.

Maszkura és a Tücsökraj – az idén tavasszal jelent meg a „sajátos ízű szövegeiről és egyedi stíluskavalkádjáról” ismert alternatív popegyüttes sorrendben negyedik albuma Sztárzseni címmel, amelynek anyagát 2012. május 3-án mutatták be a korábbiakhoz képest megújult budapesti Akvárium klubban. A Maszkura természetesen „csak” egy művésznév… A fiatalember zenei pályafutását szülővárosában, Marosvásárhelyen, Erdélyben kezdte, majd pedig 2005-ben (tehát egy évvel később, mint én…) települt át Budapestre. A formáció zenéje lényegében alternatív popzene, de éppen azért is rosszak és elhibázottak az ilyen címkézések, mert például esetükben is egyfajta egyedülálló keverékről kell beszélnünk, amelyben békésen – testvériségben és egységben – megfér egymással a swing, a latin, a hip-hop, a funk, sőt még a csárdás is – idáig jutottam hát immár második nekifutásban a Perspektívák oldalain megjelent cikkemben. (Az írás teljes terjedelmében elérhető a http://perspektivak.blog.hu/2012/07/02/mi_a_csilpcsalpfuzikevel_vagyunk internetes címen, ajánlom hát – addig is! – mindenkinek szíves figyelmébe…)

 

Mi a csilpcsalpfüzikével vagyunk!

Nagyon szubjektív és a nagyon kötetlen feljegyzések a soproni VOLT Fesztiválról hazatérve, többek között Maszkuráról, a Budapesten élő és boldoguló erdélyi magyar srácról is A VOLT-on voltunk a múlt héten, ezért nem foglalkoztunk semmi komoly dologgal, ellenben minden olyasmivel, ami valóban fontos. (És valójában fontosabb lenne akkor is, amikor komoly dolgokkal foglalkozunk…)

 

Így hát a folytatás is innen remélhető…

 

(Folytatjuk)

Az írás nyomtatott változata megjelent a Magyar Szó 2014. október 6-i számában