Eltelt huszonnégy év a nagy belgrádi tüntetések óta, amelyek 2000. október 5-én véget vetettek Slobodan Milošević uralmának. Majdnem negyed évszázaddal később az országot olyan politikai szereplők irányítják, akik ellen akkoriban a polgárok harcoltak, és akikhez azóta egykori ellenzékiek és „demokráciáért küzdők” is csatlakoztak. Mint minden nagy esemény kapcsán, a polgárok megosztottak, a fiatalok többsége pedig alig tud valamit az október 5-i eseményekről, emlékeztet az N1.
A tüntetések kiváltó oka a 2000. szeptember 24-én megtartott Jugoszláv Szövetségi Köztársaság elnökválasztása volt. Az ellenzék, egyesülve a DOS-ban (Szerbiai Demokratikus Ellenzék), azt állította, hogy jelöltjük, Vojislav Koštunica, az első fordulóban legyőzte Slobodan Miloševićet, és vitatták a hivatalos választási eredményeket, azt állítva, hogy a hatalom meghamisította azokat.
A DOS felhívására október 5-én Szerbia minden részéből kilométeres sorokban autókkal, buszokkal és teherautókkal érkeztek a polgárok a Köztársasági Parlament elé, áttörve a rendőrségi blokádokat. Már délelőtt a rendőrség könnygázt vetett be, hogy megakadályozza a tüntetőket a parlament épületébe való bejutásban, de a demonstrálók késő délután mégis megrongálták és felgyújtották az épületet, és bútort és egyéb tárgyakat vittek ki onnan. A tüntetők behatoltak a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) épületébe is.
A rendőrség hamarosan felhagyott az ellenállással, és nagy részük csatlakozott a polgárokhoz. Október 5-én este Vojislav Koštunica, az új jugoszláv elnök köszöntötte a polgárokat a belgrádi parlament erkélyéről, másnap, október 6-án pedig Milošević elismerte választási vereségét, és gratulált neki. A tüntetések során életét vesztette három ember, és összesen 65 személy sérült meg.
A közbeszéd egyik fő témája az úgynevezett október 6-a hiánya, vagyis az, hogy nem került sor radikális leszámolásra az előző rezsim szereplőivel, minden társadalmi területen. Nenad Čanak átvilágítást szorgalmazott, míg Milan St. Protić a sürgős alkotmányozó nemzetgyűlési választások kiírását, valamint legalább száz olyan személy letartóztatását és bíróság elé állítását követelte, akik felelősek voltak a Milošević-korszak politikájáért. Boris Tadić 2020-ban az N1-nek elmondta, hogy soha nem volt meg a többség a radikális reformokhoz.
Božo Prelević ügyvéd, aki az első október 5. utáni kormány belügyminiszteri tisztségét is betöltötte, azt mondta, hogy nagy elvárások voltak az október 5-i eseményekkel kapcsolatban, de nem mindenki volt őszinte, aki részt vett bennük.
A polgárok megosztottak, mint minden más nagy történelmi esemény esetében is.
Azok, akik nagy reményeket fűztek egy jobb élethez október 5. után, ma csalódottan és kiábrándultan tekintenek vissza arra az időszakra. Mások szerint október 5-én árulók és tolvajok kerültek hatalomra, akik eladták az országot. Ezt a narratívát támogatja a jelenlegi kormány a kormánypárti médián keresztül, folyamatosan emlékeztetve arra, hogyan volt „a régiek” idején, elhallgatva, hogy milyen állapotban hagyták az országot, amikor 2000-ben távoztak a hatalomból.
Vesna Pešić szociológus 2021-ben az N1-nek azt mondta, hogy Aleksandar Vučić jelenlegi államfő gyűlöli október 5-ét, mert akkor bukott meg, mint a Szerb Radikális Párt és a Szocialista Párt kormányának tájékoztatási minisztere.
Aleksandar Vulin, aki a korábbi kormányokban rendőrséget, hadsereget és a Nemzetbiztonsági és Hírszerzési Irodát (BIA) vezette, és jelenleg miniszteri tisztséget tölt be, úgy vélekedik, hogy október 5. a szerb állam veresége volt, és az ország felett „a legrosszabbak” vették át az uralmat.
„Az október 5-i puccs egy nemzetellenes rezsimet hozott, amely rablóprivatizációkat hajtott végre, és munkások ezreit küldte utcára” – közölte a Vulin-féle Szocialista Mozgalom 2021-ben, az évforduló kapcsán.
Talán a legelkeserítőbb, hogy több mint két évtizeddel később a fiatalok vagy egyáltalán nem tudnak az eseményről, vagy csak téves és félinformációkkal rendelkeznek róla. Az N1 tavaly végzett felmérése szerint, amikor megkérdezték a fiatalokat, hogy tudják-e, mi történt azon a napon, sokan azt hitték, hogy Zoran Đinđić meggyilkolása miatt voltak tüntetések, vagy hogy akkor bukott meg a kormány.
