2024. június 29-e minden bizonnyal bekerül majd a történelemkönyvekbe, Wikipédia-szócikk készül majd belőle. Míg eddig csak kívülről figyeltük Európát, ahol a nagyvárosokban elő-előfordul egy-egy terrortámadás, amelynek során általában ártatlan civilek halnak meg, eljött az a pillanat, amikor Szerbia vezetői kijelentették: terrortámadás történt Szerbiában.
Nyílpuskával lőttek meg egy szerb csendőrt, aki az izraeli nagykövetség épülete előtt teljesített szolgálatot Belgrádban. A támadó állítólag a vahhábita mozgalom tagja, amely mozgalom fő gondolata az iszlám eszméinek megtisztítása a vallásra rárakódott idegen elemektől, és ezzel a Korán eredeti tanainak feltétlen és következetes érvényesítése. Az izraeli nagykövetség is azon az állásponton van, miszerint egyértelmű, hogy ellenük irányul az iszlám csoport tagjának támadása. Aleksandar Vučić államfő közben elárulta, már csak egy hétre lett volna szükség, és sikerült volna elegendő bizonyítékot gyűjteni ezek a terroristák ellen, akik egyébként ortodox hívők voltak, csak áttértek az iszlámra. Ivica Dačić közben megállapította, törvénymódosításra van szükség, hiszen az elkövető 6.700 dinárért vásárolta a fegyvert, amivel a támadást végrehajtotta.
S miközben megint külső ellenségeket gyártunk magunknak, nyugtázhatjuk, mi mindent tettünk annak érdekében, hogy az országban béke legyen, és biztonság, Szerbiában nem telt el egy év a tömeggyilkosságok óta, amelyeket egy kiskorú és egy fiatal férfi követtek el. Az év eleje óta több mint negyven nőt gyilkoltak meg családon belüli erőszak következtében. Akadt köztük olyan nő, aki az emeleti ablakból ugrott ki, mert nem tudta tovább tűrni a folyamatos kínzást. Diákok és szülők tanárokat és tanítókat vernek meg, unokák nagyszülőkre támadnak baltával. Melyik terroristától kellene félnünk valójában? A kívülről irányítottól vagy attól, akit a válságban lévő társadalom termelt ki nekünk nap mint nap, és akivel nem merünk szembenézni, mert tudjuk, hogy mi neveltük fel?