Az elmúlt 15 évben egyre több fogyatékkal élő gyermek tanul általános iskolákban a 2009-ben bevezetett inkluzív oktatási program keretében. Habár az új törvény által hozott változások látható fejlődést eredményeztek, az oktatási rendszer működésében még mindig számos probléma és hiányosság tapasztalható.
Szerbiában a fogyatékkal élő gyermekek oktatása részben általános, részben speciális iskolákban történik, attól függően, hogy mi szolgálja leginkább a gyermek érdekét. Újvidéken például a Milan Petrović Általános és Középiskola biztosít speciális oktatást, ami egyéni oktatási terveken (IOP) alapul, amelyek a gyermek támogatási igényeihez igazodnak. Az IOP 1 az oktatási körülményekhez való alkalmazkodást jelenti, az IOP 2 az oktatási eredményeket, tartalmakat és célokat is módosítja, míg az IOP 3 a tehetséges diákok számára kiterjesztett programot nyújt.
A legutóbbi, 2019-2021 közötti időszakra vonatkozó jelentés szerint az IOP 1 és IOP 2 programokat Vajdaságban alkalmazzák leginkább. De milyen tapasztalatokkal rendelkeznek a fogyatékkal élő gyermekek szülei?
Egy újvidéki édesapa, Viktor Kodnik, akinek lánya autizmussal él és általános iskolában tanul, pozitívan nyilatkozott a tapasztalatairól a 021.rs újságírójának. Kodnik szerint a tanárok nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy lánya számára megfelelő oktatási programot nyújtsanak.
„A gyermekünk számára fontos volt a szocializáció és a kommunikáció más gyerekekkel, ezért választottuk az általános iskolát, és úgy gondolom, helyesen döntöttünk, mert ő szeret iskolába járni” – mondja.
Az apuka azonban rámutat, hogy a legnagyobb kihívás akkor jelentkezik, amikor a fogyatékkal élő gyermekek betöltik a 18. életévüket. Ebben a korban ugyanis megszűnik a személyi kíséret biztosítása, ami komoly problémát jelent, különösen azoknál a gyermekeknél, akik állandó felügyeletet igényelnek.
Zorica Šaljić, az Újvidéki Egyetem Filozófiai Karának docense, az inkluzív oktatás nehézségeire mutatott rá:
„Az inkluzív oktatási program bevezetése sokszor felülről lefelé történik, azaz hoznak ugyan törvényeket és előírásokat, de a rendszer nincs felkészítve ennek gyakorlati megvalósítására.”
Elmondása szerint a tanárok gyakran nincsenek felkészítve az ilyen diákokkal való munkára, és sokan nem rendelkeznek a szükséges kompetenciákkal. Šaljić hangsúlyozta, hogy az inklúzió egy hosszú távú folyamat, és Szerbia még csak az első lépéseknél tart. Habár az ideális állapotot még nem érték el, az inklúziós rendszer a kezdeti nehézségek ellenére is egy fejlődési folyamat részét képezi, amely előbb-utóbb valódi esélyegyenlőséget biztosíthat a fogyatékkal élő gyermekek számára az oktatásban.
