Tomek Viktor Magyarországon szerzett politológus oklevelet, a katonaság miatt tért haza Szerbiába, ahol a szerencsének köszönhetően gyorsan munkát kapott. Újságíróként tizenkét évet töltött el egy hetilapnál. Ennyi ideig tartott ki optimizmusa, hogy Szerbia talpra áll, majd úgy döntött, Ausztriában vállal munkát. Felesége, Rita és három gyermeke, Martin (10), Lara (6) és Arnold (2) kilenc hónapig nélkülözték.

Miért ment ki külföldre?

Tomek Viktor: Nem mondom azt, hogy elvesztegetett idő volt ez a 12 év, mert sok mindennel lettem gazdagabb, de ha tehetném, akkor talán másképp alakítom az életem. Elegem, elegünk lett az országból, a „majd csak jobb lesz” hozzáállásból. Nem akartuk elvesztegetni az életünket. A vajdaságiak sok mindent megéltek a 90-es években: a nélkülözést, az állandó bizonytalanságot. Gyerekeinket normális környezetben szeretnénk felnevelni, olyan helyen, ahol a munkát megbecsülik, ahol nincs minden átpolitizálva, ahol politikai háttérszél nélkül is lehet érvényesülni. Egy osztrák cégnél dolgozom, expressz kézbesítéssel foglalkozunk. Sokat utazom Európa-szerte, de amit a kötelező heti 40 óra munkaidő felett ledolgozok, azt kifizetik. Ezt a szerbiai fizetésem többszöröséért csinálom.

Hogyan élte meg azt, hogy gyakorlatilag szakmát váltott?

– A filozófia Ausztriában sem húzóágazat, ezért az ember feltalálja magát. Szerbiában „újságíró-földműves” voltam. Volt egy másfél hektáros gyümölcsösünk, munka után szinte minden nap a kertben folytattam. Vagyis a kétkezi munka nem idegen tőlem. Az újságnál is sokat utaztunk Vajdaság-szerte, újságkézbesítéssel is foglalkoztam egy időben, azaz a mostani munkám sem tér el sokban attól, amit Szerbiában csináltam, ami most fizikai megterheléssel sem jár, ennyiben könnyebb attól, amit otthon csináltam. Teljes mértékben elégedett vagyok a mostani munkámmal.

Milyen gyakran tudott hazalátogatni?

– Az első ausztriai fizetésemből vásároltam egy autót (azóta is azt hajtom), azzal tudtam kéthetente hazajárni. Fárasztó volt, és a feleségemnek sem volt egyszerű a három gyerekkel. Ezért azon dolgoztunk, hogy minél hamarabb újra együtt legyünk. Ez sikerült. Most már teljes a létszám.

Hogyan született meg a döntés, hogy a család is kimenjen?

– Eredetileg is ez volt a terv. Kilenc hónap kellett ahhoz, hogy Ausztriában rendeződjenek a dolgok. Lakás, biztos munkahely, egészségügyi biztosítás, autó.

Mi a különbség a szerb és az osztrák családtámogatás között?

– Ég és föld. Itt alanyi jogon jár az, ami Szerbiában csak a szociálisan rászorulóknak. És az összeg is nagyon eltér. A szerbiairól tulajdonképpen nem tudok sokat. Van ott egyáltalán családtámogatási politika? Szerbiában a gyermek nem érték, egy szükséges teher az államnak, csak fogyaszt, nem termel semmit!

„Sokkal szorosabbá vált köztünk a kapcsolat”

Nehéz volt egyedül három gyermeket nevelni, vezetni a háztartást?

– Ez az egész egy korábbi terv része volt. Eredetileg is három gyereket terveztünk, és miután egyre valószínűbbé vált, hogy lépnünk kell valamit, azzal kezdtük, hogy szülési szabadságra mentem, mivel a harmadik baba után két év jár. Úgy kalkuláltunk, hogy az idő alatt kibontakozik majd, mit tegyünk, én a nap 24 órájában a gyerekek rendelkezésére tudok majd állni, ha az apjuk megy ki egyedül elsőként. Nem volt egyszerű, de mivel nem kellett munkába járnom, megoldható volt. Főleg a gyerekek fuvarozása igényelt nagyobb logisztikát, minden lépést meg kellett tervezni. A szüleim mintegy 60 km-re laktak tőlünk, magamra voltam utalva – mondta Tomek Rita.

A gyerekek hogyan viselték apjuk távollétét?

– Meglepően a legkisebbet viselte meg talán legjobban, aki alig volt egyéves, amikor az apja külföldre ment. Amikor hazalátogatott, a szobából sem mehetett ki, és amikor visszautazott. napokig nem tudott lenyugodni. Igyekeztem állandóan lefoglalni őket, programokat szerveztem. Sokkal szorosabbá vált a kapcsolat köztünk ez az idő alatt, sokat beszélgettünk, terveztünk.

Az átköltözés zökkenőmentes volt?

– Nem volt egyszerű. Mi épp az itteni kormányváltás után érkeztünk, amikor már újabb és újabb szigorítások léptek és lépnek életbe folyamatosan. Magyar állampolgárként tudunk itt munkát vállalni, viszont Szerbiában éltünk, emiatt mindkét országból bekérték tőlünk a különféle igazolásokat (betegbiztosítás, családi pótlék stb.). A távolság miatt komplikált volt hazautazni, és beszerezni bizonyos okmányokat. Otthoni barátok segítettek ebben.

A tízéves Tomek Martin először arra a kérdésre válaszolt, hogyan sikerült beilleszkednie az új környezetbe.

– Úgy érzem könnyen be tudtam illeszkedni, az osztálytársaim simán elfogadtak. A tanáraim is segítőkészek az első naptól. Könnyebb az iskola, kevesebb házi van, több a kreatív foglalkozás. Például barkácsolunk, palántát nevelünk, síelni járunk, kirándulunk szinte minden héten. Alig van könyvünk és füzetünk, nem kell a 10 kilós iskolatáskát cipelni. Itt a zenedében egyszerre több hangszert is lehet választani, így a cselló mellett szeptembertől zongorázni is tanulok. Sok a sportolási lehetőség, a nyári szünetben teniszsuliba járok a húgommal.

Van-e olyan, ami Szerbiában jobb volt, mint Ausztriában?

– Nincs, de amikor otthon vagyok, ellátogatok őrsi órára vagy edzésre a régi klubomba. Ausztriában mindent ott folytattam, ahol Szabadkán abbahagytam: zenélek, edzek és az itteni osztrák cserkészcsapattal is felvették már a szüleim a kapcsolatot. Nagyon hiányzik a kutyám, de gyakran hazautazunk, és olyankor megszeretgetem.

Az írás a Családi Kör hetilap 2018. augusztus 16-i számában jelent meg.