A Pásztor István nevét viselő alapítvány 2024. június 12-én jött létre. Megalapításának célja Pásztor István politikai hagyatékának átörökítése, példaértékű személyes elhivatottsága és közéleti munkássága eredményei előtt tisztelegve. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökeként minden erejével a vajdasági magyarság szülőföldön megmaradásáért és fejlődéséért dolgozott, és hitte a szerb ̶magyar viszony jóra fordulását, amelynek elérésében elévülhetetlen érdemeket szerzett, olvasható az alapítvány közleményében, amely arra is kitér, hogy a szerb-magyar történelmi megbékélés a Szerb Köztársaság és Magyarország közötti jószomszédi viszonyok kialakulásához vezetett, amely szilárd együttműködéssé, majd stratégiai partnerséggé nőtte ki magát mindössze egy évtized alatt.

A közlemény szerint a szerb-magyar történelmi megbékélés szinte egyedülálló az európai országok és nemzetek közötti viszonyok rendezésében. Pásztor István víziója a vajdasági magyarság valóságává vált. Az alapítvány a Pásztor István-díj megalapításával és odaítélésével azon személyek munkásságát ismeri el, akik hozzájárultak ehhez, illetve, akik tovább építik és fejlesztik a Szerbiában élő magyar közösség, a Magyarországon élő szerb közösség és a két ország minden polgára javára.

Az alapítvány a díjat évente adományozza egy magyarországi és egy szerbiai személynek, az átadásra pedig Pásztor István halálának évfordulóján kerül sor. A díjat idén első alkalommal adományozza, átadása 2024. október 30-án lesz, a Pásztor István halálának első évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen.

Az alapítvány igazgatóbizottsága úgy döntött, a díjat Áder Jánosnak, Magyarország korábbi köztársasági elnökének adományozza, a vajdasági magyar közösség szülőföldön boldogulása érdekében a magyar és a szerb nemzet közöttitörténelmi megbékélés elérésében, valamint Magyarország és a Szerb Köztársaság közötti jószomszédi viszonyok kialakításában és partneri kapcsolatokká fejlesztésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért és Tomislav Nikolićnak, a SzerbKöztársaság korábbi köztársasági elnökének, a szerb és a magyar nemzet közötti történelmi megbékélés elérésében, valamint a Szerb Köztársaság és Magyarország közötti jószomszédi viszonyok kialakításában és partneri kapcsolatokká fejlesztésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért, amivel hozzájárult a Szerb Köztársaságban élő magyar közösség boldogulásához.

A két díjazott Magyarország köztársasági elnökeként és a Szerb Köztársaság köztársasági elnökeként 2013-ban közös főhajtással és koszorúzással tisztelgett a csúrogi emlékműveknél a második világháború ártatlan magyar és szerb áldozatai előtt, ami az első közös konkrét lépést jelentette a két nemzet történelmi megbékélésében, és elindította a két ország viszonyainak rendezését, amely azóta stratégiai együttműködéssé fejlődött.