Az utóbbi években szinte nincsenek tudományos értékelések, felmérések, nem lehet látni, hallani valós értékeléseket a vajdasági magyar közösség helyzetéről, jogainak érvényesüléséről.
2018-tól megszűntek a vajdasági magyar pártok és civil szervezetek ilyen tárgyú összejövetelei és tanácskozásai is, amelyeken állás foglaltak a közösség időszerű témáiban. Mindez a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ) nevű magyar-szerb vegyes párt gázoló, kizáró és vehemens igyekezete nyomán történt, amely egyeduralomra törekedett és végül el is érte azt. Eluralkodott így a többszólamúság teljes hiánya, elsősorban a (Véemeszes) pártirányítású propaganda- és elnyomógépezetnek köszönhetően.
Mostanában már alig vannak néhányan, akik a nagy nyilvánosság előtt elmondták véleményüket, hogyan látják közösségünk állapotát, milyen problémákkal kell szembenéznünk. Ezen kevesek közé tartozik Harmath Károly OFM (Ordo Fratrum Minorum/Kisebb testvérek rendje – B.A.) ferences szerzetes, aki mostanában két alkalommal is nyilatkozott ebben a témában.

– Megítélésem szerint a vajdasági magyarság helyzete jóval aggasztóbb, mint amilyenre azt bizonyos politikai körök igyekeznek színezni. A vajdasági magyar szíve szomorú és befelé sír, hiszen az elmúlás és kihalás elkerülhetetlen. Nem érzi jól magát – mára már sem a lelkében, sem az itteni világban. A szélmalomharc túl nehéz és kilátástalan. Újra bebizonyosodott, hogy nem lehet az emberek boldogságát a pénzre alapozni. Aki szellemi és lelki értékekre vágyódik – mert igazán csak azok a maradandóak! –, éltető források nélkül marad. Számomra az a kérdés, hogy mit teszek, vagy mit kellene tennem, hogy a magyar ember itt jól érezze magát – válaszolta Harmath Károly OFM a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Magyar Életfa díj egyik idei kitüntetettje a kérdésre, hogy milyennek látja a vajdasági magyarság helyzetét.

A ferences szerzetes – a VRTV Fókuszban című 2023. március 2-ai műsorában – a kérdésre, miszerint hogyan látja, a vajdasági magyar közösségnek milyen jelenleg a helyzete, így válaszolt:
– Én úgy vagyok vele, hogy a papnak politikusnak kell lennie. De nem pártpolitikusnak, mert politikus az, aki közügyekkel foglalkozik és a közjót igyekszik előmozdítani. Amikor nézzük a helyzetünket, sajnos, itt a magyarság vagyis Vajdaságban a közjó előmozdítása nagyon sántikál. Itt a közjót nagyon sokszor csak abban látjuk, hogy anyagilag gazdagabbak leszünk-e vagy sem. Mondtam is egy interjúban, hogy én úgy érzem, az itteni magyar befelé sír. Kifelé még ugye táncol, kifelé még valamilyen módon támogatásokból meg nem tudom, miből megrendezi a táncikákat, de önmagában már sír, mert észreveszi, hogy egyszerűen az értékeket senki sem ápolja, az értékápolás rendkívül fontos lenne. Én például azt is nagyon nehezen tudom már most megemészteni, hogy nincs egy értelmiség Vajdaságban. Nem lehet az, hogy egy politikai párt alakítsa a kultúrát, hanem értelmes embereknek kellene azt is meg sok minden mást is. Hát hol vannak ezek az értelmes emberek? Nincs értelmes emberünk már itt Vajdaságban? Mért nem engedjük meg, hogy – ha máshogy is gondolkodik – az a fontos, hogy értelmes valaki legyen, aki a közjót is akarja. Nem pedig csak ezekkel a különböző színjátszással vagy valamivel az embereknek adni valamit és azt mondani, hogy milyen jó nektek.

Harmath atya is az értelmiséghez tartozik. Kérdéseit nyilván nem is a VMSZ által módszeres üldöztetésnek kitett értelmiségiek, hanem a hatalmi párt mellének szegezi.
Tőlük kérdezi, akik ezt az abszurd helyzetet létrehozták. De kérdezheti, mert a VMSZ-nek ez a normális, nekik ez nem abszurd, nem „toxikus”, ez az ún. „egység”, az „egyhangúság”, ez az általuk elképzelt „közösségépítés” volt minden vágyuk. A kialakult helyzetet „történelmi sikerként” könyvelték el. Az eredmény a „csend” és a „néma tartomány”, ahogy Arany János írja a Walesi bárdokban.
Közismert, hogy Szerbiában a jogállam nem működik, így a magyarországi donációk akadálymentesen borították fel a vajdasági magyar politikai erőviszonyokat, esélytelenné tették, ellehetetlenítették az ellenzéket és bármiféle értelmiségi gondolkodást. Az ellenzéki értelmiségi mozgalomnak mostanra már írmagja sem maradt Vajdaságban.
Az utóbbi években a VMSZ bevette az utolsó végvárakat is. Vajdaságban mára már nincs pártpolitikától független magyar színház, oktatási és más intézmény, művelődési központ, könyvtár, szabadgondolkodású klub, civil szervezet. Tönkretették őket, vagy beálltak a szolgasorba. Mint Kodály Zoltán gyűjteményében: „Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére”.

– Nem lehet az, hogy egy politikai párt alakítsa a kultúrát – csattan fel Harmath atya. Hozzá kell azonban fűzni, hogy a Pásztor Kft. nem csak a kultúrát alakítja itt minálunk, hanem minden területen, majdnem minden intézményben dominál.
Pásztor István és élettársa, Lovas Ildikó a konyhaasztalnál döntik el közösségünk sorsát. A családias belterjesség, a háziasszonyi gondolkodás határozza meg a „közügyek”, a „közjó” irányát, mást nem kérdeznek, vagy csak színleg, hiszen a „mára kétharmadában VMSZ-tagokból, a fennmaradó részében pedig pártszimpatizánsokból álló” Magyar Nemzeti Tanács (MNT) is csak a szócső, a dekoráció szerepét játssza – már összetételénél fogva is.
A színjátszás a vajdasági magyarság életében valóban feltűnően előtérbe került, mert nemcsak a színházban adják elő a darabokat, hanem – a VMSZ szervezésében – az élet szinte minden területén. Közéletünk egy hamis, ripacs, korrupt működés foglya, ezért van egész közösségünk, értékrendszerünk nagy-nagy erkölcsi válságban. Harmath atya egyszerű szavai is arra figyelmeztetnek, hogy a VMSZ-nek sikerült szétroncsolni a társadalmi élet szerkezetét, ellehetetleníteni mindenféle önálló és szabad gondolkodást.

A számadatok, az események és az értékelések is arra utalnak, hogy spirális lejtőre került a vajdasági magyar közösség, és hogy a tagjai körében eluralkodott a letargia. Harmath atya is látja a bajt. Ébresztő ez az értelmiségnek is a fellépésre a közösség érdekében!
Felemás, kompromisszumos megoldások, a VMSZ-szel való kiegyezések nem lehetségesek. Erre a (lovas)szekérre már csak azok akarnak felkapaszkodni, akik ezt nem látják. A közösség megújulása, „erkölcsi, szellemi újrakezdése” csakis új politikai vezetéssel és a mostaniak elszámoltatásával, valamint egy újragondolt nemzeti közösségi politikával lehetséges!

Bozóki Antal

A fenti szöveg Bozóki Antal blogján jelent meg.

Harmath Károly OFM (Fotó: Bozóki Antal blogja/Bókay László)