Huszonnégy évvel ezelőtt csöppent szakácsként a Kriska családba és ezáltal a cukrászok világába Makrinov Richárd, akinek volt kitől tanulnia a cukrászmesterséget, hiszen a Kriska cukrászda 1973-ban nyitotta meg kapuit.
– Korábban három, ma már csak két generáció dolgozik a cégben, mivel a nagyszülők már nem élnek, nekik azonban óriási szerepük volt abban, hogy a műhely és az eladás is egy magas szintre jutott – meséli Makrinov, aki külön kitért apósának, Kriska Ferencnek a szerepére, aki az indulástól a mai napig egy perpetuum mobileként végzi a teendőket.
– Ő az, aki reggel fel-, este pedig lekapcsolja a villanyt a műhelyben, és folyamatosan nagyon nagy átszellemüléssel és odafigyeléssel teszi a dolgát. Sajnos a feleségem két évvel ezelőtt elhunyt, így rákényszerültem, hogy átvegyem a szerepét. Az évek során természetesen már beletartoztam a napi körforgásba, de a feleségem azt vallotta, hogy a műhelyben ő az i-n az a bizonyos pont, aki befejezte, kidíszítette a tortákat, aki az ízvilágot szélesítette. Ezt a nagyon fontos szerepet nekem kellett átvenni, mivel ma már nagyon nehéz olyan cukrászt találni, aki helytáll ebben a folyamatosan változó világban.
Az idő előrehaladtával, az új generációk megjelenésével mennyire változott meg az ízvilág?
– A klasszikus sütemények mellett, mint a dobostorta, a rigójancsi, amelyek mindenkinek a kínálatában jelen vannak, kevésbé hagyományos édességeket is készítünk, mivel az igények megváltoztak, nekünk pedig megfelelő választ kell adni a kielégítésükre. Ma már a kínálatban szerepelnie kell úgynevezett mindenmentes süteménynek, cukor- és/vagy gluténmentesnek – igyekszünk úgy megalkotni a termékeinket, hogy ne legyen bennük tartósítószer, ízfokozó, vagyis kerüljük a nem természetes alapanyagokat, és véleményem szerint e miatt a felfogás miatt sikerült több mint ötven éven át helytállnunk a piacon, és büszkék vagyunk a tizen- vagy huszonéve visszajáró kuncsaftokra.
És mi a helyzet a külalakkal?
– Ahogy új rajzfilmek és a szuperhősök jelennek meg, úgy változnak a külcsínre vonatkozó igények is. Az internet világában, amikor egy másodperc alatt a több ezer kilométerre levő kontinensen megjelenő fotó egy kattintás után már egy vajdasági gyerek által használt tableten vagy mobiltelefonon is látható, nem csoda, hogy mindig újabb és újabb megrendelések érkeznek a születésnapi tortákkal kapcsolatban. Sokan olyan dolgot kérnek tőlünk, ami nekünk hatalmas fejtörést okoz, ugyanis a képen látott torta egy speciális anyagból készül, amely Amerikában megtalálható, nálunk viszont nem, így nekünk gyakorlatilag a semmiből kell egy olyan várat építeni, amely megfelel az igényeknek. Ez nem könnyű, de hála a jóistennek, eddig mindig megoldottuk.
Az elmúlt időszak a koronavírusról szólt. Milyen változásokat hozott ez a cukrászat életében?
– Mindenki, így a cukrászok is megsínylették a Covidot, ugyanis az alapanyagokat nem lehetett beszerezni. Liszt- és cukorhiánnyal szembesültünk, amit úgy oldottunk meg, hogy boltról boltra jártam, és kilónként, kétkilónként vásároltam a cukrot, ami nevetséges volt, hiszen egy cukrászműhelyről beszélünk, ahol napi szinten tizen-egynéhány ember dolgozik, azonban sikerült ezt az időszakot is átvészelni. Nem mondanám, hogy a pénzügyi végeredmény negatív lett, ugyanis amennyivel – mintegy húsz-harminc százalékkal – csökkentek a bevételeink, ugyanannyival volt kevesebb kiadásunk is. A koronavírus-járvány ideje alatt működött a házhoz szállítás, és mivel rendelkeztem a rendőrségtől kapott 0–24 órás engedéllyel, vagyis rám nem vonatkozott a kijárási tilalom, így sok embernek szállítottunk gyógyszert, ebédet, elvégeztük helyettük a piaci nagybevásárlást, és közben a saját termékeinket is célba juttattuk.
Hatalmas árbeli különbségeket fedezhetünk fel egyes városok cukrászdái között.
– Azt szoktam mondani, hogy ebben az országban Újvidéken és attól délre kezdődik az élet, hiszen amíg nálunk 180 dinár egy sütemény, addig a székvárosban 400 dinárt kérnek érte, pedig ugyanazokkal az alapanyagokkal dolgoznak az ottani cukrászok is, vagyis semmivel sem kerül többe nekik az édességek előállítása, viszont dupla annyiért adják el őket. Mi ezt nem tehetjük meg, mert ha jelentősen árat emelnék, akkor az a cukrászda bezárását eredményezné.
Egy időben fagylaltot is készítettek, de utána abbahagyták. Mi volt ennek az oka?
– Apósom a mestercukrász, Szervánszky Laci bácsitól, a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda tulajdonosától tanulta a fagylaltkészítés csínját-bínját. Olaszországból hoztuk a legkiválóbb minőségű gépeket, de sajnos a fagylalt eladásához egy olyan jó lokáció kell, ahol sok ember megfordul. Egy két-három napos fagylalt már nem olyan finom, és mivel beláttuk, hogy nem tudjuk tartani azt a színvonalat, amelyet mi magunktól elvárunk, abbahagytuk a fagylaltkészítést. Ennek ellenére ezt mérföldkőnek nevezném a cukrászda életében, ahogy azt is, hogy bővítettük a kínálatunkat az aprósütemények terén, amelyekből ma mintegy 15-20 fajta mindig a vevők rendelkezésére áll.
Mire a legbüszkébbek az elmúlt több mint ötven évből?
– Nem sok olyan cég van Zentán és a környéken, amely több mint ötven éve szünet nélkül üzemel, s teszi ezt úgy, hogy a folyószámláját sosem zárolták. Ez azt jelenti, hogy sikerült úgy menedzselni a céget, hogy jusson is, maradjon is. A mai világban már arra is büszke kell hogy legyen az ember, hogy a munkavállalók bére és a különböző járulékok időben törlesztésre kerülnek.
Mi szerepel a rövid távú célok között?
– Eddig mindent önerőből építettünk fel, vagyis sosem adtunk be pályázatot sem helyi, sem tartományi, sem országos vagy nemzetközi szinten, most viszont a műhelyben levő gépekre nagyon ráférne egy modernizálás. Nem azért, mert nem működnek megfelelően, hanem mert meg kell felelniük a különböző szabványoknak.
Nincs olyan település a környékünkön, ahol ne ismernének olyan cukrászt, aki nem hivatalosan űzi az ipart.
– Sok jó cukrász akad a környékünkön, ami örömteli, az viszont már nem jó, hogy közülük többen is feketén dolgoznak, nem fizetnek adót. Efölött még szemet is hunyok, viszont nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek bizonytalan helyről beszerezett alapanyagokból készítik el az édességeket, és emiatt megbetegedhetnek azok, akik elfogyasztják ezeket. Félreértés ne essék, mindenhol előfordulhat hiba, de mi ezt az ellenőrzött helyekről történő vásárlással 99 százalékban kizárjuk, viszont ugyanezt egy feketén dolgozó cukrász nem teszi meg.
A több mint százkilós, nagybőgő alakú torta
Mi volt eddig a legfurcsább kérés, amely komoly feladat elé állította a csapatot?
– Néhány évvel ezelőtt a zenész Kurina család egyik tagja azzal keresett meg bennünket, hogy a fiának egy életnagyságú, nagybőgő alakú tortát szeretne készíttetni. A legnagyobb fejtörést nem a torta megalkotása okozta, hanem a tartó megtervezése bizonyult nehéznek, ugyanis az egy több mint százkilós torta volt, a tartónak pedig ezt a rettentő súlyt kellett megtartania. A végén nagyon jól sikerült a torta, még igazi húrokat is sikerült rögzíteni rá, így zenélni is lehetett a „nagybőgőn”. Azt persze nem mondom, hogy százszázalékos volt a hangzás, és hibátlanul el lehetett volna játszani rajta a Traviatát, de a Snickers-, Kinder-, csokis és gyümölcs ízű nagybőgő megszólalt. Hozzáteszem, megbeszéltünk egy összeget, amelyről mi úgy gondoltuk, hogy elég lesz – a végén kiderült, hogy a kiadásaink felét sem fedte, de mivel elvállaltuk, nem volt visszaút.
Azt szokták mondani, Zentán csak két ember, a boldog és a boldogtalan tudja, hogy ha valaki a jó ügyért szervez bármilyen rendezvényt, az mindig számíthat néhány kiló sós-ropogósra a Kriska cukrászdától.
– Ez igaz, viszont mi ezzel sosem kérkedünk. Különösen azokat a rendezvényeket szeretjük támogatni a magunk lehetőségeihez mérten, amelyeken gyerekek szerepelnek, ami nem véletlen, hiszen nekem is öt fiam van. Az egyik ilyen a Gazdanapok részeként zajló tortakészítő verseny, amely egy igen nagy rendezvénnyé nőtte ki magát, amelyet mi szervezünk, és biztosítjuk hozzá az alapanyagokat, miközben többen is magukénak vallják, és dicsekszenek vele. Nekünk fontos, hogy a gyerekek megismerjék és néhányan közülük meg is szeressék ezt a szakmát. Amikor kezdtük, mindössze hat jelentkezőnk volt, és hogy azért mégse legyen ebből lebőgés, a saját gyerekeimet is odalökdöstem. Ma már viszont ott tartunk, hogy a rengeteg jelentkezőből 70-80-at tudunk fogadni. A gyerekek arcán látni az örömöt, amikor elkészülnek egy-egy tortadíszítéssel, talán erre szokás mondani, hogy az érzés megfizethetetlen, minden másra ott a MasterCard.
Makrinov Richárd és Molnár Csikós Ildikó
