Donald Trump újra hatalomra került. A 78 éves republikánus Washingtonban, az ott uralkodó fagyos idő miatt a Kapitólium kupolatermében tette le a hivatali esküt. Az Egyesült Államoknak és a világnak most négy viharos és kaotikus kormányzati évre kell felkészülnie. De kezdjük a lapszemlét Joe Biden búcsújával. – Átlapoztuk a világsajtót Torinótól Sydneyig és New Yorktól Tokióig.
Búcsú Bidentől
Joe Biden szégyenletes vége – írja érzéketlenül a Sydney Morning Herald című közép-jobboldali napilap:
„Biden egyetlen és legmaradandóbb eredménye, amelyet négy év után az Egyesült Államok 46. elnökeként hagyott hátra, az volt, hogy ismét naggyá tette Donald Trumpot. (. . .) Miután Biden 2020-ban megmentette az Egyesült Államokat Trump visszatérésétől, megszegte azt az ígéretét, hogy csak egy ciklust tölt be, és úgy döntött, hogy indul a második ciklusért is. Ehhez még akkor is ragaszkodott, amikor Amerika és a világ rájött, hogy a kora nagyon kifárasztotta, de a Demokrata Párt tehetetlen hierarchiájának nem sikerült egy esélyes utódot találnia – nyolcvanéves elnökükkel pedig nem merték közölni, hogy lejárt az ideje. Így »lehetetlen küldetéssé« tették Kamala Harris feladatát. (. . .) Ez Binden szomorú és szégyenteljes vége, egy olyan embernek, akinek közéleti szolgálata 51 évig tartott. Őt nagyrészt alapvető tisztesség jellemezte. Kétszer próbálkozott sikertelenül, mielőtt a demokraták elnökké jelölték volna, és amikor a megtiszteltetés végül elérte, porként omlott össze a kezében.”
Beiktatási beszédek
Az amerikai elnökök beiktatási beszédeinek sok kötelező motívuma volt eddig: még Donald Trump sem törte meg a mintát az első próbálkozásánál. Az elnökök tudják, hogy ez hogyan működik, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:
„Az amerikai elnökök beiktatási beszédének hagyománya 1789. április 30-án kezdődött, amikor George Washington, az első elnök lépett hivatalba, amely mindössze két évvel korábban, az alkotmány ratifikálásával jött létre. Az európai radikális politikai felfordulás idején az ő szavai formálták a fiatal amerikai nemzet identitását, egy máig fennálló ideális alapra támaszkodva: a demokráciára, az egységre, a szabadságra és a függetlenségre, a boldogságra való törekvésre, az egyenlőségre, az igazságosságra, az Istenbe vetett hitre, az erkölcsre és az erényre. Ezeket az 1776-os Függetlenségi yyilatkozatban gyökerező értékeket utódai is megemlítették – gyakran hasonló szavakkal. A kultúratudomány ezt »ideográfiaként« említi: az absztrakt, ideológiai töltetű, erős érzelmi rezonanciával rendelkező kifejezések tájékozódási pontokként szolgálnak, amelyek ugyanakkor teret adnak az egyéni és kortársi értelmezéseknek is. A beiktatási beszédekben az történik, amit Bill Clinton első hozzászólásában foglalt össze 1993-ban: »Az amerikaiak minden generációjának meg kell határoznia, mit jelent amerikainak lenni.«
A beszédek világossá teszik, hogy a hatalomátadás békésen zajlik és ez egyben a nemzeti önbizalom és megújulás eszköze, amely a múltat, a jelent és a jövőt retorikai szempontból sűríti össze, és »Amerika legjobb énjét« mutatja be (George W. Bush 2001-ben). Az elnökök mindenki nevében kinyilvánítják elkötelezettségüket a nép hatalma mellett, például hivatkozva az alkotmány bevezető mondatára »We the people…« [Mi, a nép…] (Reagan 1981-ben, 1985-ben, Obama 2009-ben, Biden 2021-ben), vagy közvetlenül megszólítva a közönséget, mint ahogy azt Ronald Reagan első beszédében tette 1981-ben: »Minden nap láthatsz hősöket, akik be- és kilépnek a gyárak kapuján. (…) Csendes, de mély a hazaszeretetük. (…) Közvetlenül azokhoz a hősökhöz szólok, akikről beszélek – hozzátok, ennek az áldott földnek a polgáraihoz. A te álmaid, reményeid, céljaid lesznek ennek a kormánynak az álmai, reményei és céljai, Isten engem úgy segéljen.«
A hatalom visszaadásának toposzát a beszédekben is megtaláljuk, például Clinton 1993-as beszédében: »Ez a gyönyörű főváros, mint minden főváros a civilizáció hajnala óta, gyakran az intrikák és a számítgatások helye. Adjuk vissza ezt a tőkét azoknak, akik birtokolják!« Ez a motívum különösen hangsúlyos Donald Trump 2017-es beszédében: »A mai szertartásnak azonban nagyon különleges jelentése van. Ma ugyanis nem egyszerűen csak átruházzuk a hatalmat az egyik kormányzatról a másikra vagy az egyik pártról a másikra, hanem Washington hatalmát adjuk vissza nektek, az embereknek.«
Míg a George Washington által említett valamennyi érték többször is megjelenik a beszédekben, a szabadság gondolata különösen fontos az egység hangsúlyozása mellett. Értelmezése a történelmi kontextustól és az elnökök személyes jellemzőitől függően változik: Coolidge 1925-ben születési jognak tekinti. 1953-ban Eisenhower szembeállította a rabszolgasággal, metaforikusan szembeállítva a fényt a sötétséggel. 1941-ben Franklin D. Roosevelt ellentmondott annak a nézetnek, hogy a szabadság »visszahúzó dagály«. De arra is emlékeztette honfitársait, hogy a szabadságot saját hazájukban már régóta magától értetődőnek tartják.
Nixon szerint (1969) a szabadság azt jelenti, hogy mindenki maga alakíthatja sorsát. Carter (1977) és Reagan (1985) úgy látta, hogy a szabadság egyre növekszik, Reagan pedig úgy írta le, mint »az emberi szellem egyik legmélyebb és legnemesebb törekvését«, Amerika »legigazabb barátját« és »legjobb szövetségesét«. George Bush 1989-ben helyesnek és bizonyítottnak hirdette a szabadságot: »Tudjuk, mi működik: a szabadság működik. Tudjuk, mi a helyes: a szabadság helyes. Tudjuk, hogyan biztosíthatunk igazságosabb és virágzóbb életet az emberiség számára a földön: szabadpiaccal, szólásszabadsággal, szabad választásokkal és a szabad akarat gyakorlásával, amelyet az állam nem akadályoz.«
2005-ben George W. Bush, a 41. elnök fia a szabadságot »örökkévalóan helyesnek«, az elnyomást pedig »mindig helytelennek« jellemezte, és az igazságosság feltételének, valamint a zsarnokság és rabszolgaság ellenfogalmának tekintette. Ezeket a jogállamiság és a kisebbségek védelme révén kell kiválasztani, megvédeni és megőrizni – folytatta Bush. Úgy jellemezte azokat, mint »az emberiség tartós reményét«, »éhséget a sötét helyeken«, és mint »a lélek vágyakozását«. Obama (2013) a szabadságot »Isten ajándékának tekintette«, amelyet azonban a földön élő embereknek kell biztosítaniuk. Az egyéni szabadságjogok megőrzése végső soron kollektív fellépést igényel. Az ember saját szabadsága a földön minden egyén szabadságához kapcsolódik.
Az előző elnökök a negatív szabadságot úgy határozták meg, mint az elnyomástól (Hoover 1929), a szegénységtől (Eisenhower 1957), a nehézségektől és a félelemtől (George W. Bush, 2005) való szabadságot. Másrészt azonban pozitívként is megítélték a szabadságot, miszerint mindenkinek joga van megalkotni valamit, például egy önálló, tartalmas életet (Truman). A szabadság különböző típusai is szóba kerülnek: a személyes szabadság (Jefferson 1801), a vita (Jefferson 1805), a sajtó (Jefferson 1801, Madison 1809, Adams 1825, Harrison 1841), a vallás (Jefferson 1801, Adams 1825, Truman 1925), a véleménynyilvánítás (Polk 1845, Hoover 1929) és a kifejezés (Truman 1949), a cselekvés (Wilson 1917), a lehetőség (Hoover 1929), a lelkiismeret (McKinley 1901) és a gondolat (Truman 1949) szabadsága.”
Trump vendéglistája
Trump vendéglistája egyértelmű üzeneteket küld, írja a madridi El País című közép-baloldali napilap Donald Trump beiktatásáról:
„Trump többé nem egy támogatók nélküli különc. Mostanra van egy nagy udvartartása tele hízelgőkkel és fanatikusokkal, akiket minden hatalmi pozícióval eltöltött Washingtonban, hogy ne kelljen olyan profi politikusokkal foglalkoznia, akik elmagyarázzák neki a demokrácia határait, ahogyan az az első ciklusában történt. A beiktatás vendéglistája egyértelmű üzenetet küld a világ többi részének, megmutatva, hogy Trump mit szándékozik kezdeni ezzel a hatalommal. Újszerű gesztussal meghívta az ultranacionalizmus, a populizmus és a szélsőjobboldal között mozgó nemzetközi vezetők egy csoportját: (…) A képet Trump új barátai teszik teljessé a Szilíciumvölgyből. Elon Musk (X), Mark Zuckerberg (Meta), Jeff Bezos (Amazon), Sam Altman (Open AI), Sundar Pichai (Google), Tim Cook (Apple), Dara Khosrowshahi (Uber) és Shou Zi Chew (Tiktok) a meghívottak. Ez egy új technológiai oligarchiát képez, amely nem fogad el növekedési korlátokat és amely úgy döntött, hogy saját „szabályaival” avatkozik be a Trumpot akadályozó intézményekbe. (…) Mindez az, ami ma Donald Trumppal együtt átveszi az első világhatalom elnöki posztját.”
Trump beszéde
Amerika új aranykorát ígérte beiktatási beszédében Donald Trump, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:
„Ellentmondásos beszédet intézett a washingtoni Kapitólium kupolatermében összegyűlt közönséghez Donald Trump elnök, miután a jobb kezét felemelve felesküdött az amerikai alkotmány védelmére. Egyik mondatában magát béketeremtőnek és a népét egyesítő vezetőnek nevezte, egy másikban pedig a korábbi adminisztráció alkalmatlan kormányzását és az őt ért politikai boszorkányüldözést kárhoztatta.
Egyszerre jelentett be nemzeti vészhelyzetet az USA déli határát érintő illegális migráció miatt és energiaügyi szükségállapotot, amely az Egyesült Államok kőolaj- és földgázkincseinek kiaknázásáért kiált.
Első intézkedései között visszaállítja az első Trump adminisztráció alatt hatályban lévő »Maradj Mexikóban« gyakorlatot, amely értelmében menekültstátuszért folyamodó bevándorlók kérelmük elbírálásáig a déli határ mexikói oldalán kötelesek várakozni.
Azonnali kormányzati intézkedést ígért az infláció megfékezésére és a fogyasztói árak leszorítására. Bejelentette a Biden-adminisztráció által elindított elektromos autók számának növelését célzó program megszüntetését is.
Az elnök bírálta a korábbi kormányzatot, amely [szerinte] több pénzt költött idegen országok határainak megerősítésére, mint a saját területének védelmére. Trump kiemelte, elnöksége alatt az amerikai hadsereg sikere nem csupán abban lesz mérhető, hogy hány csatát nyer meg, hanem hány konfliktusból marad ki. A korábbi üzeneteiben is említett külpolitikai elszigetelődésnek ellentmond, hogy beszédében az Egyesült Államok területének növelését ígérte. Külön kitért a Panama-csatorna ügyére. A világkereskedelem hajózási ütőerének számító útvonalat a 20. század elején még az amerikai kormány építette, majd Jimmy Carter elnöksége idején a panamai állam tulajdonába került. Trump szerint ez hiba volt, a csatorna súlyos vámokkal sújtja a rajta áthaladó amerikai teherhajókat és [szerinte] valójában Kína irányítása alatt áll.
Az igazságszolgáltatás pártatlanságát és a szólásszabadság visszatértét is célul tűzte ki, mely korábban [szerinte] sérült a szövetségi kormány által sulykolt ideológiai befolyás miatt. A gondolataival minden bizonnyal a woke-mozgalom törekvéseire utalt, amelyeket hivatalba lépésével száműz az iskolai tantermekből és a hadsereg soraiból egyaránt.
Trump meghirdette az amerikai vállalkozószellem és felfedezés új korszakát is, amelyben amerikai zászló kerül a Mars bolygóra. Erre a hírre legnagyobb kampányfinanszírozója, tanácsadója és a leendő kormányzati hatékonyságért felelős hivatal vezetője, Elon Musk diadalmasan intett a kamerának.”
A torinói La Stampa című, egyik legrégibb olasz liberális, régebben fasiszta, antikommunista napilap így kommentálja Trump beszédét:
„Tele volt fenyegetésekkel és sértésekkel Joe Biden felé, aki mindössze két méterrel arrébb ült. Néha szürreális is volt. Trump egy kitalált Amerikát festett le, mint egy dekadens nemzetet, majd azt állította, hogy azonnal megold minden egyes amerikai problémát. Azonnal. Ez a megnyitó beszéd az egységbeszéd ellentéte volt. Ahogy az első ciklusa alatt, 2017-ben, Trump most is tele volt dühöngéssel és valótlanságokkal. És ez még csak a kezdet. A következő négy év valószínűleg nagyon hosszú lesz.”
A New York-i Wall Street Journal című, 1889 óta megjelenő, elsősorban amerikai gazdasági és nemzetközi üzleti témákkal, valamint pénzügyi hírekkel és témákkal foglalkozó, a republikánusokhoz húzó, konzervatív napilap így látja:
„A 45. és jelenleg 47. elnök ambícióról és optimizmusról szóló üzenetet közvetített, amelyet a legtöbb amerikai szívesen fogad. Ha ez a valós terveit tükrözi, Trumpnak esélye van arra, hogy négy éven belül sikeresen távozzon hivatalából. A beszéd azért is figyelemre méltó volt, mert egyesítette Amerika múltjának legjavát a jövőre vonatkozó ambíciókkal. Ez a kapcsolat döntő fontosságú Amerika újjáéledéséhez.”
„Trump beszédében a bibliai megalomániáját személyes sértettséggel keverte” – írja a brüsszeli de Standaard című flamand, tradicionálisan keresztény-demokrata napilap:
„Az elnök grandiózus ötletekre szólított fel – irány a Mars! –, de baljós tervekre is utalt azzal, hogy törvényen kívülinek nyilvánította az érvényes tartózkodási okmányokkal nem rendelkező embereket. A rendkívüli állapot kihirdetése az USA—Mexikó határon aggasztó módon aláásta a demokratikus ellenőrzést. Trump korábban a félelemkeltésre támaszkodott, hogy előmozdítsa az erős vezetőre vonatkozó felhívásokat. Most a teljes ellenőrzésről van szó.”
A londoni székhelyű Al Sharq Al-Awsat című, arab nyelvű nemzetközi napilap nem tekinti elnöknek Trumpot, hanem:
„… császárnak, a hozzá tartozó összes tulajdonsággal. Kizárólag a dolgokról alkotott saját nézetei és a hangulatai vezérlik. Trump nem riad vissza a fenyegetésektől és nem habozik a szövetségesek ellen fordulni, amint azok terhet jelentenek számára. Nagy a veszélye annak, hogy mostantól az erősek ráerőltetik akaratukat a gyengékre, és az emberi jogok státusa elveszti fontosságát.”
Mik az elvárások Trumptól?
„Most majd kiderül, hogy az Egyesült Államok partnere, riválisa vagy éppen ellensége akar-e lenni Kínának” – olvashatjuk a hongkongi Takungpao című kínai állami lapban:
„Félni kell, hogy Trump hivatalba lépése után a nacionalizmus, a populizmus, az egyoldalúság és az izolacionizmus lesznek az Egyesült Államok politikájának meghatározó vonásai. Ezek nem jó kilátások a nemzetközi rendre és a világbékére. Bármilyen stratégiát is alkalmaz, Trumpnak nem fog sikerülni Kínát elszigetelnie, és ezzel megakadályozni országunk további felemelkedését.”
A tokiói Asahi Shimbun című, 1879-ben alapított, 5.1 millió reggeli és 1.55 millió esti kiadású, a harmadik legnagyobb példányszámban megjelenő, közép-baloldali, liberális napilap hangsúlyozza, hogy az ország stratégiájának megváltoztatására van szükség, mert:
„… Trump külpolitikája már nem nevezhető átmeneti jelenségnek. Japánnak függetlenebbé kell válnia az USA-tól. Lehetséges lenne szorosabb együttműködés Európával, Dél-Koreával, Ausztráliával, Kanadával vagy Indiával. Szintén fontos a kapcsolatok elmélyítése a feltörekvő és fejlődő országokkal, valamint új globális szabványok kialakítása, például a környezetvédelmi politikában. Japánnak most kezdeményeznie kell.”
A madridi El Mundo című közép-jobboldali napilap ezt gyanítja:
„Trump második ciklusával, amelyet több hatalom és a MAGA [Make America Great Again, Tegyük Újra Naggyá Amerikát] mozgalom körüli tömörebb ideológiai program erősít meg, a bizonytalanság korszaka virrad ránk. Ez azt a feladatot rója az Európai Unióra, hogy elmélyítse integrációját és újra megerősítse vezető szerepét. Az EU-nak egységesnek kell maradnia, amelyben az egyenlőséget, a szabadságot és a jogállamiságot ésszerűen védik.”
A párizsi Le Figaro című liberális-konzervatív napilap ezt követeli:
„Trumppal szemben neked, gyönyörű Európa, fel kell emelned a fejed! Ne dobd magad Amerika lábai elé, hogy megvegyed a benzinjét vagy a drága vadászgépeit. Ez nem fog neked segíteni, csak még inkább oda fog vezetni, hogy az új MAGA elitek még inkább lenézzenek téged. Te képes vagy utolérni Amerikát az egészségügyben, a védelmi és a pénzügyi iparágakban. Panaszkodás helyett ezért inkább kezdj dolgozni. Trump előbb-utóbb tisztelni fog ezért.”
Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)
