A magyarkanizsai Rekecki Dorottya a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyuláról elnevezett pedagógusképző karának sport és rekreáció szakos, másodéves hallgatója. Az anyaországban töltött első egyetemista éve igen tartalmasnak bizonyult, majd kapott a lehetőségen, és a 2017-18-as tanév második feléhez közeledve Amerikába utazott, ahol több mint három hónapot töltött. Ugyanis a pennsylvaniai Canadensisben sok évvel ezelőtt létrehoztak egy olyan táborhelyet, ahová évről évre a világ minden tájáról érkeznek fiatalok, hogy a májustól augusztusig tartó nyári szezonban kemény munkával elsősorban fizetést, de nyelvi tudást, és nem utolsó sorban rengeteg új élményt és barátot szerezhessenek, akikkel aztán a megkeresett pénzt a turnus végén Amerika felfedezésére költhessék. Rekecki Dorottya az alábbi interjúban arról mesélt lapunknak, hogy milyen feladatokkal kellett szembenéznie, és milyen élményekkel tért haza.

● Hogy sikerült kijutnod erre az amerikai munkára?
– Az egyetemen hallottam a programról, amelyben a világ minden tájáról kerestek fiatalokat több héten át tartó munkára. Ez a már évek óta megrendezett Camp Canadensis nevű hallgató tábor Pennsylvaniában, amely a májustól augusztusig tartó, idényjellegű táboroztatást biztosítja a világ minden tájáról érkező fiatalokból álló csoportoknak. Azonnal vonzónak éreztem. Szerencsémre az angol nyelvet már a középiskolás éveim alatt viszonylag jól elsajátítottam, de gyakorolni eddig nem igazán volt lehetőségem. Amerika pedig az a hely, ahová szinte minden európai – véleményem szerint kivétel nélkül – vágyik. Legalább egyszer, legalább néhány napra. Nekem most kicsit több mint három hónap jutott a jóból. Ezt viszont egy több hónapos próbaút előzte meg, amelyet be kellett járni. Első körben különböző angol nyelvű teszteket kellett kitölteni, és el kellett készíteni egy szintén angol nyelvű bemutatkozó videót is, de volt Skype-interjú, majd végül Budapestre kellett felutazni, ahol személyesen is találkoztam azzal a személlyel, aki azért felelt, hogy a Magyarországról jelentkezők közül a legjobbakat válassza ki. Ez a találkozó részemről sima ügy volt. Május közepén repültem ki, és nagyjából két hete érkeztem haza. És, hogy mindez mennyibe fájt nekem? Mindössze négyszáz eurómba. Amiben benne volt az odautazás költsége, egy átszállással, valamint a vízum is.

● Milyen tapasztalatokat, élményeket gyűjtöttél?
– Sok új barátot szereztem. Többek között mexikóiakat, szlovákokat és lengyeleket. Rengeteget dolgoztam, olykor szabadnap nélkül húztam le heteket. Konyhai kisegítő voltam. Ami iszonyatosan nagy fegyelmezettséget, kitartást és pontosságot igényelt, hiszen mi azért feleltünk, hogy az alapanyagok, amelyekből az életek készültek az odalátogató csoportoknak, időben készek legyenek, minden étkezésre, és nem volt mellékes az sem, hogy legyenek ehetőek is. Az első néhány napban elveszettnek éreztem magam, kommunikálni is alig mertem. Ám gyorsan rájöttem arra, hogy ha nem próbálom meg kifejezni magam, és félek, akkor ennek az egésznek semmi értelme sem lesz. Emellett arra is hamar ráeszméltem, hogy teljesen egyedül vagyok. Annak ellenére, hogy vagy harmincan dolgoztunk együtt, én ott mégis magamra voltam utalva. Több hét távlatából tehát ma már úgy érzem, hogy sokkal erősebb, bátrabb, kitartóbb és talpraesettebb emberként tértem haza.

● Mit hoztál haza magaddal?
– Magammal hoztam egy sokkal jobb és eseményekben gazdagabb világot. Ami, valljuk be, mióta idehaza vagyok, egy bizonyos szinten mélységesen össze is zavar. Odakinn beleálltam egy olyan rendszerbe, ami sokkal színesebb az itthoninál. A munka mellett meglévő minimális szabadidőt mindig nagyon hasznosan töltöttük, legtöbbször persze utaztunk. Ennek köszönhetően láthattam a Niagara-vízesést, Washingtont, Philadelphiát, a Grand- és az Antelope Canyont, valamint Horseshoe Bendet. Jártuk a természetet és a városokat. Ehhez viszont gyakran repülőre kellett ülni, néha még egy mindössze negyvenöt perces útért is. De ami utána jött, az maga volt a gyönyör, a fényűzés és a teljes pazarság. Rettenetesen élveztem. És igazán hálás vagyok, hogy azt a pénzt, amit ezzel a kemény, de kitartó munkával ez idő alatt megkerestem, az utolsó egy hétben vígan és boldogan költhettem el. Aminek köszönhetően felfedezhettem Los Angelest, San Franciscót, Las Vegast, és New Yorkot. Abban pedig szinte biztos vagyok, hogy ha lehetőségem lesz, jövőre újra kilátogatok. És mindenkinek javaslom, aki egy kicsit is élvezetesebbé és minőségesebbé szeretné tenni a felsőoktatási éveit, vagy szeretné gyakorolni az alapszintű angol nyelvtudását, szeretne más kultúrákkal megismerkedni, bőrszíntől, vallási, és minden egyéb hovatartozástól függetlenül, talán életre szóló barátokra szert tenni, az gondolkodás nélkül vágjon bele.