A Sajtószabadság Alapítvány szervezésében november 24-én egésznapos konferencia keretében beszéltek kutatók a népességfogyásról. A Népfogyatkozás / Democlipse nevet viselő tanácskozásról beszámolt a magyar sajtó is, januárban pedig ismét egy, a helyszínen készült interjút közölt a Népszava.

Ebben Rácz Krisztina beszél az előadása kapcsán a kutatásáról, amely mindannyiunkat érint és érdekel.

Rácz Krisztina, a Belgrádi Egyetem kutatója először megmosolyogtatta a kollégáit egy rendhagyó ötlettel. Arra volt kíváncsi, mit szeretnek annyira a vajdasági magyarok két ironizáló, humoros Facebook-oldalban, írja cikkében a Népszava. A bácskai és bánáti nyelvjárásban megszólaló virtuális ismerősök kapaszkodót nyújtanak, erősítik az összetartozás érzését egy olyan korszakban, amikor lassan alig marad ember a déli szomszédunknál, aki magyarnak tartja magát. Ezt a népszámlálási adatok támasztják alá, de a kutató is azt mondja: a fogyás természetes, lehetetlen visszafordítani, állapítja meg a szerző.

Rácz Krisztina szociológus, a belgrádi Filozófiai és Társadalomelméleti Intézet kutatójának előadása kapta az egyik legnagyobb visszhangot a Népfogyatkozás című konferencián, melyet a CEU és vajdasági Sajtószabadság Alapítvány szervezett nemrégiben Budapesten. Két, általa kutatott humoros, speciálisan vajdasági magyar Facebook-oldalról beszélt – ez a Rokon Ilonka Copyright és a University of Bótelőtt –, amelyek szerinte jól jellemzik az ottani szubkultúrát. Előbbi egy ízesen beszélő, mindenről sarkos véleményt alkotó idős nagynéni stílusában posztol párkapcsolati válságról („Biztos szètmentek, mer mostanàba nagyon kinágassa magát a feszbukon.”), kér irányfényt az online útvesztőben („Mi a különbség az internet meg a kompjuter között? Nem ugyanaz?”), vagy bátorít objektív ítélkezésre választás előtt („Ez a hülye jelőlteti magát miacsudának? Olvasd má mit igér.”).

A másik közösségi oldal posztjait szemezgetve szinte látjuk a borvirágos orrú bölcset, amint a kelleténél nagyobb csizmát vásárol az unokával („Úgyis vazstag zokniva hordod télön…”), megoldást javasol a helyzetre, amikor kölyökoroszlánt találnak Szabadka környékén („Én tüllem hagyhatták is vóna szabadon. Hátha összeötte vóna a pockokat a határba!”), és nem szívleli, hogy teret nyer az öngyújtóhasználat („Éccő láttad, hogy Tito azzal gyútotta a szivarját, oszt most majomkocc itt…”)

Onnan látszik a kép

– A világ az online térbe helyeződik át, egyre kevésbé találkozunk élőben a többi emberrel. Szerintem a két felület által nagyon jól megragadható, hogyan alakul egy közösség élete – fogalmaz Rácz Krisztina. – A vajdasági magyarok élete is változik, 2010 óta különösen. (Májusban lépett hivatalba a második Orbán-kormány és kezdte kiemelten kezelni a Szerbiával ápolt kapcsolatot.) Magyarországon alig tudnak arról, hogy élünk valójában, a közösségünkön belül is akadnak tabuk.

Kifelé úgy néz ki, hogy minden szuper, itt a Kánaán, de ha az ablakon kinézünk, akkor nem ez van. Hanem például az, hogy rettenetesen fogyunk.

Mindenki nevetett, meséli, amikor azt mondta, ebből fog tanulmányt írni, most meg ott tart, hogy hamarosan leközli egy angol nyelvű nemzetközi tudományos kiadvány. – Úgy vettem észre, hogy a két felület a 20 és 50 év közötti réteg körében kapós, nosztalgiát ébreszt, önazonosságot gerjeszt. Igyekeztem megállapítani pár fontos témát, amelyek visszatérnek, sok lájkot és hozzászólást kaptak. Ezekről gondoltam azt, hogy sarokkövei az itteni identitásnak. Az egyik ilyen témakör a ruralitás, a vidékiesség. A vajdasági magyarság egy falusi, kisvárosi, marginalizált, peremvidéki közösség, érthető módon a mezőgazdaság, az állattartás fontos kérdések. Nagyobb városokban ezek stigmatizált, vagy egész egyszerűen lenézett témák, itt viszont megvan a lehetőség, hogy nosztalgikus hangulatban, vagány stílusban, akár szolidan hencegve beszélgessenek arról, hogyan kell pálinkát főzni, dohányt felfűzni. Nevetnek egymáson, de nem kicsúfolják a másikat, a megnyilvánulásokban szeretet és irónia van.

A teljes cikk ITT olvasható.