Újra napirendre került az a javaslat, hogy Szerbiában minden diák kizárólag a délelőtti órákban járjon iskolába. Első hallásra a megoldás ésszerűnek tűnik: a gyerekek reggel kipihentebbek, koncentráltabbak, a délután pedig maradhatna tanulásra, szakkörökre, sportra és családi programokra. Amint azonban az elméleti elképzelés a mindennapi iskolai gyakorlat szintjére kerül, gyorsan kiderül, hogy az egyműszakos oktatás bevezetése összetett, rendszerszintű kérdéseket vet fel, mutat rá a NIN újságírója.
A Szerbiai Oktatási Dolgozók Szakszervezeti Uniója szerint az ötlet nem új, de megvalósítása nem kezelhető önmagában. Dobrivoje Marjanović, a szervezet elnöke rámutat: az egyműszakos rendszer komoly tervezést, megfelelő infrastrukturális és pénzügyi hátteret, valamint a különböző iskolai valóságok figyelembevételét igényli. Bár az elképzelés pedagógiai és nevelési szempontból előnyös lehet, a teljes körű bevezetés számos intézményben jelenleg nehezen elképzelhető.
Szerbiában ma is működnek egyműszakos iskolák, még Belgrádban is, ugyanakkor az intézmények közötti különbségek jelentősek. Vannak települések, ahol elegendő tanterem és kapacitás áll rendelkezésre, máshol – különösen a nagyvárosokban – ezer főt is meghaladó diáklétszámmal működnek iskolák, amelyek már most is túlterheltek. Miközben egyes épületek félig üresek, más intézményekben szinte lehetetlen megfelelő körülmények között tanítani. Az egyműszakos rendszer tehát csak egy átfogó oktatási reform részeként lenne reálisan bevezethető.
A reform egyik kulcseleme a tanulócsoportok létszámának csökkentése lenne. Bár hivatalosan 28 fő az osztálylétszám felső határa, a gyakorlatban ez sokszor magasabb, korábban pedig nem volt ritka a 33–34 fős osztály sem. Emellett gondot okoz az iskolaválasztás területi egyensúlytalansága: a szülők gyakran nem a lakóhely szerinti intézménybe íratják be gyermekeiket, hanem központi, „népszerűbb” iskolákba, ami ezek túlzsúfoltságához vezet, miközben a peremterületi intézmények kiürülnek. Az egyenlőtlenségek így tovább mélyülnek.
Az osztálylétszám csökkentése több párhuzamos osztály indítását, ez pedig több pedagógus alkalmazását jelentené. Itt újabb akadályba ütközik a rendszer: évek óta csökken az érdeklődés a tanárképző szakok iránt, különösen a matematika, fizika és kémia területén. Sok végzett pedagógus sem kíván az iskolákban elhelyezkedni. Egy ilyen reform tehát nemcsak infrastrukturális, hanem humánerőforrás-kérdés is. Jelentősen nagyobb költségvetési forrásokra és hosszú távú stratégiára lenne szükség, miközben Szerbia az oktatásra fordított kiadások arányát tekintve a nemzetközi rangsor alsó részén helyezkedik el.
Pszichológiai szempontból ugyanakkor az egyműszakos oktatás számos előnnyel járna. A szakértők szerint a délelőtti órákban a gyerekek figyelme és teljesítőképessége magasabb, így a tanulás hatékonyabb lehetne. A délután felszabadulna a házi feladat elkészítésére, sportra, közösségi tevékenységekre, amelyek a személyiségfejlődés szempontjából szintén fontosak.
Az ideális modell azonban jelenleg nehezen megvalósítható. A nagyvárosokban működő, akár ezerfős iskolák esetében az egyműszakos működéshez gyakorlatilag meg kellene duplázni az infrastruktúrát. Emellett figyelembe kell venni a társadalmi környezetet is: Szerbiában sok szülő maga is váltott műszakban dolgozik, így az iskolarendszer ritmusa szorosan összefonódik a munkaerőpiaci realitásokkal.
Mindez azt mutatja, hogy az egyműszakos oktatás bevezetése nem pusztán jó szándék kérdése. Komplex rendszerátalakítást igényel: új tantermeket, több pedagógust, stabil finanszírozást és a társadalmi működéshez igazodó megoldásokat. Elméletben vonzó és sok szempontból hasznos modellről van szó, ám átgondolt stratégia nélkül a bevezetése tovább növelheti az intézmények közötti különbségeket.
A szakértők egyetértenek abban, hogy az egyműszakos oktatás csak egy szélesebb körű reform részeként lehet életképes. Amennyiben sikerül leküzdeni a strukturális akadályokat és biztosítani az egyenletes működés feltételeit, a modell valódi előrelépést hozhatna: a diákok számára kiegyensúlyozottabb napirendet, a szülőknek kiszámíthatóbb rendszert, az oktatásnak pedig fenntarthatóbb jövőt.
Komplex rendszerátalakításra lenne szükség (Fotó: 021.rs)
