Az iskolai élettel kapcsolatos filmek kategóriájában a Holt költők társasága (1989) az ősélményem. 35 évvel ezelőtt komolyan foglalkoztatott bennünket a konformizmus elleni lázadás. A gimnáziumi osztályomban külön szleng alakult ki a konformista viselkedésformákra. A film több mint beleillett az idealista világképünkbe. A Robin Williams által megformált tanár segítségével az alkotásban a diákok közül többen is felfedezik saját szenvedélyeiket és álmaikat. Egyikük rájön, hogy színész szeretne lenni, és részt vesz egy színdarabban annak ellenére, hogy az apja ellenzi azt.
A filmet, úgy emlékszem, együtt nézte az osztály a moziban, s ha nem is egyértelműen a hatására, de színdarabot készítettünk Agresszió címmel a lázadás témájára. Halvány emlékeim vannak arról is, hogy néhányan felpattantak a tanteremben az asztalokra, igaz, hogy inkább talán szünetben történhetett, nem a tanórán. A KMV-re készülő színdarab szintén feszültségeket okozott az iskolában, ahogy a filmben is, de esetünkben egy tanárt sem bocsátottak el, ugyanis tanári segítség nélkül készült az előadás.
Film és valóság
Időközben találkoztam jó néhány, iskolai életet bemutató filmmel, de az élettel kísérteties párhuzamot mutató leginkább csak a napokban látott Fekete pont volt. Szimler Bálint filmjében sorra elevenednek fel a diákként vagy már tanárként, iskolai szakmunkatársként látott vagy megélt jelenetek. A valóságban mindegyik megélt iskolai szerepemből keverednek a pozitív és a negatív élmények, a film viszont kidomborítja a visszásságokat, szinte szürreális, groteszk képeket vetítve elénk. A Művész mozi közönsége a film feléig még tudott is kacagni a jeleneteken, de utána valahogy már ráfagyhatott a mosoly az arcokra, nem hallottam nevetést. Úgy gondolom, megtörtént közben a szembesülés azzal, hogy valami elromlott az iskoláinkban, és nehéz a kiutat megtalálni. Bár a film nyilvánvalóan a magyarországi mindennapi valóságot tűzi górcső alá, bőven megtaláljuk benne a mi szerbiai iskolarendszerünket is.
Akár egy dokumentumfilm
A film főhőse Palkó, az ötödikes fiú, aki Németországból költözik haza, s nemigen tud alkalmazkodni az új helyzetekhez. A rigid, végtelenül központosított iskolarendszernek abszurd elvárásai vannak. Az iskolai élet szereplői ragaszkodnak olyan szabályokhoz, amelyeknek már nemigen van értelmük, és kevéssé értelmezhetőek a mai viszonyok közepette. A hosszúra és unalmasra sikerült tanévnyitón nem lehet leülni, a tűző napon kell végig állni. A tanórák leginkább frontálisak, formailag a nyolcvanas évekre emlékeztető dinamikával, a büntetésre alapozó motivációs rendszerrel.
A tanárok sztereotíp módon, hagyományos viselkedésmintákat követve, rugalmatlanul viszonyulnak egy-egy helyzethez. Néha a jó szándék által vezérelve, mégis kudarcba fulladva fejeződik egy-egy probléma megoldásának kísérlete. A számonkérés a memoriterekre alapoz, a magolást értékeli. A portás rendreutasít, ha a nem megfelelő ajtón lép be valaki. Nem engedi, hogy a tanár a saját számítógépét kivigye az épületből, mert történetesen nem jelezte, amikor bevitte.
A film elején kiesik egy ablak, aminek a sorsát végigkísérhetjük. Az egyik tanár először lefóliázza, majd megpróbál anyagi forrást találni a cserére. Közben az inspekció büntetést szab ki, mert nem felel meg az előírásoknak. Végül a tanárok német videó alapján maguk ejtik meg a cserét. Megjelenik az erőszak is, a tornatanár nem tudja elviselni, hogy Palkó gyakran szó szerint és átvitt értelemben is kilóg a sorból, ezért padlóra küldi. Juci, a fiatal pályakezdő tanárnő, aki küzd a fennálló diszfunkcionális keretek ellen, látja a jelenetet, és mégis elfordítja a fejét, továbbmegy. Nekem ez volt az a pillanat a filmben, ami összetörte a reményeket. Pedig pontosan tudom, hogy sokszor vannak olyan helyzetek, amikor a legidealistább tanár is pont így fordítja el a fejét, mint Juci a filmben. Mert elfogyott az ereje, mert képtelen szembeszállni a nehezen, inerciától lomhán mozduló gépezettel. Utána eljön a pillanat, amikor a keserűség felhalmozódik és kitör. Ekkor ő lesz a labilis, instabil ember, aki nem tud uralkodni az érzésein. Többnyire egyedül marad. Hozzá hasonló gondolkodású még egy tanár, de őt közéleti angazsáltsága miatt felfüggesztik. Az alkotók valószínűleg a közelmúlt tanártüntetésein részt vett pedagógusok eltávolítására utaltak a jelenettel.
Sokszor van olyan érzésünk a filmet nézve, hogy valójában egy dokumentumfilmet látunk. Végig volt bennem egy várakozás, hogy megjelenik a kortárs erőszak is, ezzel az elemmel azonban nem éltek a szerzők. A diákok között hangsúlyosabb maradt a szolidaritás. A másik hiányérzetem abból fakadt, hogy a főszereplő szülei nem vagy alig jelennek meg a filmben. Bizonyára vannak szülők, akik a gyerekükkel szembeni igazságtalanságokat nem teszik ma sem szóvá, de talán a többség ma már mégiscsak tenne lépéseket. Nyilván vannak gyerekek, akik az iskolai életet teljes mértékben realitásnak fogadják el, és el sem mondják otthon, hogy mi történik velük ott. A családok életébe nem látunk bele a filmben, kivéve egy szülői értekezlet kapcsán.
Társadalmi különbségek
Számomra a leginkább megfogó jelenet pont az említett szülői értekezlet volt, amelyen a fiatal tanárnő elveszti a kontrollt az események felett, és kidomborodik a társadalmi rétegeződés. Sok helyzetben tetten érhetőek a diákok és a családok anyagi lehetőségei, de talán az iskolai kirándulások esetében mutatkozik meg a jelenség a legmarkánsabban. Szerbiában a középiskolai érettségi kirándulások nem ritkán több száz euróra rúgnak ki a zsebpénzzel együtt, ami teljesen szürreálisan hangzik. Mégis sokan elmennek ezekre a külföldi kirándulásokra, míg másoknak teljesen elérhetetlen egy ilyen élmény. Miközben mindannyian tudjuk, hogy a kirándulás akkor igazi, ha mindannyian részt tudnak venni az utazáson. A filmben látható jelenet alatt, amelyben a gyerekeit egyedül nevelő anya hosszasan fejti ki a helyzetét, a többi szülő pedig kevés empátiát mutat, gombóc keletkezik a torkunkban.
Film alacsony költségvetéssel
A szeptember végén bemutatott film máris rangos nemzetközi elismerést kapott annak ellenére, hogy semmilyen támogatásban nem részesült. A szerzők elmondása szerint sokan szívességből vettek részt az alkotási folyamatban. Összesen két profi színész szerepelt benne, a többiek amatőrök, statiszták, akik a lehető legnagyobb természetességgel játszották a szerepeiket egy-egy jelenetben. Olvastam olyan kritikákat, miszerint a Fekete pont egyoldalúan mutatja be az iskolai életet. Azt gondolom, az alkotási szabadság pont erről szól, kidomborítani azt, amit a valóságban néha elfednek az ambivalens élmények és érzelmek. Ha a film közben összeszorul az ököl, „kinyílik a bicska a zsebben”, talán tettre készebben lehet fellépni a visszáságok ellen. A Fekete pont alkotóinak, szereplőinek jár a piros pont. Aki teheti, nézze meg! A multiplexek és a hagyományos mozik műsorán is megtalálható a kétórás film Magyarországon.
