Furcsára, de ezáltal sokmindenről árulkodóra is sikeredett az önkormányzatok első száz napjának értékelése vagy éppen annak az elmaradása. A Vajdasági Magyar Szövetség a június 2-án megtarott önkormányzati választásokon három községben szerzett többséget, de Magyarkanizsa, Topolya és Zenta városvezetése közül október 21-ig csak az utóbbi tartotta fontosnak, hogy beszámoljon az eltelt száz napról (később megtette Magyarkanizsa és Topolya is, az előbbire még meghívó is érkezett a Családi Kör címére – a szerk. megj.).

Ami a szabadkai és a zentai sajtótájékoztatóból egyértelműen világossá vált, hogy ebben a két községben a városvezetés két részre szakadt: mindkét helyen a Szerb Haladó Párttól teljesen elkülönülve zajlott a száz nap értékelése, s míg erre Szabadkán értelemszerűen a VMSZ székházában került sor (azzal magyarázva, hogy a VMSZ a saját szavazóinak tartozik elszámolással), addig Zentán a városházán történt az eredmények felsorolása, de a Szerb Haladó Pártból sem az alpolgármester, sem a két tanácsos nem volt jelen, mert, ugye, ahová nem hívják az embert, oda nem megy…

A két értékelő között volt még egy különbség: a szabadkai sajtótájékoztatóra érkezett meghívó a Családi Kört és a Szabad Magyar Szót kiadó Sajtószabadság Alapítvány munkatársai számára, a Tisza menti városban pedig folytatódott a Czegledi Rudolf ideje alatt elkezdődött kivételezősdi, ami abból áll, hogy nem értesítenek bennünket a sajtótájékoztatóról. Hogy ennek mi az oka, nem tudni, ha esetleg attól félnek, ha meghívnak, akkor megjelenek, akkor most közlöm, nem eszek embert, kimondottan békés természetű vagyok, távol állnak tőlem a botrányok, úgyhogy ennek nem kellene akadálynak lennie. Annak viszont igen, hogy én a jelenlevő sajtómunkásokkal ellentétben – ahogy felénk mondani szokás – kérdésekkel provokáltam volna a városvezetést. Például olyanokkal, hogy:

– Miért volt szükség a városi fűtés díjának 50 + 8,5 százalékos emelésére?

– Mikor látogatnak el a Stevan Sremac iskolába, ahol beázik a tornaterem, hullik a vakolat, és a tantestület bálat szervez, miközben az önkormányzat a gyerekhéthez is nulla dinárral járult hozzá?

– Nem gondolja-e a párt, hogy becsapta a szavazóit a Brekeke tófürdő belengetésével, hiszen kiderült, hogy egyelőre nemhogy az építkezésre nincs meg a pénz, de még a műszaki dokumentáció elkészítésére is csak a pályzatot adták be?

– Hol és mikor készül el az az új játszótér, amit a VMSZ zentai szervezete egy évvel ezelőtt megígért, és mely játszótereket újítja fel a magát családbarát önkormányzatnak tekintő városvezetés?

Lennének még ötleteim, és nagyon remélem, hogy az új városvezetés a sok elfoglaltsága mellett a jövőben talál alkalmat arra, hogy ezeket a kérdéseket feltegyem, mivel az embereket ez érdekli, és ezt hívják újságírásnak, minden más csak propaganda.