Az utóbbi időben szinte a kilencvenes évekre emlékeztető szintig éleződtek a nézeteltérések a volt jugoszláv tagköztársaságok között, Szerbia, Horvátország és Bosznia-Hercegovina államközi kapcsolatai a háborúskodások befejezése óta talán soha nem voltak ennyire mélyponton, mint manapság. Az egymás közötti adok-kapok egyik friss momentuma volt az, amikor Bakir Izetbegović, a bosznia-hercegovinai elnökség bosnyák tagja a napokban arról beszélt, hogy fontolgatják a perújrafelvételt a Szerbia elleni népirtás miatt folytatott perben, amelyben 2007-ben már született döntés. A témával kapcsolatban annak egyik legavatottabb szakértője dr. Várady Tibor nyilatkozott a Szabad Magyar Szónak, aki a Nemzetközi Bíróság előtt Jugoszláviát, később pedig Szerbiát képviselte.
· Az az ítélet pontosan mit állapított meg és milyen tényeket vettek figyelembe?
– A hágai Nemzetközi Bíróság megerősítette, amit a hágai Nemzetközi Törvényszék (a délszláv háborús bűnöket vizsgáló intézmény – a szerz. megj.) már megállapított, azaz, hogy Srebrenicában népirtás történt. A Boszniai Szerb Köztársaság hadseregét tartotta felelősnek – de azt is megállapította, hogy ez a népirtás nem róható fel Szerbiának.
· Izetbegović arra hivatkozik, hogy a Radovan Karadžić elleni hágai ítélet tartalmaz olyan elemeket, amelyek indokolják ezt a lépést. Ön lát ilyen ténymegállapításokat?
– Ismerem a Karadžić elleni ítéletet, de hogy szakavatottan beszéljek róla, át is kellene tanulmányoznom. Két megállapítást azonban enélkül is tehetek. Az egyik az, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság előtt nem szerbekről, hanem Szerbiáról van szó. Karadžićot azért ítélték el, amit a boszniai polgárháborúban boszniai szerbként tett. Az elképzelhető, hogy az ítéletben olyan megállapítások is lennének, melyek Szerbia állami szerveihez kötődnek – ilyen szempontból kellene figyelmesen elolvasni az ítéletet. Maga az a tény, hogy Karadžićot elítélték, nem teszi felelőssé Szerbiát. A másik észrevételem az lenne, hogy az ítéletet 2016 márciusában hozták. A Nemzetközi Bíróság Statútumának 61. szakasza szerint újrafelvételi kérelmet legkésőbb 6 hónappal azután lehet benyújtani, hogy ismertté vált egy új tény. 2016 márciusa óta több idő telt el, mint 6 hónap. Elképzelhető lehet még az, hogy nem magukra a Karadžić ítéletben megállapított tényekre alapozódik az újrafelvételi kérelem, hogy valamilyen későbbi kutatásokra melyeket ezek a tények ihlettek. Ez nem elképzelhetetlen, de nem is valószínű.
· Ön szerint van jogi megalapozottsága a perújrafelvételnek, vagy ennek elsősorban politikai üzenete van?
– Ismernem kellene azokat a tényeket (vagy állításokat), amelyekre támaszkodik a perújrafelvételi kérelem. Nem tudom eleve kizárni, de nehezen tudok elképzelni ilyen tényt. A politikai háttér egyértelműbb. Sajnos az utóbbi időben ismét színre léptek az etnikai csörték, és ez lépéseket is befolyásol. Ha egy bosnyák politikus nem tesz meg egy jogilag lehetséges (ha nem is ígéretes) lépést, ellenfelei azzal vádolhatják, hogy ő vetette el az igazságtétel esélyét.
· A média cikkezése szerint Bosznia-Hercegovina 2017 februárjáig kérhető a perújrafelvételt. Ennek mi a jogi háttere? Az ítélethozataltól számított 10 évig lehet ilyen indítványt beadni?
– A határidőket a Nemzetközi Bíróság Statútumának 61. szakasza állapítja meg. Újrafelvételt csak lényeges, új tény feltárása igazolhat. Olyan tényé, mely létezett már az ítélet meghozatalakor, de nem volt ismert – és azt, hogy nem ismert, nem gondatlanság eredményezte. Az újrafelvételi kérelem két határidőt kell, hogy betartson. Az elsőt már említettem: hat hónap, attól számítva, hogy ismertté vált a tény. Tehát ha ma lenne beadva a kérelem (2017. február 8-án írom ezt a szöveget), akkor csak 2016. augusztus 8-án vagy azután feltárt tények jöhetnek számításba. A másik az úgynevezett „abszolút” határidő. Ennek az a lényege, hogy bizonyos idő után, már frissen feltárt tényekre sem lehet hivatkozni. Ez az abszolút határidő 10 év. Mivel az ítéletet 2007. február 26-án hozták, 2017. február 26-án jár le az abszolút határidő. Tehát hat hónappal a tény feltárása után lehet benyújtani újrafelvételi kérelmet, de legkésőbb 2017. február 26-ig.
· Sajnos napjainkban az látható, hogy Boszniában, Horvátországban és Szerbiában is elmaradt a múlttal való szembesülés, a saját bűnök beismerése és az emiatti megbűnhődés. A Hágában elítélt, büntetésüket letöltő és hazatérő személyek egy szemernyi megbánást se mutatnak, saját népük pedig hősként ünnepli őket. Ön szerint a Hágai Nemzetközi Bíróság és főleg a délszláv háború idején elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai törvényszék (ICTY) működésének eredménye ilyen körülmények mellett elégségesnek értékelhető?
– Egyetértek azzal, hogy az utóbbi időben nem a múlttal való szembesülés van előtérben. Egy darabig úgy látszott, hogy az ex-jugoszláv államok egyre inkább elfogadják azt a tényt, hogy szomszédok, és hogy a jó szomszédság mindenki érdeke. Jó szomszédságot könnyebb a valóság elfogadására, mint tagadására építeni. Ami a Nemzetközi Bíróságot és a Törvényszéket illeti, egy különbséget tennék. Én a Nemzetközi Bíróság előtt képviseltem Jugoszláviát (később Szerbiát), és csak a perek első fázisában, melyekben hatáskörről (joghatóságról) volt szó. Azt hittem – és ezt hiszem – hogy ezek a perek nem voltak igazán jó csapáson. Nem vagyok híve a kollektív bűnösség keresésének. Vegyük például Bosznia-Hercegovina perét Jugoszlávia (Szerbia) ellen. Tudjuk, hogy a konfliktus lényegében etnikai konfliktus volt. A per azonban multietnikus államok közötti per volt. A per szereplői egészen mások voltak, mint a konfliktus szereplői. A konfliktusban szerbek, bosnyákok, horvátok álltak egymással szemben – és követtek el háborús bűnöket is. A perben az egyik oldalon Bosznia-Hercegovina állt (melynek része a Republika Srpska). Tehát Karadžić és Mladić a felperes (mondhatjuk, az áldozat) oldalán álltak. Mi vajdasági magyarok (mint Szerbia polgárai) pedig a tettes oldalán, csakúgy, mint a szandzsáki bosnyákok. Ha Szerbia elveszíti a pert és kártérítést kellett volna fizetni, azt minden szerbiai állampolgár fizette volna (a háborút bátran ellenző szerbek is, a vajdasági magyarok is), és minden boszniai állampolgár javát szolgálta volna (a boszniai szerbekét is). Szóval továbbra is azt hiszem, hogy nem ez volt az igazságtétel útja. A Törvényszék munkájában nem vettem részt, de erről más a véleményem. Sok tökéletlenség volt a Törvényszék munkájában, de ez alapjába, véve egy indokolt és szükséges intézmény. A Törvényszék nem kollektív, hanem egyéni felelősséget igyekezett megállapítani. Bűntettek voltak, és az elkövetőknek felelniük kell.
· Ha valóban újra per lenne és felkérnék, vállalná ismételten Szerbia jogi képviseletét?
– Az utóbbi időben – éveimre való tekintettel – nemigen fogadok már el nemzetközi pereket (külkereskedelmi választott bírósági pereket sem). Inkább a családi irattárral foglalkozom.
· Ha mégis így történne és Szerbiát elmarasztalnák, az ítélet pontosan milyen terheket róna az országra?
– Először is azt mondanám, hogy nem tartom valószínűnek, hogy sikerrel járna az újrafelvétel. Így a kérdést inkább elméleti kérdésnek kezelném. Ha Szerbiát elmarasztalnák, Szerbia lenne a történelemben az első ország, amelyet egy bíróság népirtásért elmarasztal. (Németországot sem marasztalták el népirtásért, mert a nürnbergi perek idején még nem volt érvényben a Népirtásról szóló Nemzetközi Egyezmény.) Ha mégis megtörténne – amiről nem hiszem, hogy meg fog történni – akkor kártérítés is szóba jönne, ami valamennyi szerbiai polgárt terhelné.
(Fotó: FoNet)
