Persze, most nem ez a legfontosabb, nem is a legaktuálisabb. De egy megemlékezést megérdemel. Szerintem.

Egy szakújságíró, az amerikai Nathaniel Green nemrég egy rendkívül alapos cikket – mondhatni tanulmányt – tett közzé a világ legnépszerűbb sakkoldalán, a chess.com-on. Annak járt utána, hogy a világ mindenkori legjobb sakkozói mennyi pénzt tudnak keresni ebben a sportágban. Minden létező szempontból körbejárta a kérdést (díjakból származó közvetlen bevételek, reklámbevételek, szponzorálások stb.), minden bizonnyal ez a legalaposabb elemzés, ami valaha is megszületett ebben a témában.

A páros mérkőzés kategóriában (tehát nem verseny, ahol sok sakkozó küzd egymás ellen az első helyért és a díjakért, hanem ketten szállnak szembe egymással) minden idők messze legnagyobb pénzdíjazású meccse a Fischer–Szpasszkij visszavágó volt. Ezt a mérkőzést 1992-ben játszották két helyszínen: az első részét Sveti Stefanon, a másodikat Belgrádban. Az összecsapás pénzdíjazási szempontból minden létező rekordot megdöntött, és tart azóta is: soha még ekkora tétje (5 millió dollár) nem volt egyetlen másik páros mérkőzésnek sem; „csupán” a győztesnek (Fischer) járó díj (3,35 millió dollár, a teljes díjalap 67 százaléka) önmagában meghaladja bármelyik másik meccs teljes díjalapját; és soha még egyetlen másik sakkozó sem nyert egyetlen győztes meccsért még 2 millió dollárt sem, nemhogy 3,35-öt.

Talán úgy érezhetjük át egy kicsit jobban és mélyebben ennek a dimenzióit, ha belegondolunk, hogy a sakkversenyek pénzdíjazása immár több mint 170 éves múltra tekinthet vissza, hogy ez idő alatt olyan nevek vonultak végig a globális sakkporondon, mint Capablanca, Aljechin, Karpov, Kaszparov, Polgár Judit vagy épp a sakkvilágot az utóbbi évtizedben uraló Magnus Carlsen (és a felsorolás persze nem teljes), és hogy az igazán nagy sakkesemények szponzorai nem egyszer tőkeerős multinacionális vállalatok. 

Az 1992-es Fischer–Szpasszkij páros mérkőzés megálmodója, mozgatórugója, szervezője és igazgatója egy vajdasági (zentai) magyar ember volt, Kubát János. Ma van három éve, hogy nincs közöttünk.

Legyünk büszkék, és emlékezzünk rá.