Nappali szobája csillárjára kötötte a kötél egyik végét, a másik végéből hurkot formált, olyat, mint a westernfilmekben, mikor marhatolvajt szoktak akasztani. Türelmesen készítette elő az „eszközt”. Ha már rászánta magát erre a drasztikus lépésre, legalább minden haladjon a legnagyobb rendben. Bezárta lakása ajtaját, nehogy valaki betoppanjon a döntő pillanatban. Lehúzta a redőnyt, nehogy valamelyik szomszéd véletlen bekukkantson. Felvette ünnepi öltönyét. Egy nappal korábban kikapcsoltatta a villanyt, a telefont és a kábeltévét. Hisz már úgysem kell neki. Úgyis minden olyan drága. Körülnézett a lakásban. Minden tiszta volt és a helyén. Nem szerette volna, ha az emberek úgy emlékeznek rá, hogy trehány.
Felállt a hokedlire, a hurkot a nyakára húzta. Nem érzett félelmet, csak azt szerette volna, hogy legyen már vége. Lábával kilökte maga alól a hokedlit. A kötél kezdte szorítani a nyakát. A szeme elhomályosodott. De mielőtt beállt volna a teljes sötétség, nagyot csattant. Puff!
Már lent is volt a padlón. A csillár nem bírta el a súlyát. Mikor felocsúdott, látta, hogy a terve nem sikerült. Nem először. Próbált már a hídról a Tiszába ugrani, de a jó emberek kimentették. Pisztolyával fejbe akarta lőni magát. A mordály csütörtököt mondott. A garázsban próbálta az autójával elgázosítani magát, de régi Ladája pár percen belül felmondta a szolgálatot. Végső elkeseredésében egyszer kiugrott az ablakon. Na, az nagyon fájdalmas volt. Mivel földszinten élt, kibicsaklott a bokája.
Ervin végül belátta, hogy az öngyilkosság nem megy neki. Valamilyen magasabb erő nem engedte, hogy távozzon erről a világról. Mivel zentai lakosként a haladó párt helyi szervezetének a tagja volt, bement a keddi pártülésre, és elmondta hihetetlen történetét. Azt gondolta, hogy a többi párttag és a helyi pártelnök meg fognak döbbeni, de nem. Senki sem lepődött meg. A helyi pártelnök felkelt és így szólt: Ervin, tudod miért nem sikerült meghalnod, pedig mindent megpróbáltál? Hát azért, mert a párttól nem kértél engedélyt!
Egy héttel korábban a párt eldöntötte, hogy fel kell gyújtani a városházát. Külön magyarázatot nem fűztek hozzá, de úgy tűnik, meg akarták valósítani azt, amit még soha senki. Tehát égjen az épület! A zentai parlamentben megszavaztatták a gyújtogatást. A VMSZ tagjai eleinte kicsit húzódoztak, de hallván a szabadkai parancsot ők is egyhangúlag megszavazták. Az ülés végén már együttesen skandálták a padokból: égjen, égjen, égjen!
A párt Ervint bízta meg a terv megvalósításával. Ervin nemet mondott. Ezután hazament, és elgondolkodott. Mi lesz volt élettársa és a saját (párt által biztosított) munkahelyével? Mi lesz a gyerekek ösztöndíjával? Egyáltalán lehet-e létezni a párt támogatása nélkül? És rájött, hogy nem lehet.
Továbbra is ott ült a keddi pártüléseken. A pártelnök, megértően így szólt Ervinhez: mivel nem vagy rossz ember, a párt megadja az engedélyt az öngyilkosságra. Meglátod most sikerülni fog, ha elvállalod a feladatot. Ervin megtört. Elvállalta.
Másnap hatalmas lángokkal égett a kultikus zentai épület. A haladó és VMSZ-tagok ki voltak parancsolva a főtérre. Hipnotizálva nézték a lángokat. Együttesen skandálták: égjen, égjen, égjen! A két helyi pártelnök ünnepi beszédében megköszönte, hogy a szabadkai és belgrádi főnökeik megengedték nekik, hogy megvalósítsák Zenta fejlődésének e fontos lépcsőfokát.
Ervin bent maradt az épületben. Végre sikerült végezni magával. Mindent lehet, ha a párt úgy akarja.
Boris Zec, okleveles jogász
Tom Hanks Az ember, akit Ottónak hívnak című film jelenetében (Fotó: Printscreen)
