Újságíró szeretett volna lenni, közben varrónő lett, de csak néhány évet dolgozott a szakmájában. Tizenhét éve halat süt a szabadkai Tejpiacon, azt mondja, vagonszámra készített már ennivalót a halkedvelőknek. Sütött már a munka mellett otthon tortákat, hímes tojásokat díszített és árult ezrével. Ekkor jött az ötlet, hogy a kifújt tojást is fel kellene használni valamire. Végül a család sem tudta már megenni a mennyiséget, amit begyúrt. Süli Beáta azóta szebbnél szebb és színesebb, hagyományos és a reformkonyhába is beleillő tésztákat is készít.
– A tojás akkor jó, ha szép sárga, szép színe lesz a tésztának. Lisztet sokfélét használok – kezdi Bea, miután belépek a konyhájába, ahol ezek a csodák készülnek. Most csendes éppen a ház, mondja, mindenki dolgozik. Összesen heten élnek most ötven négyzetméteren, mert Bea három fia közül a legidősebb már nős, és gyermek is van, s ideiglenesen most ők is oda kényszerültek. Bea azt mondja, amikor délután mindenki otthon van, akkor nehéz időt és teret találni a gyúrásra, így a tészták akkor készülnek, amikor ő szabadnapos, vagy pedig éjszaka, amikor mindenki elaludt.
– A fehérlisztet keverem, az éleset a puhával fele-fele arányban. Hogy az arányok jók legyenek, akkor a tojást is mérni kell. Ez egy szép, kétszékű tojás, szép nagy, házi. Ez a tojás most 130 gramm, ehhez a duplája lisztet fogom tenni, ami akkor kettő hatvan – mondja Bea, miközben be is gyúrja ezt az adagot, hogy szemléltesse, hogyan készül a kedvence, a csigatészta.
Közben arról faggatom, hogyan jutott arra a döntésre, hogy vöröslencséből is készítsen lisztet, abból pedig tésztát.
– Felmerült a gyanú, hogy a menyem lisztérzékeny. Akkor kezdtem próbálkozni, hogy miből lehet gluténmentes tésztát csinálni.
Közben megpihent a tészta, de ez egy időigényes munka, hiszen teljesen csomómentesre kell gyúrni, várni, hogy pihenjen kicsit, de közben ügyelni arra, hogy ne száradjon ki. Előkerül a dédnagymama derelyevágója is, ami a legféltettebb kincs.
– Szegény dédi, ha tudná, hogy az ő derelyevágójával fogok én most pénzt keresni. A tésztagyúrást különben akkor kezdtem, és akkor kezdtem figyelni annak a fontosságára is, hogy minden házi legyen, amikor kiderült, hogy a középső fiam érzékeny az adalékokra, színezékekre. Azóta készítem így a tésztát, hogy abban semmi adalék nincs, csak a liszt és a tojás, ahogy a Jóisten megadta. Csak fűszereket teszek bele, vagy gyógynövényket. Semmi mást. Zöld festék helyett alga kerül bele, céklaport teszek a piroshoz. Ha sárgát akarok, akkor kurkumát – magyarázza Bea.
Közben előkerül a csigázó, készülnek a csigatészták. Bea keze alatt ég a munka, azt mondja, egy adag, vagyis félkilónyi elkészítéséhez mintegy négy óra szükséges.
– Az igazi csigatésztának lyuk van a közepében. Onnan tudni, hogy kézzel készült. Lehet ellenőrizni a piacon, ha nincs benne lyuk, akkor az nagyipari, géppel készült – árulja el Bea. 
A háziasszonyok ünnepekkor vásárolják, a tészta kilogrammja egyébként 700 dinár, ami – vallja Bea – tény, hogy sok.
– A házi tészta drága. De ha megnézi, mennyi munka van vele, akkor látszik, hogy ezen nagyon haszon nincs. A csigatésztán főleg. Mégis azt szeretem a legjobban csinálni. Az az én idegcsillapítóm.
Az, hogy a tészta mennyi idő alatt szárad ki, a vastagságától függ, és hogy milyen hőmérsékleten szárítják. Meleg és száraz helyen, általában három-négy nap, míg kiszárad.
– Zörögnie kell – mutatja Bea, felemelve a kiszáradt tésztát. Valóban zörög.
Azt mondja, a tarhonya csak nyáron, negyven fokban szárad ki, ezért géppel szárítja ilyenkor.
Az igazság az, hogy nincs, aki árulja a termékeit a piacon, de az állandó munkahely mellett nincs is energiája sokkal többet készíteni. Egyelőre. Mert álmai vannak.
– Van egy betegségem, reumás artritisz, ezért valószínűleg hosszú távon nem fogok tudni állómunkát végezni. A lábaim vannak a legrosszabb állapotban. S amikor a tésztát elkezdtem csinálni, rájöttem, hogy ezt ülve is lehet, ha véletlenül úgy alakul, hogy kerekesszékbe kerülök, akkor is tudom majd készíteni. Lehet, hogy valaki bolondnak tart, hogy ötven évesen is újba fognék, de nekem az az álmom, a vágyam, hogy legyen egy kioszkom a piacon, szép népviseletbe öltözve ott dolgozom, s míg várom a vevőt, közben készül a tészta. Ki tudja, lehet, hogy egyszer meg is valósul. 
