Elmúlt az első teljes színházi évad, amióta hosszú évek után új igazgató került a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház élére Mészáros Gábor személyében. Kinevezését követően Mészáros tavaly márciusban adott interjút a lapunknak, amelyben akkor többek között arról beszélt, hogy újra kell építeni a Kosztolányi Dezső Színház öttagú társulatát.
Sikerült-e újraépíteni a társulatot?
– Egy évvel ezelőtt megindult a robogó vonat, amelyre felszálltam. Magamat beleszámítva végül is így lettünk hatan a társulatban. Hodik Annabellát és Ágyas Ádámot kértem meg akkor, hogy erősítsék a csapatot, amely az idei évre kivirágzott. Arra próbáltam ezt az évadot felépíteni, hogy az új színészekkel megteremtsünk egy új repertoárt, persze jó néhány régi előadást is megtartva. Viszont kellettek az új energiák, az új lendület, és mondhatni, hogy az utolsó előadásokra – Az Ede tragédiája és a Keszég László által rendezett Árpád-ház – forrt össze a társulat. Ennyi idő kellett, hogy ők beilleszkedjenek, fölszabaduljanak, és mi is csapatként összekovácsolódjunk. Már Az Ede tragédiája alatt érezhető volt, hogy beilleszkedtek, és jól tudunk együtt dolgozni. Nos, úgy tűnik, sikerült!
A meghívott rendezők kovácsolták össze a csapatot
A korábbi interjúban azt mondta, szeretne fiatal magyarországi rendezőket is alkalmazni, és évadonként legalább egy klasszikus darabot is bemutatni.
– Nagyon sokat dolgoztunk, megpróbáltam úgy formálni az évadot, hogy inkább az új anyag létrehozása legyen a fő cél. Az évadot A hallgatás poétikájával kezdtük, amit Urbán András rendezett, ez a darab Szarajevóba is eljutott. A 2024-es évet pedig szándékosan kezdtem Keszég Lászlóval, mivel tudtam, hogy ő hogyan dolgozik, hogyan viszonyul a színészekhez, magához a munkához. A második előadás a Félelem és reszketés Szabadkán volt, amikor már kezdett kiforrni a belsős csapat, és külsős színészeket is meghívva egy remek munkafolyamat volt, hangulatos és lendületes. Ezzel a darabbal, ami nálunk folyamatosan telt házzal fut, májusban Debrecenben, a Deszka Fesztiválon is felléptünk. Az Árpád-ház mondható egy klasszikusabb formának. A föltevésem be is igazolódott, hiszen nagyon jót tett a csapatnak Keszég László munkamódszere: mivel ő színész volt, azután lett rendező, ezért ő úgy tud hozzányúlni az emberhez, hogy tudja, merre kell vezetni, hogy kihozza belőle azt, amit szeretne. Akkor kezdett összegyúródni ez a kis massza, ami a társulat.
Mészáros Gábor a Föld fia című darabban (Fotó: KDSZ/Molnár Edvárd)
Majd következett a fiatal magyarországi rendező.
– Fábián Péter is jó választásnak bizonyult. Az Ede tragédiájának próbafolyamata rendhagyó volt, és nagy kihívások elé állított minket. Kutakodtunk egymásban, és egy valóságshow-t épített fel Péter, amit mi éltünk napról napra, és nem tudtuk, mi lesz a következő nap, nem tudtuk, mi lesz a következő tíz percben. Három-három és fél órás improvizációkon keresztül bármi történhetett velünk, ami egy teljes kiszolgáltatottságot teremtett a színészekben a próbafolyamat során, viszont ez volt az, ami folyamatosan éberen tartott bennünket, és létrehoztunk egy hatszázötven oldalas nyersanyagot, amiből aztán Péter hatvan oldalt állított össze a saját koncepciója alapján. Úgyhogy ez is egy nagyon sikeres munka volt.
Az utolsó produkciót Bélai Marcell rendezte.
– Ez az O. Horváth Sári által írt Bolond világ, avagy a Marx Brothers című darab volt. Itt már – mivel a rendező tényleg fiatal, pályakezdő, bár már jó pár rendezés a háta mögött van – úgy gondoltam, legjobb lesz, ha egy igazán fiatal csapatot hozok össze, Kucsov Boriszt és magamat is kivettem a produkcióból, és meghívtam Kőműves Csaba Bencét. Verebes Andrea és Búbos Dávid úgymond az idősebb kolléga, mellettük Bence, illetve Ádám és Bella játszik a darabban, így vannak öten. Pont azért akartam, hogy fiatal csapattal dolgozzon, mert jobban egymásra tudnak hangolódni, jobban csapatot tud kovácsolni belőlük Marcell. Nagyon intenzív, kemény munkán vannak túl.
Egy időben háttérmunkásokat is keresett a színház. Ezt a kérdést sikerült megoldani?
– Ebből a szempontból a hálátlan helyzetben is hálásak vagyunk. Az a probléma ugyanis még mindig fönnáll, hogy nincs elég háttérmunkás, ami egy tudatosan másmilyen repertoár felépítését igényelte ebben az évben. Kevesebb előadásszámmal futott a havi repertoár, amit megpróbáltam úgy kiegészíteni, hogy végül egy kompakt, egésznek tűnő repertoár legyen. Havonta három, négy, öt előadást játszottunk, és inkább a munkára, mint a játszásra összpontosítottunk. Ez a következő évben megfordul, hiszen most teremtettünk egy új repertoáranyagot, ezért jövőre már kevesebb új előadást terveztem be. Mivel ez a kis színház sem anyagilag, sem személyzetileg nem bírja el ezt a rengeteg előadást, az évadonkénti öt produkciót, ezt háromra, illetve egy off-produkcióra fogom csökkenteni. Ami a háttérszemélyzetet illeti, sikerült itt is összekovácsolni egy olyan csapatot, ami úgy néz ki, hogy szilárd és nagyon odaadó. Tulajdonképpen hárman vannak: a fényes, a hangos és a kellékes, akik már több mint egy éve együtt dolgoznak, és nagyon jól tudnak együtt funkcionálni. Most már komolyabb feladatokat is rájuk lehet bízni. Olyan csapatot sikerült összekovácsolni, amire idősebb kollégák is azt mondták, hogy „na, végre!”
Tehát az intézmény továbbra is birkózik a létszámstop jelentette gondokkal?
– Újabb harc dúl majd a várossal a két új munkahely megteremtésével kapcsolatosan. Ígéreteket kaptunk, de ez ezen a szinten meg is maradt. Mivel mindig azt a választ kapjuk, hogy nem növekedhet az a pénzmassza, amivel a város támogatja a színházat, ezért marad minden úgy, ahogy volt. A következő évadban rá fogok feküdni arra, hogy meghatározott idejű szerződéssel alkalmazzon további munkatársakat az intézmény, ami bizonyos előnyökkel, de hátrányokkal is jár. Szeretnék mindenképpen egy munkahelyet megteremteni már szeptembertől. Ez nagy nehézségeket fog magával hozni, lehet, hogy elejében nem kapjuk meg a várostól az ígért támogatást, de önrészből valahogy mindenáron ki akarom harcolni, hogy a csapatban még egy ember legyen.
„Jövőre ünnepeljük fennállásunk harmincadik évfordulóját”
Milyen nyári fesztiválokra jelentkezett be a társulat, és ősztől milyen előadásokkal készülnek?
– Mindenhová jelentkeztünk, de nem volt olyan sűrű évünk, mint a tavalyelőtti. Tavaly nyár végén jelen voltunk néhány fesztiválon, és idén is ott leszünk Kisvárdán. A Ladik Katalinról szóló, Sterijával való koprodukciós előadásunkkal eljutott a Sterija fesztiválra. Hozzá kell tenni, annak ellenére, hogy az előadás az off-programban ment, mégis odaítélték neki a kritikusok kerekasztalának különdíját, ami nagy öröm számunkra. Tavaly év elején Erdélyben részt vettünk a Színházi Kollokvium nevű fesztiválon, ahol színházunk első ízben vett részt, és mondhatni, nagy sikert aratott a Csókos asszony lovagjai darab, teltházzal, nagy tapssal. Ez egy játszó fesztivál, nem ad díjakat, viszont hat helyen zajlott, és nem volt sok külföldi vendég, de a Kosztolányi csapata ott volt. Kisvárdára az Árpád-ház című előadást visszük. Lesz egy workshop, amit a következő évadunk első bemutatójának rendezője, Csábi Anna fog tartani közvetlenül a kisvárdai fesztivál után, ez a társulattal való ismerkedés szempontjából lesz igazán hasznos. Tulajdonképpen már ekkor elkezdi építeni az új darabot. Így zárul le júniusban az évad, amit aztán szeptemberben kezdünk újra Csábi Annával.
Ágyas Ádám, Ladik Katalin, Hodik Annabella és Búbos Dávid a Ladik Katalin egy idegösszeomlást követően… című előadásban (Fotó: KDSZ/Molnár Edvárd)
Miről szól majd az előadás?
– Egy igaz történetet dolgoz fel: Erdélyben történt, hogy egy színművészeti egyetem táncosai bekerültek egy szektába, és ez egész odáig fajult, hogy a szekta vezetőit már körözni kezdték, egyiküket aztán Németországban találták meg… Szóval egy nagyon izgalmas sztori, de mégis egy olyan igazságot tár elénk, ami hasznos ebben a mai világban. A szöveg még íródik, ez is a workshop része lesz, aztán majd valamikor október végén mutatjuk be, úgyhogy ennek az előadásnak még munkacíme sincs. A következő produkciót, ami 2024-ben az utolsó, ismét Hegymegi Máté rendezi, aki A föld fiát állította színpadra. Őt is egy jeles magyarországi színházi alkotóként tartom számon, aki igazán jó látásmóddal nyúl a színházi anyaghoz, és nagyon előremutató, konstruktív és progresszív színházi nyelvet képvisel. Urbán Andrást kértem fel arra, hogy a következő év elején rendezzen, mivel a jövő évadunkban lesz harmincéves a Kosztolányi Dezső Színház. Mivel András volt a színház életében a leghosszabb ideig mandátumban, őt kértem meg, hogy rendezze meg az ünnepélyes harmincéves díszelőadást. Erről még nem beszéltünk konkrétan, de szeretném, ha ő csinálná ezt meg. Ez lesz a következő évadunk.
Elmondanám még, hogy idén fel tudtuk venni a repertoárra a Suddy Sides Hullashow független produkciót, amit két ízben már lejátszottunk elég szép nézőszámmal, valamint repertoáron tartjuk Dedovity Tomity Dina Szindróma című előadását, amivel tájoltunk, valamint eljutott és szép sikert ért el az Óbecsei Monodráma Fesztiválon is, és még jövőre is játszani fogjuk, hiszen egy remek produkcióról van szó.
Nyári Ákos, Búbos Dávid és Ágyas Ádám a folyamatosan teltházzal futó Félelem és reszketés Szabadkán című produkcióban (Fotó: KDSZ/Molnár Edvárd)
Művészemberként, aki eddig a színpadon játszott, hogyan éli meg a bürokratikus munkát, a számokat, a döntéshozókkal folytatott harcot?
– Amikor elkezdtem, még nem tudtam fölmérni, hogy ez mekkora feladat lesz, pláne így együtt a kettőt nézve. Mivel kis társulatról van szó, minden produkcióhoz kell hívni egy vendégművészt, aki kiegészíti a csapatot, hogy egy bizonyos számot elérjen a színészek jelenléte az előadásban. Ezért ebben az évadban is majdnem minden előadásban játszottam, és itt a végére, amikor színpadra állítottuk Az Ede tragédiáját, akkor éreztem, hogy nekem erre az évadra ennyi elég. Annak ellenére, hogy az irodán jó csapat áll mögöttem, az ügyvezetői igazgatói részét talán csak mostanra sikerült átlátnom, hogy miből tudunk gazdálkodni, mi az a nyersanyag, amit nekem évente – csúnya kifejezéssel élve – ki kell termelnem.
Művészeti szempontból már 2026-ig elkészítette a tervet?
– A biztonság kedvéért már megkerestem azokat a rendezőket, akikkel majd dolgozni szeretnék, hogy írják be a naptárukba: nem kötelez ez semmire, de egy idő után ismét visszatérünk majd erre. Ezt a részét biztonságosabban el tudtam viselni. Viszont az ügyvezetői részéről talán most, egy év után tudom azt mondani, hogy átlátom az intézmény működését, a pénzügyi dolgokat, a pályázatokat. Hála Istennek, mindenhez megvan az ember az irodában. Nagyon jó, hogy mindenki segít, és mindenkivel úgy tudunk együttműködni, hogy előre tudjon menni a szekér. Művészeti szempontból nagyon nehéz lent úgy dolgozni a színpadon, hogy közben most már egy-egy színpadi elem nemcsak egy színész-kellék-díszlet kapcsolatot épít bennem, hanem egy kicsit ezek is átalakultak számokká, határidővé. Folyamatosan azon kell gondolkodnom, hogy elkészüljön, összejöjjön és beleférjünk a költségvetésbe. Ez most számomra összetettebb feladat, mint előtte csak színészként dolgozni. Amikor a színpadon vagyok, igyekszem, hogy ezt a többiek se lássák rajtam, de én se érezzem, hanem tudjak a művészeti oldalával foglalkozni, és a színész szemével foglalkozni az adott előadással. Ez azért egy olyan terhet helyezett a vállamra, amelyet helyre kellett tennem magamban, hogy ne hatalmasodjon el rajtam.
Mészáros Gábor az Ede tragédiája című darabban (Fotó: KDSZ/Molnár Edvárd)
