2023-ban az élelmiszer és alkoholmentes italok ára Szerbiában az Európai Unió átlagához közelített, mindössze négy százalékkal volt olcsóbb Szerbiában.

„Az EU-hoz való közelítés, úgy tűnik, hogy különösen jól működik ezen a területen. 2020-ban, az inflációs hullám kezdete előtt, amely Szerbiát és Európát is érintette, az élelmiszerárak Szerbiában 20 százalékkal voltak alacsonyabbak az EU átlagánál” – írja a Danas.
Szerbia háztartási fogyasztása 2023-ban az EU átlagának 67,7 százalékát tette ki, ami mintegy 10 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. Európában az élelmiszer ára a legmagasabb Svájcban volt, az EU átlagához képest 58 százalékkal volt drágább, s hasonló volt a helyzet Norvégiában, Izlandon és Luxemburgban.

A közép- és kelet-európai országokban olcsóbb volt az élelmiszer, mint Szerbiában. A bolgárok az élelmiszert és italokat az EU átlagától 11,7 százalékkal alacsonyabb áron vásárolták, míg a legolcsóbb élelmiszer tavaly az EU-ban Romániában volt, ahol az árak az EU átlagának 73,5 százalékán álltak. Montenegróban az élelmiszer ára az EU átlagának 87 százalékát tette ki, Észak-Macedóniában mintegy 68 százalékot, míg Törökországban az élelmiszer ára 36 százalékkal volt az EU átlag alatt.

A ruházat ára Szerbiában 2023-ban 2 százalékkal volt drágább az EU átlagánál, de a környező országokban, kivéve Albániát, drágább volt. Az EU-ban a legolcsóbb ruházat Spanyolországban volt, ahol az ár 19 százalékkal volt alacsonyabb, míg Törökországban 70 százalékkal volt az EU átlag alatt.

A cipők ára Szerbiában az EU átlagának 97,6 százalékát tette ki. Olcsóbb cipők voltak Bulgáriában, Lengyelországban, Magyarországon, Olaszországban és Németországban, míg drágábbak voltak Romániában, Albániában és Montenegróban.
Szerbia az alkoholos italok és dohánytermékek árát tekintve az egyik legolcsóbb ország, mivel ezek az árak 27 százalékkal olcsóbbak az EU átlagánál. A bútorok ára Szerbiában körülbelül 15 százalékkal volt olcsóbb az EU átlagánál, de drágább volt, mint a legtöbb szomszédos országban.

Szerbia az elektronikai termékek és háztartási készülékek esetében az európai élmezőnybe tartozik, mivel az árak 24 százalékkal magasabbak az EU átlagánál, csak Izland és Albánia drágább ezen a téren.

A háztartási készülékek ára 7 százalékkal volt magasabb az EU átlagánál, drágább, mint Olaszországban, Németországban, Spanyolországban és Szlovéniában, míg a legdrágább készülékek Európában Albániában voltak, 32 százalékkal az EU átlag fölött. Az Eurostat adatai szerint az energiaárak (áram, gáz és egyéb üzemanyagok) 2023-ban Szerbiában az EU átlagának 46,5 százalékát tették ki, míg Magyarországon volt a legolcsóbb energia, mintegy 60 százalékkal az EU átlag alatt.

„A mi árainkhoz képest az energiaárakhoz hasonlóan olcsó volt a montenegrói energia is, amely az EU átlagának 55, Albániáé 53, Bulgáriáé 47, Észak-Macedóniáé 48, míg Bosznia-Hercegovináé 56 százalékán állt” – olvasható a weboldalon.
A közlekedési költségek Szerbiában 2023-ban 22 százalékkal voltak olcsóbbak az EU átlagánál, a kommunikáció 11,4 százalékkal, míg az éttermek és szállodák ára 33 százalékkal.

Az Eurostat adatai szerint az EU-ban 2020-ban az átlagos nettó bér körülbelül 1.140 euró volt, míg Szerbiában 510 euró, ami mintegy 45 százaléka az EU átlagának. 2023-ban az EU-ban az átlagos bér mintegy 1.367 euróra nőtt, míg Szerbiában 733 euróra, ami 53,6 százalékát jelenti az EU átlagának.