Munkájukhoz méltó fizetés és tisztességes munkakörülmények nélkül kezdik meg az új tanévet a pedagógusok – figyelmeztetett az oktatásügy négy reprezentatív szakszervezete.

„A szerbiai iskolák aggodalomra okot adó helyszínekké váltak az ott dolgozók, és az oda járó gyerekek számára is. A szerb kormány képviselői „tisztelnek” bennünket, a miniszter asszony asszisztensi kíséretével „megért”, mi pedig a munkánkhoz méltó és megfelelő bérezés és tisztességes munkakörülmények nélkül kezdjük meg ezt a tanévet. Egy olyan országért dolgozunk, ahol a gyermekeket gondozók és oktatók időről-időre ígéretekből táplálkoznak” – áll a szülőknek és a nyilvánosságnak címzett közös közleményben, amelyet a négy szakszervezet fogalmazott meg.

Szavaik szerint ellenük kampány folyik.

„Pszichológusokat, rendőröket, nyomozókat, gyógypedagógusokat, szociális munkásokat, jogászokat csinálnak belőlünk… és abból indulnak ki, hogy a szerbiai átlagnál lényegesen elmaradó fizetésért végezzük alapmunkánkat tanárként” – mutatnak rá a szakszervezetek.

Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a szükséges szakembereket nem veszik fel az iskolákba, „mert drágák az államnak. A munkájuk minden terhét ránk hárítják, mintha magától értetődő lenne, hogy tudni fogjuk, hogyan kell csinálni”.

„Nem engedi a lelkiismeretünk, hogy vállaljuk a ránk háruló feladatokat. Egyre több kolléga hagyja ott az oktatást. Általában a leglelkiismeretesebbek és legfelelősségteljesebbek távoznak tőlünk” – figyelmeztetnek az oktatási szakszervezetek.

„Ki fogja megtanítani gyermekeinknek, hogy becsületes emberek legyenek egy becstelen világban?” – mutatnak rá a négy oktatási szakszervezet képviselői, különös tekintettel az „iskolai erőszakra, valamint a kiterjedt és körülírhatatlan adminisztrációra.”

A szülőket arra kérik, hogy ismerjék el a pedagógusokat, mint „szövetségeseket gyermekeik oktatási folyamatában”.

„Valaki, tisztelt szülők, évek óta árkokat és falakat emel közted és köztünk, azzal a szándékkal, hogy az iskolák állapotáért csak a pedagógusokat hibáztassa” – hangsúlyozták a közleményben.

Emlékeztetnek arra, hogy 2023 októberében kötelező erejű jegyzőkönyvet írtak alá Szerbia kormánnyal, és „feladataik felét lelkiismeretesen és türelmesen, nagy bizalommal végezték”.

„Ezért követeljük, hogy az állam teljesítse mindazokat a fennmaradó kötelezettségeket is, amelyeket aláírásával és pecsétjével megerősített. Komoly emberek vagyunk. Komoly munkát végzünk, ezért számítunk arra, hogy komoly emberekkel tárgyalunk” – hangsúlyozza a négy oktatási szakszervezet.