Nincs is talán olyan komolyabb lap és tévé a világon, amely ne foglalkozott volna a szombati londoni koronázási szertartáéssal, Elhangzottak természetesene pozitív és negatív nézetek is. Átlapoztuk a világsajtót Londontól Prágáig és Mexikóvárostól Budapestig.
Károly szolgálni akar
III. Károly koronázási ünnepsége számtalan szimbólumot és gesztust tartalmaz, amelyekkel a király korszerűbbnek és modernebbnek kívánja bemutatni a monarchiát, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:
„A koronázás másnapján meleg volt az idő Londonban. A napsütésben zölden csillogott a parkok és kertek pázsitja, piros, fehér és kék zászlók lobogtak, délben a Grosvenor Palotában pezsgőt szolgáltak fel igényes virágdíszek között. A vidámságot a büszkeség és a megkönnyebbülés táplálta. A büszkeség az előző napi lenyűgöző műsorhoz köthető, amelyben nagyon sokan léptek fel, nemcsak a királyi pár, az udvari tisztségviselők, anglikán egyházi méltóságok, hanem politikusok, katonák, sok külföldi állami képviselő és mindenféle jótékonysági szervezet önkéntesei. És mindazok, akik papírral és felfújható műanyag koronával díszítették magukat vagy Union Jack zászlókat lobogtattak, hogy megünnepeljék ezt a napot. Valójában mindenki részese volt az eseménynek: az összes brit adófizető (sőt még a nem brit állampolgárok, hanem a letelepedési engedéllyel rendelkezők is) évi adójából két, ill. négy fonttal járult hozzá a koronázási ünnepséghez.
Megkönnyebbülés, hogy minden jól ment; hogy az időnkénti bizonytalan tétovázástól eltekintve sem a főszereplő, sem más kulcsfontosságú közreműködő nem követett el súlyos hibát. Megkönnyebbülés az is, hogy III. Károly a koronázási nap végén, miután Kamilla királynővel már elbúcsúzott az integető és ujjongó tömegtől a Buckingham-palota erkélyén, ismét megfordult, a mellvédhez lépett és mosolyogva visszaintett a tömegnek.
[ … ] »Szolgálni jöttem, nem szolgáltatni magam«: ezzel a király a legfiatalabb kórusfiúknak tett ígéretével kezdődött szombaton a koronázási istentisztelet. Az istentisztelet két órája alatt Károly bebizonyította, hogy komolyan szándékozik betartani bejelentését. A londoni Westminster Apátság hagyományos középkori szertartása szerint nem egy gondtalan uralkodót koronáztak meg szombaton, hanem a felesége oldalán álló idős uralkodót, aki olykor döbbent mosolyt mutatott a szája sarkában, de leginkább a méltóság súlyának benyomása alatt állt, amit édesanyja halála óta viselt, és továbbra is viselnie kell. Ellentétben II. Erzsébet 70 évvel ezelőtti koronázásával, az ünnepi aktust ezúttal kevésbé a fiatalság és a remény határozta meg, mint az ünnepi átgondoltság és a melankólia. Minden az időjárással kezdődött. Erzsébet koronázásának napján is esett az eső, és ezen a szombaton a mélyszürke felhőkből is szemerkélt, de ennek ellenére a felvonulók olyan egyenletesen és kitartóan haladtak a londoni felvonulási útvonalon, hogy fokozatosan eláztatták azt az optimizmust, hogy majd később mégis kisüt a nap.”
Az Egyesült Államokban is imádják a Windsorokat
Az amerikaiaknak 5-10 százaléka úgy gondolja, hogy jobb lenne bevezetni az alkotmányos monarchiát, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:
„Ma már meglepő, de alapítása idején komolyan felvetődött, hogy az Egyesült Államok is legyen királyság. A függetlenségi háború alatt, 1782-ben egy Lewis Nicola nevű ezredes néhány tiszttársa nevében levelet intézett az amerikai csapatok élén a New York állambeli Newburghnél táborozó George Washingtonhoz, hogy fogadja el a királyi címet. Utóbbi egyértelműen visszautasította a felvetést – nem utolsósorban azért, mert a III. György király ellen felkelt gyarmatok lakosságának legfeljebb ha 15-20 százaléka maradt hű a koronához, s a monarchia más uralkodóval való bevezetése sem élvezett széles körű támogatást.
Az alkotmány szövegezésekor az egyik legnagyobb hatású »alapító atya«, Alexander Hamilton amellett érvelt, hogy az elnök legyen egyfajta választott uralkodó, aki élete végéig – vagy a kongresszus által történő elmozdításáig, az impeachmentig – kormányozhat. A többség azonban elvetette a javaslatot, s helyette négyéves elnöki mandátumot szavazott meg. Az mellesleg megint csak Washingtonon múlott, hogy két mandátum után önként visszavonult a birtokára, s ezzel precedenst teremtett, amit utódai csak egyszer szegtek meg, a II. világháborúra hivatkozva harmadszor, majd negyedszer is megválasztott Franklin D. Roosevelt esetében. (A példából okulva aztán gyorsan alkotmányba foglalták a legfeljebb két négyéves mandátumot.)
A felmérések szerint az amerikaiaknak csak 5-10 százaléka gondolja azt, hogy náluk is jobb lenne bevezetni az alkotmányos monarchiát. Mégis, amilyen büszke a többség a köztársaságra, pont annyira izgatja minden, ami a brit uralkodói családdal történik. Az elnökválasztás idején például visszatérő téma, hogy vajon a jelöltek rokonságban állnak-e a brit uralkodókkal. Joe Biden elnök biztosan nem – már csak azért sem, mert 5/8 részben ír felmenőkkel rendelkezik. Viszont az Egyesült Államok első három elnöke, Washington, John Adams és Thomas Jefferson egyaránt III. Edward angol király leszármazottja volt – akárcsak Donald Trump és még több más elnök. Az első és eddig egyetlen fekete elnök, Barack Obama ereiben is csörgedezik angol királyi vér: ő, akárcsak az idősebb és ifjabb George Bush, I. Edward távoli leszármazottja. Az eddigi 46 amerikai elnökből nem kevesebb mint 24 családfájában akadnak angol vagy skót királyok.”
Károly koronázása nem jelent fordulópontot
III. Károly király koronázásáról ezt írja a római La Repubblica című liberális, korábban szociál-demokrata napilap:
„Tulajdonképpen mi a londoni ceremónia célja? Károly már király: automatikusan lett király szeptember 8-án, amikor édesanyja meghalt. II. Erzsébet 1953 júniusában történt megkoronázása egy új korszak kezdetét jelentette: a második világháborút hátrahagyva, és a történelem első olyan globális eseményét bemutatva, amelyet a televízió élőben közvetített, és egy fiatal, 27 éves királynőt hozott a trónra. Fia megkoronázása viszont nem jelent korszakos fordulópontot vagy nemzeti megújulást. Nagy-Britannia válságban van, súlyos károkat okozott neki a Brexit. [. . .] Az új uralkodó, aki 74 éves, a legidősebb, akit valaha is trónra léphetett. A szent olaj áldásával az anglikán vallási rítus elavultnak tűnik egy egyre inkább szekuláris és multikulturális nemzetben, ahol a mecsetek tele vannak, de a templomok üresek. [. . .] Ne tévesszen meg bennünket a kamerákkal figyelt tömeg a Buckingham-palotától az apátságig és vissza: a nép többsége otthon maradt, vagy a pályaudvarokon és a repülőtereken gyűlik össze a kormány által előírt hétfői extra munkaszüneti nap és a hosszú hétvége miatt. [. . .] Úgy tűnik, az új uralkodó tudatában van annak, hogy modernizálni kell a királyság intézményét, amelyet az ezeréves múltban lehorgonyzott örökletes rendszer irányít. [. . .] III. Károly királynak elsősorban a monarchián kell változtatnia valamit, ha nem akarja, hogy a jövőben minden megváltozzon.”
Simítania kell a hullámokat
… a londoni The Sunday Times című közép-jobboldali, a Konzervatív Párthoz közelálló napilap szerint:
„Károly a múltban időnként rossz ítélőképességről tett tanúbizonyságot, és nem megfelelő megjegyzéseket tett sok-sok kérdésben, az építészettől kezdve a hadviselésig. Adományokat fogadott el jótékonysági szervezetei számára olyan emberektől, akiknek kétes indítékaik voltak. Mióta 74 évesen király lett, bebizonyította, hogy nagyra értékeli emelkedett szerepét azzal, hogy nagylelkűen jelent meg a nyilvánosság előtt, többek között beszédet is mondott a német Bundestagban folyékony német nyelven. Windsoréknak belső családi konfliktusokkal is meg kellett küzdeniük. Harry herceg és Meghan keserű távozása, valamint Andrew herceg kiközösítése a sorozatos botrányok után, ami ártott az intézménynek, csakúgy, mint Károly és Diana 1996-ban bekövetkezett válása. III. Károlynak nemcsak meg kell próbálnia megnyugtatni a megélhetési költségek válsága által sújtott nemzetet […], hanem azt is meg kell akadályoznia, hogy a királyi család egymás ellen harcoló csoportjai ne okozzanak további károkat.”
A monarchia hozzájárul a sokszínűséghez
… úgy, mint III. Károly koronázása is, írja a prágai Lidové noviny című konzervatív napilap:
„Egyedülálló eseménynek lehetünk tanúi – egy uralkodó megkoronázásának egy olyan időszakban, amikor ilyen szertartásokat általában már nem végeznek. [. . .] Egy olyan ország azonban, mint Nagy-Britannia, ahol a végrehajtó hatalmat ténylegesen a parlament ellenőrzi, megengedhet magának egy ilyen luxust. Ráadásul a brit monarchia, mint egyedülálló fogalom, hozzájárul ahhoz a sokszínűséghez, amelyre oly gyakran hivatkozik. Örökké bánni fogja, hogy ez a sokszínűség, amely a brit szellemet jellemzi, már nem része az Európai Uniónak.”
Koronázás mint illúzió
A londoni The Guardian című konzervatív napilap keményem bírálja III. Károly koronázási szertartásait:
„A királyi eseményekben, mint a koronázás, az a legnagyobb illúzió, hogy mi is részesei vagyunk. Bizonyos értelemben természetesen azok vagyunk; lennünk is kell azért, hogy a monarchia intézményének egyáltalán legyen valami értelme. De ennek nem egyenrangúként vagyunk részesei. Mert mindkét világból a legrosszabbat kapjuk: a királyi család nem ad nekünk semmit, cserébe pedig mi legitimáljuk őket, fontos szerepet és közönséget adunk nekik, és fizetünk értük. Ez a politikai hanyatlás és a gazdasági egyenlőtlenség egész rendszerét szolgálja, amely nem viseli el a vizsgálatot, ezért szertartásokba kell burkolóznia.”
A mexikóvárosi La Razón című gazdasági napilap is hasonló állásponton van:
„Bár a britek többsége továbbra is támogatja a monarchiát, ezrek vonultak utcára, hogy kifejezzék elégedetlenségüket. A brit monarchia hosszú múltra tekint vissza a szegények legszegényebbjei kizsákmányolásában és rabszolgasorba vonásában, és az egyház és a királyi jog közötti kapcsolat is a kritika tárgya. Ezért a koronázás mögött stratégiai lépést is látnunk kell a brit korona imázsának csiszolására a nyilvánosság előtt.”
Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)
